Szigetelnek a hangyák

szerző: Bolváry Gábor | megjelent: 2006-11-18 16:48:44 | címkék: beszámoló, koncert, 2006, sziget | kommentek száma: 0 | tulajdonos: darkcorners

Hazánk állandó és európa egyik legnagyobb fesztiválja idén ismét megrendezésre került. Több színpadon több mint 1200 program, több százezer látogató egy hét alatt.


hirdetés

Egyszer minden véget ér. Így tehát az idei Sziget Fesztiválnak is véget kellett érni egyszer. Bár az egyhetes fesztivál alatt rengeteg olyan elõadó járt a Szigeten, akiket meg kellett volna tekintenünk, sajnálatos módon csak az utolsó napra sikerült kijutnunk Szitás Attila (Fangoria) kollégával a fesztiválra.
A pár másodperces sorbaállást követõn büszkén tapasztaltam, hogy a Sziget végre fejlõdik a bejutás terén. Az eddigi évek során a több mint perces (volt amikor félórát álltunk várakoztunk) sorbaállást a szervezõknek végre sikerült leszorítaniuk az elviselhetõség határára. Végtére is, nem olyan kellemes idõtöltés a legnagyobb hõségben addig aszalódni, hogy az ember bejusson a fesztivál területére és végre-valahára meghallgathassa azokat a zenekarokat, akik érdeklik, vagy esetlegesen a több ezer program bármelyikén részt tudjon venni. Szóval, visszatérve, a bejutást követõen ismét csak megdöbbenve tapasztaltam, hogy a Sziget tisztább mint valaha. A szervezõknek sikerült végre megszervezniük, hogy a Sziget „tiszta, higiénikus és kultúrált legyen”. És hogy most már áttérjünk a programra, lássuk mit is hallottunk aznap.
A HammerWorld színpadon a Sear Bliss nevû zenekar volt az elsõ, melyet megtekintettünk. Nem szeretnék rosszat mondani magyar zenekarokról, de a koncerten a hangszerek annyira rosszul voltak behangolva és minden olyan kíméletlenül hangosan szólt (ez a dicséret a hangosítókat is méltatja jelen pillanatban), hogy a koncertbõl nem lehetett kivenni az égvilágon semmit a harsonás játékán kívül. A számok a felismerhetetlenségig torzultak a hangerõtõl, minden hangfal recsegett-ropogott és hogy a továbbiakban ne legyen minden olyan jó, a koncertet követõen vagy tíz percig nem hallottunk semmit.
Kétségtelen, hogy az utolsó napot a Sziget-szervezõi valami nagy durranással akarták megfejelni. Erre a feladatra a legjobb választás a ’90-es évek legmeghatározóbb hardcore techno és big beat zenekara, a The Prodigy bizonyult, akik utoljára 8 évvel ezelõtt jártak nálunk. A szervezõk már korábban, 7 évvel ezelõtt is megpróbálkoztak a The Prodigy Szigetre hozatalával, de akkor a zenekar a fellépésük elõtt pár nappal lemondta a koncertet. Gerendai elmondása szerint féltek attól, hogy idén mindez megismétlõdik. Szerencsénkre nem így történt.
A The Prodigy-t az Anima Sound System mûsora elõzte meg a Nagyszínpadon. Mivel az Anima nem tartozik a kedvenc zenekarjaim közé, nem is fûztem nagy reményeket a koncertjükhöz. Így viszont akkora meglepetésben és élményben lehetett részem a koncert alatt, hogy úgy döntöttem a késõbbiekben mindenképpen érdemes lesz beszereznem az albumaikat - legalább egy-két meghallgatásra erejéig. Minden elismerésem a zenekaré, ráadásul remek hangulatot teremtettek a Nagyszínpad elõtt várakozó, a The Prodigy-re kiéhezett tömegnek.
A srácok a koncert körülbelül negyedórás késéssel kezdték el. Ekkorra már a tömegbe mindenki befurakodott, ki-ki elõrébb ki-ki hátrébb, így az egy négyzetméterre jutó embersûrûség hamar elérte az elviselhetetlenség küszöbét (7-8 ember állt egy négyzetméteren! Lásd a képeket!). Vagyis, mindenki ott volt a koncerten, diszkóstól kezdve a rockerig mindenki, aki kilátogatott a Sziget utolsó napjára – érdemes még jegyezni, hogy magyar beszédet szinte nem is hallottunk, mindenhonnan német, angol, holland és francia szövegek harsogtak a füleink mellett behatárolhatatlan irányokból.
Egy rövid intro után a zenekar végre a színpadra lépett, és kezdetét vette a koncert. A hatalmas tömeg az elsõ zajfoszlányok elhangzása után egyszerre kezdett ugrálásba, s pár perccel késõbb már eszeveszett fel-alágaloppozás vette kezdetét. Sûrû porfelhõ, levegõ nuku, fényjáték a színpadon. Látvány akadt bõven, bár az énekes, Keith Flint haja kivételesen nem volt õrültre vágva. Maxim arca a megszokott fehér csíkkal volt kettéválasztva, és amikor a közönség nem az igényeik szerint teljesített, szigorú tekintetét reánk szegezte, a közönség pedig azonnal megértette mit kíván a zenekar.

