| hirdetés |
A 19 éves korában Steve Vai mellett debütáló Devin már akkoriban sem volt egy hétköznapi ember, ez magán Vai Sex and Religion albumán is érezhetõ, és aki netán hallotta az album egy-egy számát, vagy látta a Devinnel kiegészített fellépések valamelyikét, az biztosan egyetért velem, de a késõbbiekben már teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy Devinnek nemcsak hogy istenadta hangja van,
még mûvész is és egyben nem teljesen komplett. A rendkívül sok projectben részt vállaló Devin munkásságának pár évvel késõbb akár egy külön könyvet is szentelhetnénk, hiszen a megannyi zenei stílust már magáénak tudó zenei parafenomén még csak a harmincas éveiben jár, de munkássága már közel 50 évnyi teljesítményt tesz ki. Azonban most, egy minden eddiginél egyedibb és õrültebb albumot tett le az asztalra, hasonlóképp, mint a karrierjének kezdetén megalkotott Strapping Young Lad SYL album. A mostani project, a Ziltoid The Omniscient akár Devin 8 és ½-jének is tekinthetõ.
Már a lemez megjelenése elõtt tudni lehetett, köszönhetõen az internetnek és Devin feleségének, hogy a legújabb szerzemény nem csak egy egyszerû album lesz, remek dalokkal és kiemelkedõ hangzással, hanem egy konceptalbum kerül ki majd az „õrült tudós” kezei közül Ziltoidról, a Mindentudóról.
Ziltoid jelenleg öt mérföld magasságban repül Qatar felett. Üzeneteket közvetít az embereknek, videókat, zenét, szavakat, és az Õ Mindentudása egy dimenzióval az embereké felett van, ezáltal képes az idõ felett uralkodni. De ezen képességéhez a tökéletes üzemanyag nem más, mint a fekete kávé, mely egyedül itt található az egész univerzumban. Gitározik és énekel, rosszkedvû és kicsit érzékeny a késõ júniusban levõ elsõ lemezfelvétele miatt. Körülvéve nimfákkal és ágaskodó plazma lényekkel, az albumot Devin Townsend producelte a Ziltoidian ûrbárka hangárjában. Aztán, amikor Ziltoid, aki úgy néz ki, mintha a Muppet Showból lépett volna ki az ûrbe, nem kapja meg a kávéját idõben, úgy dönt, hogy leigázza a Földet Planet Smasher nevû titkos fegyverével.
A történet kellõ minõségû B-filmes bugyutaságára semmi panaszunk nem lehet, bár a cselekmény végkifejlete azért igencsak sejthetõ. Azonban, ettõl függetlenül mindenképp szórakoztató egy ilyen progresszív-extrém bábopera metál (!), fõként, mert ilyet még nem igazán hallhattunk. A zenét rendszeresen szakítja meg egy narrátor, aki az éppen nem megzenésített cselekményeket kommentálja, illetve rendszeresen hallhatunk beszélgetéseket Ziltoid, a Commander, a Ziltoidian, a Planet Smasher és a Creator között, aki közli Ziltoiddal, hogy õ csak egy marionettbábu. A lemez végéig olyan érzésünk van, mintha egy székben ülnénk a sorok között az Operában.
Rendkívül nehéz jó és elfogadható ítéletet alkotni Devin legújabb munkájáról, részint mivel a dalok nagy része elég erõteljesen különbözik egymástól. Míg a Ziltoidia Attaxx!!! egy minden eddiginél õrültebb és extrémebb dal, kiváló fejrázó refrénnel, addig a következõ szám, a Solar Winds már-már
lírai hangulatú, mialatt Devin végre megmutatja, mennyire kellemes és melankolikus is a hangja, miközben pedig elõszeretettel nyúl az ambient lemezeit idézõ elnyújtott idõzésekhez – és teszi ezt a késõbbiekben is. Majd a Hyperdrive-val mintha a régi Devin Townsend Band albumokat hallanánk ismét hangszórókból. Aztán jön az N9, majd az album egy másik felettébb baljóslatú és extrémebb darabja, a Planet Smasher. Devin ismételten képes olyan orgánumú és mélyen dübörgõ hangokat kiadni magából, melytõl a hátunkon is feláll a szõr, s melyet a black és doom metál énekesek is megirigyelhetnének. A Color Your World témáiban megint visszanyúl az öreg Strapping Young Lad albumokhoz. A dob részeket Devin a Drumkit From Hell programmal írta. Ezek olyan eszeveszetten gyorsak lettek, hogy élõ ember aligha bírná megcsinálni. A The Greys ismételten egy nyugodtabb, egyben igazi remek záró darabja a korongnak – az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az albumot valójában a Tall Latte címû track zárja, de ez már nem a zenéé és a musicalé, hanem a realitás síkja.
Mint minden egyes Devin Townsend produktum esetében, így a Ziltoidot sem könnyû elsõre végighallgatni. Az extrémitást és komplexitást még az edzettebb fülek is megsínylik néhol, és vagy legalább tízszer végig kell hallgatni az albumot ahhoz, hogy minden egyes témából megfelelõen értékelhetõ képpel rendelkezzünk. Devin ezúttal nem csak egy albumot készített, hanem végigtekintett eddigi munkásságán, számot vetve azzal, és egy olyan albummal jelentkezett, mely a megjelenése óta már kitermelt magának egy Devinhez hasonlóan õrült közönséget. Ziltoidnak már saját weboldala van, ahol relikviákat rendelhetünk be, illetve a Föld feletti bejelentkezéseit is megtekinthetjük már az interneten.
AZ ALBUM ÉRTÉKELÉSE: 92%
HONLAP
http://www.myspace.com/ziltoidtheomniscient
















KOMMENTEK
Új hozzászólás küldéséhez elôbb be kell jelentkezned!