Tóth A. Tamás
Kontaktus
szerző: Tóth A. Tamás | megjelent: 2009-07-03 14:03:00 | kommentek száma: 2 | olvasottság: 59 | tulajdonos: totaKONTAKTUS
1.
A nagy civilizációs háború után, amikor szövetségesként Európa is belépett a pusztító öldöklésbe, a lakosság jelentősen megtizedelődött. Az északi féltekén pokoli rombolás ment végbe. Az eget borító füst és por alatt, a hidak, tornyok fémvázai, mint kétségbeesett kínjukban az éghez fohászkodó karok, vagy mint jégbefagyott szörnyek fémcsápjai, úgy meredeztek.
A szövetségesek hiába akarták a gépek háborúját megvívni, nem tudták megvalósítani. A mikrotechnika olyan eszközöket hozott létre, amelyek kifejezetten az élőerő elpusztítását célozták. Az óriási emberáldozatok ellensúlyozására bevetették ezért a kiborg seregeket, mert az embergépek gyorsan előállíthatók voltak, magas harci értékkel rendelkeztek, és még a kreativitásra és az improvizációra képeseknek bizonyultak. Az európai ember lélekszáma azonban megállíthatatlanul csökkent, így a háború utáni kényszeredett békeszerződésben védett fajtának kellett minősíteni.
Előbb-utóbb eljön a béke időszaka, amikor a legnagyobb hőstett a csöndes, becsületes élet, a mindennapi munka, a gyermekek nevelése, a társadalom felépítése. A feszültségek a felszín alá süllyedve forrnak tovább.
Ahogyan az a nagy népirtások után lenni szokott, az élőerőt pótolni kellett, hiszen a gépek számos dolgot elvégeztek, de képtelenek voltak társadalmat és társaságot adni az embernek.
Az áttörést a kiborgok betelepítéséről és egyenjogúsításáról szóló törvénytől remélték, amelyet az Államtanács hosszas vonakodás után fogadott el, mert félt jogokat adni a humanoid gépeknek, hiszen ezzel az ember egzisztenciális felsőbbrendűsége nyilvánosan is csorbát szenvedett. Kénytelen-kelletlen, de a kipusztult városrészekbe, mint egykor a tatárok dúlta falvakba, letelepedési engedélyt és saját fajtájuk reprodukálására vonatkozó szabadságot adtak számukra. Megismerhették azt a technológiát, amely létrehozásukat végezte, így önerőből, persze szigorú ellenőrzés mellett, saját kolóniákat fejleszthettek ki.
Az ember azonban ember maradt a maga ösztöneivel, önzésével és irigységével együtt. A kiborg-negyedeket csak olcsó munkaerőforrásnak tekintette. Az ember önérzetének táplálása céljából lenéz másokat, noha a sok ezer éves történelem véres eseményei az ellenkezőre tanították.
Hiába volt bármilyen törekvés a demokratikus jogok szélesítésére, hiába kísérleteztek az oktatással, neveléssel, de a védett emberi társadalom képtelen volt elfogadni, hogy egy ember-gép vegyítéséből álló szervezet vele egyenrangú lehet. Közrejátszott ebben az is, hogy a szűkös erőforrásokból a legnagyobb falatot az ember akarta megszerezni a szerves gépek elől. A védettség tiszteletet jelentett, a tisztelet pedig nagyobb szeletet az egyre kisebbnek tűnő tortából.
A kiborgok első sorozatait a legszebb emberekről mintázták. Ugyanakkor praktikusak is voltak, hiszen a beépített öregedési folyamatnak nem tették részévé az elhízást és a számos embert elcsúfító külső betegséget, amely öregkorban már jelentkezik. Az emberi lenézésbe emiatt némi irigység is vetült, hiszen amíg az emberek asszonyai elhíztak és öregedtek, addig a kiborgokat kifejezetten öregítő kúrákra kellett küldeni, mert megőrizték fiatalos kinézetüket. Amíg az emberek visszafiatalításra jártak, a kiborgok attól való félelmükben, hogy elütnek az átlagos kinézetű homo sapienstől, idősítő wellness eljárásoknak vetették alá magukat.
A feszültség tapintható jeleként az emberek nem látogatták azokat a boltokat, ahol a kiborgok vásároltak, kerülték azokat a szórakozóhelyeket, ahol a kiborgok mulattak, nem mentek azokba negyedekbe, ahol velük találkozhattak volna.
A következő lépés a színtiszta kiborg negyedek kialakulása volt. Már lehetőség szerint nem laktak egy helyen az emberekkel. A piszkos munkát még elvégezhette egy kiborg a ház körül, de nem fedelet nem adtak neki, nem barátkoztak, nem házasodtak egymás közt. Guba a gubával, suba a subával.