A klasszikus számok szinte mind elhangzottak – mindezt kezdték a Breathe-el, majd a No Good folytatta a sort, miközben bepillantást kaptunk Out Of Space egy részébe is. Aztán jöttek a többiek, szépen sorban, Spitfire, Voodoo People, Firestarter. A jó háromnegyed órás koncert végén a közönségnek már nehezére esett visszahívni õket a színpadra, ennek ellenére mégis adtak a srácok ráadást. És igazán csak ekkor jöttek a klasszikusan nagy számok. A nyitányt a Poisonnal kezdõdött, majd ezt követte a Smack My Bitch Up, melyet a közönség teljes elismerésével nyugtázott. A tömegben nem volt olyan ember, aki ne ugrált volna a egésze szám alatt, vagy ha úgy tetszik táncolt volna a porképezte ködben. A koncertet végül az Out Of Space zárta, így aki eddig nem fáradt ki a koncert alatt, az még egy hatalmasat „zúzhatott”.
A koncerttel csak két probléma volt. Az egyik a hatalmas tömeg, néhány idiótával megfejelve; a másik a gyengélkedõ hangzás. A koncert végig halk volt, néhány számot alig lehetett felismerni (a No Goodot csak akkor ismertem fel, amikor már a refrént tolták). A hangzás végül a Smack My Bitch Up idején kapta csak meg a neki kijáró tiszteletet – sajnálatos módon.
Igazán remélem, és valószínûleg akik kint voltak a Sziget utolsó napján, hogy a The Prodigy tiszteletét teszi még nálunk egy jó párszor, és legközelebb nem kell újabb 8 évet várnunk rájuk. Végszóként pedig a Sziget „élt, él és élni fog”!



KOMMENTEK

Még nem érkezett hozzászólás. Légy Te az elsõ kommentelõ!
Új hozzászólás küldéséhez elôbb be kell jelentkezned!
BEJELENTKEZÉS
Felhasználó neved

Jelszavad

Elfelejtett jelszó
Regisztráció

FEED CSATORNÁINK

Tartalom RSS | Alkotás RSS

Iain M. Banks: Nézz a szélbe (részlet)

Hamarosan megjelenik itthon Iain M. Bansk Nézz a szélbe címû regénye. Ebbõl az alkalomból, a kiadó jóvoltából, oldalunkon elolvashatjátok a könyv elõjátékát. | tovább...

Falconer - Grime VS. Grandeur

Átlagosan másfél évente készül el munkáival a Falconer, azonban ez a nagymértékû szorgalom nem feltétlenül erény. A sebes tempót a Sceptre of Deception kiforratlanság, a Grime VS. Grandeur pedig az új irányba való orientálódás formájában sínylette meg. | tovább...

Sátántangó

Mefisztó, Belzebub, Iblísz, Lucifer és Belfegor. Mindenki egyre gondol, amikor ezeket a neveket hallja. A Sátánra. De hogy ki is, mi is valójában ez a mitikus alak; hogyan jelenik meg filmmûvészetben, az irodalomban és a zenében; mi is az a sátánizmus, azt már kevesebben tudják. | tovább...

Stephen King - A holtsáv

Köztudott, hogy az ember szereti a másikat lealacsonyítani. Ezt teszi akár a mûveltség, akár foglalkozás terén. Pedig bárkibõl lehet valaki, nem az életben elért poszton ál, vagy bukik minden. A hõsök köztünk élnek, s az élet rejtelmeinek bölcsessége nyomán, nem mind tudja ezt magáról. Stephen King erre a gondolatra mutat rá a Holtsáv címû elgondolkodtató regényében. | tovább...

Shaun Hutson - Foglyok

Öt szót a könyvrõl, gyorsan: pörgõs, kegyetlen, átgondolt, karakterorientált, és... passz. Az ötödik szó kimaradt, mint ahogy SH könyvébõl is hiányzik valami. Ez pedig a lélek. De hogyan lehet e fontos adalék nélkül is teljesen élvezhetõ regényt írni? Kérdezzük meg magát a szerzõt, de talán az is elég, ha elolvassuk az életrajzát. | tovább...

Benedek Elek (1859-1929)

Benedek Elek hazánk legnagyobb mesegyûjtõje és meseírója volt. Emellett mindig kiállt az ifjúság irodalmi, népnyelvi mûvelése mellett. Több neves irodalmi folyóirat szerkesztõje volt, miközben egész életében a mesékért élt. | tovább...

CÍMKEFELHŐ

2006 (2) 2008 (3) 2009 (288) 2010 (6) a38 (21) adaptáció (14) akció (17) album (34) alexandra (39) animáció (0) ázsia (5) beszámoló (9) beszélgetés (0) blues (1) cannes (3) cikk (34) díj (3) dráma (5) életrajz (9) előzetes (52) esszé (7) fantasy (17) fesztivál (53) film (172) filmmegjelenés (3) franchise (4) francia (1) galéria (9) giallo (1) gondolat (2) gondolatok (5) gore (7) gótika (2) gyerekkönyv (1) hard-boiled (5) hírek (364) horror (160) humor (2) interjú (6) irodalom (160) japán (2) jazz (1) jelenet (16) kaland (5) képregény (2) kiállítás (1) klasszikus (32) komolyzene (1) koncert (27) könyv (60) könyvhét (12) könyvmegjelenés (52) korea (1) krimi (55) kritika (47) mese (11) metál (51) noir (5) novella (7) oscar (2) pályázat (4) plakát (9) poszter (10) programajánló (139) regény (84) remake (19) rémirodalom (4) részlet (44) rock (28) romantika (7) sci-fi (30) slasher (12) sorozat (23) sorozatgyilkos (13) sundance (1) szatíra (2) szépirodalom (3) sziget (5) szinopszis (6) televízió (4) thriller (30) titanic (5) trash (4) tudósítás (9) vámpír (15) videóklip (2) vígjáték (10) zene (134) zombi (9)
Copyright © 2006. - 2010. - horror.film.hu. Minden oldal szerzői jogvédelem alatt áll!
kontakt: info@horror.film.hu