A harmadik albummal jelentkezõ Neck Sprainnek igencsak jót tett, hogy soron következõ albumukat már az új énekesükkel, az ex-FreshFabrikos és ex-Sun Workshopos Pityesszel karöltve készítették el. Pityesznek mind torzítós, és mind torzítatlan hangja olyan üvöltéseket és mélységeseket eredményez, mely a Neck Sprain érces hangzásvilágával egyszerre tud megdörrenni. Ami a zenekar korábbi albumaiban még csak csírázott, az mostanra megérett az aratásra. Ebbõl következik, hogy nem véletlen a korong címválasztása sem: a nehézsúly ténylegesen átlép a kritikus ponton, felszed jó pár kilót, kinõve ezzel a pehely- és a középsúlyt – még az album borítója is azt tudatosítja, hogy itt már nem kecskével kell viaskodnunk, hanem egy megtermett kost kell leölnünk a korong mindössze 45 perce alatt.

A W.A.R. címéhez illõen lendületes és energikus. Nincsen egyetlen pillanata sem, amikor megállhatnánk lazítani ‑ a dobok, a gitár és a basszus egyszerre, ütemesen zakatol és csörömpöl. A W.A.R lendületét kissé csillapítva viszi tovább következõ nóta, a Your Lyrich ‑ nyugodtabbá és a lírikusabbá téve a számot. Azonban ettõl függetlenül itt sem menekülünk meg a thrash-es adalékoktól ‑ Pityesznek pedig határozottan jól áll a dallamok meg-megszakítgatása, hogy aztán egy újabb ívbeoltott, hörgõs õrületet hozzon világra torkának mélyébõl.

A Steam Engine visszakanyarodik az elsõ nóta felé, vissza a W.A.R.-hoz. Bár a track lassan építi fel újra a tempót a lecsengõ Your Lyrich-bõl, biztosak lehetünk abban, hogy ha a dalban megbúvó energia majd kitör a koncerteken, nem sok marad a közönségbõl. Mint ahogy belõlünk sem marad több mint aprólék a bográcsban, a kos és a kellõ mennyiségû Erõs Pista mellett az album végighallgatása után. Akinek a Steam Engine még nem volt elég, annak a Mortal Disease már végképp meg kell, hogy adja a felismerést: rég hallattunk ennyire tökéletes és tiszta karckorongot a hazai metál palettán. A Mortal Disease, bár kissé könnyebb és emészthetõbb, mint az eddig tárgyalt produktumok, egyszerûen és mezein csak üt – nagyot és nagyon! Akárcsak a Pray merengõbb és visszafogottabb 5 perce után következõ darálás – a szám végén szereplõ riffeket és témákat tanítani kellene a kezdõ metál zenekaroknak.

A Blinded Creed a Pray után eléggé vontatott darabnak hat – talán, ha az album egy más pontjára helyezték volna a számot, sokkal nagyobbat szólna, így azonban megmarad egy közepes szám hangulatának szintjénél. A Keep It Faith azonban már visszaadja a tempót és az album kvalitását; a thrash és az extrém metál egy szeletét, melyet az Intoxicated mezei, pengetõs kezdése fokoz tovább. Ez egy, a maga nemében tökéletes szám: egyszerre õrült és szórakoztató a tempók és az ének tisztaságának és ércességének váltogatása. Az Other Side szintén egy könnyedebb darab, kissé felejthetõ, melyet a Questions témái ismét feloldanak – a szám leginkább az Intoxicated õrült és legjobb pillanatait viszi elõrébb.

Az utolsó track, a Dime azonban az egész album koncepciójából kilóg. Nem árulok el nagy titkot, ha elárulom, hogy ez a lassú, kristálytiszta remekmû Dimebag Darrell emlékének íródott. A háttérben ropogó tûz Panterás hangulata mellett az ének és az akusztikus gitár kettõse nemcsak Dimebag emlékének állít méltó emléket, hanem az egész metál és rock zene atyjainak emel panteont.