Végül a politikusok lázító beszédei alapján számos zavargás tört ki. Suhancok tömegei szövetkeztek és járták a várost, hogy „megtanítsák” a kiborgokat a jó modorra és a tiszteletre. Persze elpusztítani nem volt szabad őket, mert akkor ki végezte volna az alantas munkákat a gyárban, ki irányította volna a mezőgazdasági gépeket, ki vette volna át az ember helyét a veszélyes feladatok ellátása során.
A suhancok föld-levegő járműveik oldalára megalázó jelszavakat festették, hogy „Száz kiborgot-életet inkább egy emberért!”. „A rabszolga csak rabszolga marad!”. Vagy: „Rabszolgának nem lehet joga!”. Ha az utcákon sétáló kiborgot találtak vagy olyat, aki a közterületen töltötte szabadidejét, belekötöttek, sokkoló árammal töltött botjaikkal kínozták, s amikor már annak mikroprocesszorai a túlterheléstől csaknem kisültek, sorsára hagyták és lézerbetűkkel gyalázkodó szavakat és jeleket írtak ruhájukra.
A rendfenntartó erők közbelépése erőtlennek bizonyult. Az emberi származású őrök nem rokonszenveztek a kiborgokkal, s azok a szerves gépek, akiket politikai vagy népszerűségi okokból alkalmaztak ezekben a testületekben, féltették előnyös létfeltételeiket, így inkább hátat fordítottak, amikor társaikat szenvedni látták, csakhogy megőrizzék kiváltságaikat. A kiborgok csak magukat védhették volna meg, de minden erre irányuló kísérletüket keményen megtorolták, a szervezkedéseket szétverték.
A kiborg egyenjogúsági törvény szándéka tehát kudarcba fulladt, nem emelte föl a lenézett, alantasnak tartott és lealázott tömeget, akiken az emberekben megrekedt minden gyűlöletet büntetlenül ki lehetett élni.
Aki megszegte az elszigeteltség hallgatólagos erkölcsi törvényét, az halálos bűnt követett el, így a köznapi emberek kiközösítették maguk közül.
A fiatalok azonban fogékonyak a jóra, s az ő dolguk, hogy legyőzzék őseik félelmeit és helyrehozzák az elődök hibáját…
2.
Péter csinos, izmos, jó kiállású fiú volt. A szőkékért és kék szeműekért egyébként is döglöttek a lányok, mert a nagy háború után, amely már több mint tíz éve véget ért, elég kevés maradt Európában ebből az emberpéldányból. Különlegesnek számított egyébként is. Jó családból származott, mert apja jó nevű kereskedőként kiborg-alkatrészeket értékesítő vállalatot vezetett, nagybátyja pedig az Államtanács megbecsült elnökeként a fontos politikai döntések meghozatalában bizonyította elméjének élességét.
Péter is a család kiváló intelligenciáját örökölte, így neki csak hetente egyszer kellett agyfeltöltésre mennie, amikor az elavult tanulás, magolás meg az iskolapadban gunnyasztás helyett pár perc alatt agyába vitték a szükséges információ-mennyiséget. Persze az emberi agy nem változott, így a bevihető tudásmennyiséget részekre kellett osztani, sőt ismételésre is szükség volt. De a tudás megszerzése csak percekig tartott, a szabadidő pedig tengernyi lett. A szabadság pedig nagy teher. Hiszen az életet valahogy el kell tölteni.
Társai imádták a térhatású, interaktív háborúszerkesztő játékokat, ahol maguk hozták létre az anyagszerű környezetet, a fantasztikus lényeket és naphosszat különböző szimulált csatákat vívtak. Többen olyan hősiességre vágytak, amit apáiknak a nagy háborúkról elmondott történeteiben hallottak, s ezért virtuálisan megpróbálták ugyanazt átélni. Sőt a merészebbek csatlakoztak a kiborg-verő túrákhoz és a valóságban keresték a veszélyt, amellyel a számítógépes partikon felvághattak.
Péter azonban nem volt agresszív. Utálta a harcot és a balhét. Inkább a természetre vágyott, amelyből olyan kevés maradt meg a nagy háború és az ipari környezet-szennyezés után. Gyakran tett túrákat magányos helyeken, ahol persze minden olyan természetesnek hatott, mert a parkerdőket, a ligeteket többé-kevésbé sikerült visszaállítani, és az állatok meg a növények szépségükben a rég letűnt huszadik századot idézték.
Egyik este nagybátyja, a képviselő volt hivatalos családi vacsorára. Ez mindig nagy megtiszteltetésnek számított, ha egy ilyen magas rangú, fontos ember látogatott el hozzájuk.
A vacsora hagyományos ételekből állt, mert bár a modern konyha térhódítása, vagy az infúziós és plazma ételek sokszor praktikusan és gyorsan fogyaszthatók, de apja ragaszkodott a konvencionális élelmiszerhez, mondván, hogy nincs máshoz gusztusa. Persze, egy szép darab, valódi borjúhúst a háború utáni körülmények között nem volt könnyű beszerezni, de ők megengedhették maguknak.
