Várfoki Gergely
Teremtés

TEREMTÉS

„[…] és tűz záporozott a földre. A föld harmada elégett, a fák harmada pernyévé lett, és a zöldellő fű mind elhamvadt.”

Marcus kilépett a portálból és határozott léptekkel sietett végig a folyosón. Fekete reverendája végigsöpörte a csempézett padlót. Többnapos borosta takarta az állát, haja zilált volt, az aranykereszt pedig ide-oda csúszkált szőrös mellkasán, amit a kigombolt ruhája látni engedett.

Az órája szerint hajnali három volt, kevesebb, mint két óra a végig, a tudósok szerint legalább is. Maximum eddig bírja még az utolsó generátor, mielőtt túlmelegszik és akkor vége. A külső hőmérséklet és a belső nyomás egy óra alatt felizzítja a levegőt a járatokban és az emberiség még megmaradt tagjai élve megfőnek. Így fog véget érni az egykor dicső faj.

A légszennyezés és az üvegház-hatás megtették a magukét végül. Az embert jellemzi, hogy féktelen nemtörődömségével és önzésével képes volt még a földi élet egyik legfontosabb feltételét, a Nap energiáját is visszájára fordítani. Évszázadokkal ezelőtt is voltak már figyelmeztető jelek, intő szavak. Nem értek semmit. Mindenki csak a saját érdekeit nézte és a következő generációra hárította a felelős gondolkodás terhét. Az meg a következőre. Most itt a vége, nincs következő generáció. Az emberek most már bármit megtennének, de elkéstek. Nincs több idő.

Az utolsó remény a pápa által elrendelt kísérlet volt. Ebben értek el áttörést most, az utolsó pillanatban.

Marcus feltépte a hőálló üvegajtót és belépett a laboratóriumba. A kör alakú helységben tökéletes rend és tisztaság uralkodott. A falakon tanulmányi ábrák és vázlatok foglaltak el minden helyett a két panorámaablakon kívül. Ezekről ki lehetett látni a főcsarnokba, ami tömve volt erkölcsvesztett emberekkel; a legtöbben meztelenül fetrengtek vagy egymáson, vagy a saját hányadékukban, a maradék alkoholgőzbe és cigarettafüstbe burkolózva támolygott. Senkit nem érdekelt már más, csak az élvhajhászás, leszámítva a laboratóriumban összegyűlteket.

– Hol van Őszentsége? – kérdezte Marcus. – Úgy volt, hogy ő megy…

– Agyonverték, amikor megpróbálta megállítani őket. – intett az egyik tudós a csarnokban folyó orgia felé. – Te vagy az utolsó még élő pap. Te mész!

– Én nem vagyok erre felkészülve! Adjatok egy kis időt…

– Nincs több idő! A számítások hibásak, bármelyik pillanatban leállhat a generátor! Most indulsz! – a tudós választ sem várva odalépett Marcushoz és rácsatlakoztatott a csuklóira egy-egy karórára hasonlító szerkezetet, Marcus óráját pedig levette. Egy kapcsolókkal teli pulthoz lépett, beállított néhány dolgot, majd elfordította a főkapcsolót. Marcus körvonalai elhalványultak. Abban a pillanatban, ahogy eltűnt, kialudtak a fények. Az utolsó generátor is leállt. A csarnokban egy nő felsikoltott, a többiek követték. A hőmérséklet emelkedni kezdett, egy óra múlva pedig már nem volt élő ember a barlangrendszerben. Az emberiségnek leáldozott.

„Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet.  A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött.”

Marcus érezte, hogy eltűnnek körüle a falak és már nem korlátozza semmi. Üresség vette körül, színtelen, anyagtalan űr. Leírhatatlanul gyönyörű volt, nem hitte soha, hogy létezhet ilyen. Ez az abszolút tökéletesség. Bárminek a létrehozása ebben az űrben megbontaná annak egyensúlyát, következésképp csak tökéletlen lehet.

Sikerült volna hát? Maga sem hitte soha. Nem is neki kellett volna jönnie, nem érezte magát készen rá. De már nem volt visszaút, küldetése volt. Rajta állt vagy bukott minden, ha sikerrel jár, talán megmenekül az emberi faj, ha nem, akkor végleg elpusztul. Behunyta a szemét és halkan mormolni kezdett.

– Könyörgöm Istenem segíts meg! Adj jelet magadról, hogy hű szolgád rád találhasson!

Sokadszorra ismételte, amikor érezte, hogy szilárd talajt ér lába. Kinyitotta szemét és ahogy magára tekintett, látta, hogy meztelen. Ruhája és a karjára csatolt gép eltűnt, mintha sosem létezett volna. Nem fázott, mégis furcsa borzongás futott át rajta a hely láttán. Nem erre számított. A talaj, amin állt átlátszott és a végtelen óceánt látta maga alatt. Előtte furcsa gépek százai-ezrei sorakoztak, ameddig csak a szem ellátott. Látszólag a levegőben lebegtek, de Marcus sejtette, hogy ugyanazon a padlón állnak, mint ő.

- Hol vagy Uram? – nézett körül tétován. Nem jött válasz, a kísérteties csendet csak a gépezetek halk, monoton zúgása törte meg.

Lassan bolyongani kezdett a gépek erdejében. Nem tudta mit tegyen, ezért egyesével vizsgálgatta őket. Mindegyik más volt, nem talált két ugyanolyat, mindössze egyben hasonlítottak: egyiket sem tudta mire vélni. Volt, valamilyen fémes anyagból készült, de akadtak üvegszerű, sőt látszólag füstből épült szerkezetek is. Az egyiken például szabályosan átesett; egyszerűen emberi szem számára láthatatlan volt.