Étkezés közben a nagy ember Péter tanulási elképzeléseit feszegette és arról érdeklődött, hogy mivel tölti mostanában a szabadidejét.
- Remélem te nem vagy úgy oda ezekért a háromdimenziós, interaktív háborús játékokért… - mondta, s amikor Péter buzgón ingatta a fejét, hozzátette: Tudod én ott voltam a nagy háborúban. Szörnyű volt. A gépek úgy darálták be az embereket, mint a hegyomlás… A különféle sugaraktól elpárologtak a harcosok, ha találatot kaptak. Amikor az utolsó katonám is meghalt, a kiborgoknak nagy hasznát vettem… - Aztán lemondóan legyintett. – De amióta hagytuk, hogy betelepedjenek, teljesen elveszik a kenyerünket… Titokban jelentős szaporulatot hoznak létre, szervezkednek, mind többet és többet akarnak maguknak és annyian vannak, hogy már fenyegetést jelentenek az emberi lakosságra nézve. Alattomosak, önzők és kezdjük a kontrollt elveszteni fölöttük… Óvakodj fiam a kiborgoktól, mert megjárhatod!
Péter nem tudta, hogy mit válaszoljon, mert kevés tapasztalata volt az ügyben és mindenkitől azt hallotta, hogy ezekkel a humanoidokkal vigyázni kell. Ennek némileg ellentmondott az, hogy házvezetőnőjük is kiborg volt, aki csöndben és lelkiismeretesen dolgozott és mindig kedvesen elbeszélgetett a fiúval. Most is szó nélkül tűrte fajtájának ócsárlását, hiszen a kedvelt téma felvetésekor apja sem maradt rest és nagy lendülettel szólta le az embergépeket.
Péternek szöget ütött fejébe nagybátyja megjegyzése: - Azért nem lehetnek annyira aljasak, ha a háborúban hasznukat vették… A házvezetőnőnk sem gonosz…
A férfiak vasvillaszemeket meresztettek rá, anyja pedig aggódva próbált jeleket küldeni arcizmaival, hogy ne folytassa tovább ezt az eszmefuttatást, mert baj lesz belőle. Végül nagybátyja nyerte vissza leghamarabb pókerarcát - nemhiába volt politikus - és elmosolyodott.
- Ó, még nagyon sokat nem tudsz fiam. Ez egy bonyolult kérdés… Abban az időben hasznosak voltak, de mára már nagyon eldurvult a helyzet. A házvezetőnőtök pedig kivétel. Apádnak egy szerencsés választása…
- Úgy van, úgy van – enyhült meg apja is, bár a méreg még forrt benne. – De azért nem szeretném, ha bármilyen kapcsolatba kerülnél a kiborgokkal. Veszedelmes népség. Én csak tudom, hiszen kénytelen vagyok nekik alkatrészeket eladni… - Itt abbahagyta a beszédet és buzgón majszolta bécsi szeletjét, mert az üzletről sosem fecsegett. Szinte semmit nem tudtak apja munkájáról, s arról, hogy miből van az a sok pénz, amivel jómódjukat meg tudta alapozni.
A vacsora a továbbiakban normál mederben csordogált és lényegtelen családi apróságokról társalogtak. Nagybátyja, távozáskor átölelte Pétert és megjegyezte:
- Aztán tartsd magad távol a kiborgoktól és a balhés verekedőktől is…
3.
Másnap Péter úgy gondolta, hogy szabadidejében egy kicsit nagyobb túrát tesz a hegységben. Hajnalban, mihelyt pirkadt, útnak eredt, hogy még világosban hazaérjen. Föld-levegő járművét otthagyta az erdő parkolójában, mert próbára akarta tenni az erejét.
Egy jó cipő és az izmok ereje. Csönd és napsütés. Úgy érezte, hogy nem is kell más. Sajnos ebben a rezervátumban még nagyon kevés állat volt, mert a háború óta eltelt tíz év alatt a területet a természetes szaporulat nem tudta benépesíteni. Így az ember, ha egy madarat hallott az ágon dalolni, az már olyan élmény volt, hogy egész napra megalapozhatta vele a jókedvét.
Lassú tempóban kocogva, magányosan, úgy tíz kilométer tehetett meg, legalábbis az életfunkcióit és a környezetet figyelő apró személyi számítógépe, melyet mint egy órát hordott a csuklóján, ezt jelezte.
Az út egy nagy szikla mellett vezetett el és jobbra ösvény ágazott le róla. Olyan szépen sütött a nap, hogy az életkedve is más lett. Hiszen egy-két éve még a ködös, porral teli levegőben alig lehetet az éltető napot látni. És most meg szinte harsog a napfény…
A kalandvágy feltámadt benne és nekivágott az ösvénynek. Személyi számítógépén a GPS jelezte, hogy merre jár, de érdekes módon ez az ösvény nem szerepelt rajta. Talán nem régi lehetett és egyre beljebb vezetett a sűrű bozótba – gondolta.
A csöndben egyszer csak hangokra lett figyelmes, amelyek a távolból szűrődtek felé. A számítógép életfunkcióval rendelkező lényeket jelzett. Rövid elemzés után azt mutatta, hogy valószínűleg emberek vannak a közelben.
Na, hát, ha észrevette őket, akkor azok is látják már a kijelzőn. Elmenekülni későn lenne. De egy ilyen szép napon nem történhet baj. Nem lehet mindenki rosszindulatú.
A hangok azonban nem utaltak semmi jóra. Egyre izgatottabbá váltak és már elég közel voltak ahhoz, hogy a kisteljesítményű számítógépének hangfelismerő szoftvere is kiírja a beszélgetés a kijelzőre.
- Hogy kerültél ide te mocsok!
- Törjük szét! Rúgj bele! Ne sajnáld! Elektrosokkot neki!
- Itt úgy se látja senki… Mire a rendvédelmi járőr kijön, már köddé válunk… Anyádat, te szemét!... Még védekezik is!
Aztán tompa puffanások, elektronikus és emberi zajok kavalkádja következett.
- Te… Figyeljetek! Csönd! Valaki jön…!
Na, most vehettek észre – gondolta a közeledő Péter. Mit volt mit tenni, kilépett a bozótból.
Egy kis tisztáson többen álltak és úgy néztek ki együtt, mintha egy balesethez érkező csoport életképének állnának modellt. Jobbra egy szemlátomást törött és működésképtelen föl-levegő jármű állt felborulva. Mellette három-négy fiatal suhanc lézengett egy földön fekvő alak körül, aki kínlódva próbált felülni.
A pillanatnyi csendélet hamar megelevenedett. A csoportból az egyik kivált és Péter elé futott. Kezében elektromos sokkoló bot és semmi jót nem ígért a tekintete.
- Te meg ki a franc vagy!
Péter tudta, hogy a kérdés fölösleges, mert azonosító vonalkódot viselt a ruháján, melyet a suhanc személyi számítógépe már régen leolvasott. Biztosan azért álltak olyan mozdulatlanul, mert épp a róla elérhető összes információt silabizálták. Ő is a gépére pillantott, hogy a fölösleges bemutatkozást törölhessék a repertoárból, de legnagyobb meglepetésére semmilyen adatot nem látott. A fenébe, ezek megbuherálták vonalkódjukat. Rosszban sántikálnak.
- Apuci jó kisfia eltévedt az erdőben? A képviselő nagybácsi mit szólna ehhez, hogy ilyen közel kerülsz egy valódi kiborghoz – mondta a fickó némi gúnnyal és a földön fekvő alak felé intett.
- Nem akarok semmi rosszat, csak erre jártam.
- Jobb, ha elhúzod a beled vagy odakerülhetsz mellé…- lépett közelebb fenyegetően.
- Miért nem hagyjátok békén a nyomorultat, hiszen balesetet szenvedett. Nincs bennetek emberség?
A csoport szint egyszerre kezdett hahotázni. – Miért véded ezeket? Talán valami kiborg kurvád van, hogy annyira érdekelnek? Tanulják meg, hogy hol a helyük!
- A helyetekben gyorsan eltűnnék a színről! Az a szerencsétlent meg hagyjátok békén! Örüljetek, hogy nem érdekel, kik vagytok valójában… Tudjátok mi lesz, ha nem engedelmeskedtek…
Tudták. A védett emberi faj legfontosabb egyedeire, így Péterre is, automatikus védőpajzsot szereltetett az Államtanács. Ha nem is volt fegyverük, de a védőpajzs aktiválódása azonnal műholdas üzenetet küldött a katonai városparancsnokságra, ahonnan kontaktus hiányában egy száz kilométeres körzetben irányított lézersugárral akár egy szúnyogot is képesek voltak úgy elpusztítani, hogy akinek a vállán ült, azt semmilyen bántódás nem érte. Hiába, a technika…A háborúk iszonyatos kártékonysága mellett a technikai fejlődést kétségkívül ösztönzi. Ha valami, hát a háború biztosan olyan alkalom, amikor a műszaki fejlődés élet-halál kérdése.
A suhancok szitkozódva és villámló szemekkel, meg „drágán megfizetsz még ezért”, „mocsokláda” és más kitüntető jelzők közepette eloldalogtak. Amikor kikerültek a látómezőből, Péter lassan közelíteni kezdett a földön fetrengő kiborghoz.
- Hagyjál békén! Mit akarsz tőlem? – nyögte a fiatal férfi kinézetű embergép. Egyik lábát erőlködve húzta maga alá, mert láthatóan a másik törött lehetett. Péternek eszébe jutott, hogy mennyivel jobb dolguk van azoknak a típusok, amelyek nem éreznek fájdalmat. Persze azoknak érzéseik sincsenek, így tényleg csupán csak gépek.
Leguggolt mellé és megpróbált segíteni abban, hogy felálljon.