Kezdett kétségbe esni, nem tudta mit kell tennie. Ismét könyörögni kezdett halkan, de nem jött válasz. Kénytelen volt rájönni, hogy csak magára számíthat. Ahogy továbbment, hirtelen egy furcsa, idegen hangot hallott. Félelmét legyőzve a hang irányába indult. Hamarosan megpillantotta az okozóját. A döbbenettől földbe gyökerezett lábbal állt és bámulta az egyik szerkezettel babráló lényt. Egyszerre undorodott a teremtmény leírhatatlanul idegen és taszító voltától, és örült, hogy végre nincs egyedül. Elhatározta, hogy odamegy, de ekkor a lény gépe felett, megjelent az idegen tökéletes hasonmása. Az ennek láttán borzalmas, csikorgó hangot adott ki magából. Marcus egy pillanatra mindent megértett; átérezte az idegen elkeseredését, fájdalmát és bűntudatát. Tudta miért van itt és mit kell tennie, ha meg akarja menteni a saját fajtáját.

Aztán elmúlt a pillanat és Marcus – maga sem tudván miért – megfordult és futásnak eredt. Őrült tempóban menekült a megértés és a felismerés elől.

Ekkor lelt rá. Futás közben észrevett egy gépet, ami valahogy ismerősnek látszott. Óvatosan odalépett és figyelmesen megvizsgálta. Kétség sem fért hozzá, hogy egy hologramos számítógépet lát maga előtt, amit az emberek naponta használnak (illetve már csak használtak, javította ki magát). Gyakorlott mozdulattal bekapcsolta és örömmel üdvözölte az oly jól ismert nyitóképet.

A program azonnal elindult és Marcus szembesült az embert meghatározó milliónyi paraméterrel, genetikai kóddal, lehetőséggel és adattal.

- Csak ennyi lenne? Egyszerű programozás? – sóhajtott fel megkönnyebbülten.

Gyors mozdulatokkal utasította a gépet az adatok szerkesztésére.

A fájl nem szerkeszthető. Ha új fájlt kíván létrehozni, válassza a tovább parancsot. Ha nem kíván új fájlt létrehozni, válassza a mégsem parancsot. Figyelmeztetés: Új fájl létrehozásával automatikusan törli a meglévőt! Ez később nem állítható vissza!

Rövid tétovázás után kiadta a tovább parancsot.

Egy teljesen üres adatlap jelent meg előtte. Lassan, megfontoltam elkezdett a törölt fájl mintájára létrehozni az újat. Minden egyes lehetőséget alaposan végiggondolt, és amikor elkészült egy-egy szakasszal, visszaellenőrizte. Valamikor elégedetlen volt vele és elölről kezdte. Maga sem tudta mióta dolgozik már – legalább órák, de lehet, hogy már napok, hónapok, esetleg évek óta. Az időt itt nem jelezte semmi, nem volt fontos.

Végül eljött a pillanat, amikor minden a helyére került és sokadszori visszanézés során sem talált hibát.

Micsoda mámorító érzés volt! Idejött könyörögni egy utolsó esélyért az emberiség számára, ehelyett egy új fajt, egy új kezdetet alkotott, aminél tökéletesebbet el sem tudott képzelni! Nem lesz világvége, nem lesz önpusztítás, se háború! Az első faj, amely tökéletesnek születik! És ez az ő munkája! Az övé!!!

Tudta, hogy jó az, amit teremtett, tudta, hogy ennek így kellet lennie. Elfogadtatta a géppel a munkáját. El sem olvasta a gép figyelmeztetését, hogy ha a fájl mentésre kerül, utóbb nem módosítható. Minek? Látta, hogy az új faj jó, minek változtatasson hát?

Modellezés…

A gép mellett megjelent a teremtménye. Borzalmas üvöltés szakadt ki a torkából, mikor meglátta a modellt.

„Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinek és nőnek teremtette őket.”

KOMMENTEK

Új hozzászólás küldéséhez elôbb be kell jelentkezned!
Warfoki	[#2] | Elküldve: 2009-05-19 21:57:57
Tag Regisztráció ideje: 2008-05-14 20:56:01 Hozzászólások száma: 30	[Ugrás az elõzményhez] Ebbe az az érdekes, hogy egy adott történetvonalat akartam leírni és csak visszaolvasva esett le, hogy mennyire többértelműre sikeredett. A saját elképzelésemet inkább nem mondom el: aki elolvassa inkább gondolkodjon wl rajta. Ha ezt el tudom érni, az már jó! :) Egyébként kitartó olvasó vagy. :) Rövid idő alatt a Zuhanás kivételével minden írásomra kommenteltél valamit. Köszönet érte! :) Ezúton szeretném megkérni a további olvasókat, hogy ha elolvasták, legalább pár szó erejéig fejtsék ki a véleményüket: mi tetszett, mi nem. Kritika nélkül nincs fejlődés.     "Hiszen a csoda és valóság között a különbség annyi, hogy a csodának még nem ismerjük az algoritmusát." (Tóth A. Tamás)
[Profil]
-Hel-	[#1] | Elküldve: 2009-05-19 21:40:14
Tag Regisztráció ideje: 2009-05-05 14:46:50 Hozzászólások száma: 5	Hát emelem kalapom.  Tömör és mégis rengeteg minden van benne. Érdekes meglátás. Még párszor elolvasom majd, mert egyszer nem elég...     "Életed olyan, amilyenné gondolataid teszik."
[Profil]