- Ne!.. Eltört a lábam és nem érzem a végtagjaimat. Hagyjál békén! Különben is elegem van már az emberekből!
- Csak segíteni akartam – mondta Péter némi sértődöttséggel a hangjában.
- Ne segíts! Az emberek aljas módon viselkednek velünk. Te sem van jobb…! – nyögte és szemében gyűlölet lángolt.
- De hát elzavartam a támadóidat! Addig kínoztak volna, amíg elpusztul a központi számítógéped és csupán halom szerves roncs marad belőled. Mi bajod velem?
- Az emberek mind alattomosak. Ismerlek téged is Péter. Nagyon jól ismerem a fajtádat. Az adatbázisom már régen jelezte, hogy a nagybácsikád a képviselő és apád.., nos apádról inkább ne beszéljünk. Egy ilyen famíliából származó fickó ne segítsen rajtam...
- Egy pillanat! Mi a bajod a családommal? Miért gond az, hogy nagybátyám magas rangú államférfi, apám pedig kereskedő?
- Kereskedő? Röhögnöm kell! Jaj! Röhögnék is, ha nem fájna olyan iszonyatosan ez a néhány sérülés, meg az elektrosokk nyoma. Nyilván azért jöttél, hogy miután megdolgoztak, te csak begyűjtsd a termést. Te is biztos apádnak dolgozol…Gyanús, hogy ilyen gyorsan átadták a terepet a gazemberek. Az összes támadást ti vezérlitek, mert a zavarosban remekül lehet halászni.!
- Mit zagyválsz össze! Most már teljesen feldühítesz. A fene essen beléd! Megmentelek a biztos pusztulástól, aztán meg nekem támadsz. Egyébként is tilos helyen jársz. A parkba nem jöhetnek kiborgok.
- Na kibújt a szög a zsákból! Te szemét! Azt hiszed, véletlenül szenvedtem itt balesetet? Lelőtték a járművemet a társaid!
Péter végképp nem tudta mit tegyen. Olyan hihetetlen ellenszenv áradt felé, hogy ezt nem tudta csupán a hagyományosan rossz ember-kiborg viszonnyal magyarázni. De mit vétett, hogy ez a lény ennyire utálja és szinte retteg, hogy a közelébe kerüljön?
- Jól van.. Elég volt! Ahelyett, hogy hálás lennél, még nekem támadsz! Akkor is segítek rajtad, ha belegebedsz. – Azzal közelebb lépett a fiúhoz és félrehúzta haját, hogy megnézze a sorozatszámát. Aztán beütötte a számítógépbe és lekérte az adatait. Nem volt ismerős. Na mindegy, értesíteni kell a hozzátartozóit. Azonnal hívta számot és az ijedt női hangnak, aki bejelentkezett, elmondta mi történt.
A kiborg eközben elcsendesedett, valószínűleg energia-kimaradás lépett föl a sérülések miatt. Amikor magához tért, még néhány szóval ismételten szidalmazni kezdte Pétert, de teljesen összefüggéstelenül. Láthatólag súlyos programhiba lépett föl.
Nem hagyhatom itt – gondolta Péter. Még visszajönnek azok a garázda alakok és ki tudja mi marad meg belőle. Persze, tartott attól is, hogy egyedül találkozzon a kiborgokkal, de nagyon fúrta az oldalát az a félmondat, amire nem kapott választ, hogy mi bajuk lehet az apjával. Miért utálják annyira, hiszen pont fordítva kellene lennie - gondolta. Apja néhány elejtett szavából arra következtetett, hogy a kiborg alkatrészek kereskedelme során olcsóbban adott el a kolóniáknak létfontosságú kiegészítőket. A kevésbé tehetős kiborg családok így sokat köszönhetnek neki. Apját úgy képzelte el, mint háborús hőst, aki együtt küzdött a kiborgokkal a függetlenségért, s aztán jó kapcsolatot alakított ki velük és sokszor segítetett rajtuk kereskedőként, amikor még hiánycikk volt valamely létfontosságú alkatrészük. Hálásak lehetnek neki. És tessék… Mint a ragályos nyavalyától úgy félnek tőle. Mi történik itt?
Morfondírozásából egy föld-levegő jármű érkezése riasztotta föl. A gép hamar földet ért és két férfi és két nő lépett ki belőle, szinte egyszerre. A szemlátomást idősebb, talán családfőnek számító kiborg hidegen biccentett felé, a másik férfi szinte figyelemre sem méltatta. A fiatal nő viszont gyönyörű volt, vonzotta Péter szemét és a szíve egészen a torkában dobogott, annyira elbűvölőnek érezte.
Dermedtségéből az idősebb nő riasztotta föl, aki hozzálépett. - Üdvözlöm, uram. Köszönöm, hogy értesített bennünket. A fiamért jöttünk.
Péter kicsit furcsának érezte ezt az ember módra szervezett világot, amelyben lényegében ugyanazokat a szerepeket osztották ki a kiborgok egymás között, mint az emberek. Hiszen ezek csak szerves gépek. De mivel az ember gyártotta őket, hát jobb híján saját rendszerét és társadalmi kapcsolatait vitte át rájuk. Humanizálta őket. Fiú, apa, anya, szülők. Hiszen nem is úgy szaporodnak, mint az emberek, hanem egy gyártási folyamat eredményei. Igaz, hogy saját maguk határozzák meg reprodukciós technológiájukat és igényelhetnek hozzátartozókat a család számára. De, hogy ugyanúgy viszonyuljanak egymáshoz, mint az emberek!
Persze a nagy emberveszteség miatt muszáj volt benépesíteni a negyedeket olyanokkal, aki akikkel az ember jól érzi magát. Szimulálhatja a régi szép időket, amikor az emberiség még teljes volt. Akkor miért nem érzi jól magát velük...! Hiszen az összes ember gyűlölködik és lenézi, rabszolgának tartja a kiborgokat, mert csak gépek.
Mindez átfutott az agyán, mire meg tudott szólalni. – Ez természetes. Kötelességemnek éreztem, hogy segítsek.
Eközben a többiek beemelték a járműbe a sérült fiút és indulni készültek. Péter parázsló szemekkel nézte a lányt, aki olyan szép volt, hogy még ilyet nem is látott. Valami művész készíthette. Bárcsak ember lenne!
- Látom, tetszik a lányom…- jegyezte meg az asszony. – Teljesen egyedi gyártmány. Egy nagy művész készítette a terveket, amikor a háborúban elvesztette a családját. Saját lányának szerette volna, de sajnos mielőtt elkészült volna vele, meghalt. Tudja, a férjem magas rangú kiborg, s ezért figyelembe vették kérésemet, amikor magunknak igényeltem. Persze ő is csak gép…
- Mama, gyere már, ne fecsegj annyit azzal a gazemberrel – kiáltotta a másik fiatal férfi.
Péter megdöbbent. Miért gyűlölik ezek? Az asszonnyal tudott csak szót váltani, a többiek szótlanok és ellenségesek voltak.
- Köszönöm, hogy megmentette a fiamat. Mondja csak, vendégül láthatom egy teára? Akár most is, ha ráér.
- Megőrültél mama!? Kiáltotta a fiatal férfi. Csak nem visszük magunkkal ezt az embert? Ezt a…ezt a … - próbált valamilyen sértő szót találni, de anyja egy kézmozdulattal belefojtotta a mondókáját.
- Szóval … Jön?
Péterben a félelemmel a kíváncsiság és a lány iránti vonzódás vegyült. Végül is mi baja lehet? Védőpajzsa hibátlanul működött, s úgy érezte, hogy meg kell tudnia, mi van az egész gyűlölködés mögött. Meg azt is, hogy mi köze ehhez az apjának.
4.
A ház, ahová érkeztek, tiszta és takaros volt. Egész úton egy szó sem esett, mert mindenki a gondolataiba merült. Néha a sérült fiú nyögött, de anyja simogatása csitította. Péter hátramaradt és a lányt figyelte a szeme sarkából. Mennyire tudják szeretni ezek egymást- gondolta. Kicsit irigykedett. Talán az a nagy gyűlölet, ami körbe veszi őket, még fontosabbá teszi a családon belüli szeretetet. Valahogy nem érezte, hogy apja vagy nagybátyja, akik jómódúnak számítottak és megadtak a családnak mindent, ilyen gondoskodással vették volna körül őt.
Látta, ahogy kisimul a kiborgok arca és megenyhül a hangulatuk, amikor a fiút sikerült rendbe hozni és fájdalmai megszűntek, majd készenléti állapotba szenderült, ami lehetővé tette, hogy újra instalállják sérült programját. Hogyan lehet, hogy ezek a gépek ilyenre képesek? Hogyan lehet, hogy tudnak gyűlölni és szeretni?
Csöndben várta, hogy vele is foglalkozzon valaki.
- Lányom, adj a vendégnek valamit, valami frissítőt és legyél te a vendéglátó, amíg mi rendbe hozzuk a bátyád szoftverének installációját – kérte az anya.
Péter teljesen el volt bűvölve és reszkető kézzel vette át a teáscsészét, amelyben finom illatú ital gőzölgött.
A lány leült vele szemben az asztalhoz és kérdőn nézett rá.
- Szóval te vagy az, aki megvédte a bátyámat. Miért tetted?
Péter nem is tudta mit mondjon hirtelen.
- Nem bírom látni, amikor mást megaláznak.
- De te ember vagy és mi csak gépek. Miért kell egy gépet megvédeni? Nekünk nincsenek jogaink. Jó, persze értem, hivatalosan vannak, de azzal a kutya sem törődik.
- Szerintem a kegyetlenség és a gyűlölködés minden körülmények között ostobaságra vall. Nem vagyok vallásos, ne értsd félre, de az agressziót mindig elítéltem.
A lány furcsán nézett rá.
- Pedig ezzel a családi hátérrel nem hittem volna…
Péter kezdett dühös lenni.
- Mindenki a családomat emlegeti. Mi közöm hozzájuk! Azért mert nagybátyám elismert politikus, apám pedig kereskedő, miért kell irigységből bántani őket? Ők a változások győztesei, ezért érthető, hogy sok irigység veszi körül őket. Háborús hősök, sikeres üzletemberek…
- Azért ne legyél olyan nagyra velük - paprikázódott fel a lány. – Apád egy szervkereskedő, nagybátyád meg falaz neki.
Péter megdöbbent, zavarodottan magyarázkodni kezdett, miközben igyekezett feldolgozni a sokkoló mondatot…
- Dehogy… Hát… Apám alkatrészekkel kereskedik és nagyon kedvező áron adja el azokat a kiborgoknak, hogy kicserélhessék elhasználódott részeiket. Inkább hálásnak kellene lennetek…
- Hálásnak? Tévedsz. Apád hasznot húz a zavargásokból. A verekedésekben megsérült és elkapott kiborgok sosem kerülnek elő. Az alkatrészek, amelyekről beszélsz, nem újak, hanem az elfogott, megvert kiborgokat szerelik szét és adják el elemenként. Apád egy gengszter és a nagybátyád pedig lázító beszédekkel hergeli föl az utcai bandákat, hogy a malmára hajtsa a vizet, és a zavarosban halászni lehessen.
Péter egy pillanatra nehezen emésztette meg a hallottakat. Már nem is találta olyan szépnek a lányt. Mintha szeplős lenne. Vagy csak az igazság fáj? Ez nem lehet igaz. Hiszen eddigi világában minden olyan egyszerű volt. Apja és nagybátyja hős példakép, a kiborgok alantas, lenézett lények, a családja biztonságos világ, amely megérdemelt gazdagságra épül. Ezek biztosan hazudnak. Hiszen azt mondják, minden kiborg hazug is. De egy ilyen szép és őszintének tűnő lány is? Persze, az ördögnek angyalarca is lehet. Végül úgy gondolta, hogy rájött az igazságra és arra, hogy miért az emberek jogosultak csak a jobb életre, a hatalomra, míg a többiek nem érdemelnek jobb sorsot. Ki is mondta:
- De mi emberek vagyunk és ti csak szerves gépek.
A lány nem sértődött meg, hanem hosszan nézett rá, mintha azt kutatná tekintetével, hogy elég érett-e már az igazsághoz.
- Miért? Elgondolkodtál azon, hogy mi az ember?
- Persze. Ti csak szerves gépek vagytok, akiket mi ruháztunk föl intelligenciával, érzelemmel, emberi szövetekkel. Mi teremtettünk benneteket, mert szükségünk volt szolgákra, akik jólétünket biztosítják. Minket viszont isten hozott létre a maga képmására és ezért mi többet érdemlünk az életből, mint akiknek mi adtunk életet.
- Sajátos filozófia. – Mondta a lány. – Úgy rémlik, hogy sokan belehaltak abba, mert a hatalmasok így gondolkodtak. Mi a különbség köztünk? A test? Az tesz emberré, hogy emberi szövetből állunk? Az, hogy istentől származunk? Ezt tudod te is, hogy csak önigazolás lenne. A lélek? Na, ez már izgalmasabb téma. De milyen érzelemre vagy te képes, amire mi ne lennénk képesek? Ugyanúgy szeretünk, gyűlölünk és cselekszünk saját érzelmi világunktól vezérelve, mint ti. Ugyanúgy képesek vagyunk gondolkozni, alkotni, újat kitalálni. Mi a különbség? Mitől lesz több egyik, mint a másik?
Péter feje már zsongott. A technikai fejlődés ezen a szintjén eltűntek a műszaki különbségek az ember és az ember alkotta szerves robotok közt. Ezzel már ők is emberek lettek?
Úgy érezte, hogy a vita nem vezet sehová.
- Mennem kell. Köszönöm a vendéglátást…- azzal sietve elbúcsúzott. Nem marasztalták. Nem is bánta, mert érezte, hogy, ami sok év alatt elromlott, azt csak lassú, szívós munkával lehet majd helyrehozni.
Mindenesetre beszélni fog apjával is. Valami nagyon zavarta ebben az egészben. A teremtő féltékennyé lett teremtményére, ha az már felnőtt hozzá? A féltékenységből csírázott ki a gyűlölet a kiborgokkal szemben? Ezernyi kérdés és nincs egyértelmű válasz…
Dobogó szívvel és zúgó fejjel lépett ki az utcára, ahol kiborgok százai igyekeztek valamerre. Észre sem vették, amikor elvegyült köztük.
AKTÍV FÓRUMTÉMÁK
Kötetlen beszélgetés egy tea mel ... (1055)Darren Shan (89)
Mit olvasol jelenleg? (604)
A filmekrõl (292)
Tolkien (1)
Üzenet a moderátoroknak (79)
Clive Barker (145)
Stephen King (369)
Keresem ... (36)
Hibajelentés (27)
Bret Easton Ellis - Amerikai Pszicho
Naponta nehezül az emberre a kérdés: miért is élek? Mi célból vagyok itt? A rohanó, néhol monoton napokat átlépve egyre erõsödik, bonyolódik a kérdés: Szeretnek-e, vagy csak azért ülnek itt velem, mert épp nincs más elfoglaltságuk? A barátnõm mit szeret bennem? | tovább...
Shaun Hutson - Foglyok
Öt szót a könyvrõl, gyorsan: pörgõs, kegyetlen, átgondolt, karakterorientált, és... passz. Az ötödik szó kimaradt, mint ahogy SH könyvébõl is hiányzik valami. Ez pedig a lélek. De hogyan lehet e fontos adalék nélkül is teljesen élvezhetõ regényt írni? Kérdezzük meg magát a szerzõt, de talán az is elég, ha elolvassuk az életrajzát. | tovább...
Zombie Flesh Eaters
A Zombie Flesh Eaters jelenti Lucio Fulci belépõjét az almûfajba. Olyan entrée ez, ami bár nem eszközöl változásokat a mûködõ sémákon, a meglévõket viszont egyszerûen, de okosan használja fel; így hoz létre egy, az eltelt évek alatt kultikussá nemesedett filmet. | tovább...Titanic Filmfesztivál (1. rész)
Már javában dübörög a 16. Titanic Filmfesztivál, melynek idén az Uránia, a Toldi, az Örökmozgó és a Kino mozi ad helyett. | tovább...Titanic Filmfesztivál (2. rész)
Már javában dübörög a 16. Titanic Filmfesztivál, melynek idén az Uránia, a Toldi, az Örökmozgó és a Kino mozi ad helyett. Ezúttal A gyilkosról és az Északról szólunk. | tovább...
Falconer - Falconer
A kevésbé rádióbarát rockzenét szeretõk körében igen nagy népszerûségnek örvend a viking metál stílus. Az almûfaj sokféle elnevezést tudhat magáénak, mint például északi, folkos, epikus, pogány, stb. metál, de összességében, mivel a skandináv népek „találták fel”, talán a leghelyesebb viking metálként aposztrofálni, habár nem feltétlenül szól minden szöveg ezen északi országok lakóinak õseirõl. | tovább...CÍMKEFELHŐ
2006 (2) 2008 (3) 2009 (288) 2010 (6) a38 (21) adaptáció (14) akció (17) album (34) alexandra (39) animáció (0) ázsia (5) beszámoló (9) beszélgetés (0) blues (1) cannes (3) cikk (34) díj (3) dráma (5) életrajz (9) előzetes (52) esszé (7) fantasy (17) fesztivál (53) film (172) filmmegjelenés (3) franchise (4) francia (1) galéria (9) giallo (1) gondolat (2) gondolatok (5) gore (7) gótika (2) gyerekkönyv (1) hard-boiled (5) hírek (364) horror (160) humor (2) interjú (6) irodalom (160) japán (2) jazz (1) jelenet (16) kaland (5) képregény (2) kiállítás (1) klasszikus (32) komolyzene (1) koncert (27) könyv (60) könyvhét (12) könyvmegjelenés (52) korea (1) krimi (55) kritika (47) mese (11) metál (51) noir (5) novella (7) oscar (2) pályázat (4) plakát (9) poszter (10) programajánló (139) regény (84) remake (19) rémirodalom (4) részlet (44) rock (28) romantika (7) sci-fi (30) slasher (12) sorozat (23) sorozatgyilkos (13) sundance (1) szatíra (2) szépirodalom (3) sziget (5) szinopszis (6) televízió (4) thriller (30) titanic (5) trash (4) tudósítás (9) vámpír (15) videóklip (2) vígjáték (10) zene (134) zombi (9)Copyright © 2006. - 2010. - horror.film.hu. Minden oldal szerzői jogvédelem alatt áll!
kontakt: info@horror.film.hu
kontakt: info@horror.film.hu
KOMMENTEK
Regisztráció ideje:
2009-02-10 08:00:38
Hozzászólások száma:
7
Kedves Gergely!
Örülök, hogy ezt is elolvastad és véleményt mondtál róla. Igazság szerint vannak ennél jobb novelláim is, csak azok nem fantasztikusak. De próbálkozom ezzel a műfajjal is.
Ha már egy kicsit tetszett, akkor jó úton haladok.
Köszönöm a biztatást.
Üdvözöl
Tamás
Regisztráció ideje:
2008-05-14 20:56:01
Hozzászólások száma:
30
"Hiszen a csoda és valóság között a különbség annyi, hogy a csodának még nem ismerjük az algoritmusát." (Tóth A. Tamás)