Szujó Norbert
Bogarak
szerző: Szujó Norbert | megjelent: 2009-08-26 11:18:00 | kommentek száma: 4 | olvasottság: 62 | tulajdonos: Norubi
BOGARAK
Az exterminátor csúnyán köhögő gépjárműve lefékezett a ház előtt, melyet a bejelentés szerint kártevők szálltak meg. Az overallt viselő, fiatal rovarirtó szakember kipakolta munkaeszközeit a mikrobuszból, majd az ajtóhoz sétált és becsengetett. Fehér ing nyitott ajtót, felette sápadt, kétségbe esett arc.
- Csak, hogy megjött! – rebegte a ház tulaja – Azt hiszem, súlyos a helyzet!
- Nos, ezt majd én megállapítom – mondta az exterminátor, széles mosollyal arcán – A lényeg, hogy nem esett kétségbe és nem állt neki lebontani a házat. Szép ház, igazán szép ház.
Kicsit később, már a lakásban, a szakember szép halomba rendezte gépeit, majd körülnézett, elismerően csettintett és megjegyezte:
- Standard, egyszemélyes, családivá bővíthető valóságmodell. Semmi luxus, de még mindig ez a legnépszerűbb termék a piacon. Felhasználók milliói döntenek mellette. Cégünk fő támogatója, az Örömlét adja ki. Mint „biztonságtechnikai szakember”, én is ezt ajánlom. Azt mondta, motoszkálást hallott a falban? Nos vizsgáljuk meg közelebbről.
A szoba közepére állított készülék-halomból elővett egy digitális fényképezőgépre hasonlító eszközt (fekete tégla, egyik oldalán optika, a másikon kijelző) és végigpásztázta vele a falat. Ezután visszarakta védőtokjába és más, furcsa készülékekkel kezdett ügyeskedni. Alig fél óra múlva közölte, hogy végzett a kártevők kiirtásával. Kifizetette a díját, beült a járművébe és elhajtott vele.
A tulaj magára maradt a lakásban - visszatért a régi rend. Körbenézve azonban észrevette, hogy az exterminátor ottfelejtette a szkennerét. A kis, fekete doboz ott feküdt magányosan a földön. Kíváncsiságtól hajtva kivette a készüléket a tokjából és bekapcsolta.
Először nem látott semmit. Pontosabban azt, amit eddig mindig. A szerényen berendezett szobát, a falakat. A fókuszálás funkciót használva azonban feltárult valóságának egy olyan rétege, amely eddig csak paranoiás benyomásként, érzetként volt jelen tudatában. Emiatt hívta fel a rovarirtó céget.
Bogarak a falban. De mégsem! Maga a fal bogarak millióiból állt össze, melyek egymáson kúszva, görögve áramlottak valamiféle rend alapján. Továbbfókuszálva a kijelzővel egy bogár az egész képernyőt elfoglalta. Szelvényezett potrohán jól látszott az Örömlét – Az ön álma, az ön élete – felírat.
- Nekem nem ezt mondták – gondolta a bogárház lakója – Erről nem volt szó a szerződésben.
Az évek óta forgalmazott látszatrealitások tökéletes illúzióját adták annak, amit amúgy szinte lehetetlen volt megszerezni: kocsi, hát, egészséges, tiszta környezet, barátok, család. De kinek kell egy pixel-bogarakból álló élet, mely talán nem más, mint nanorovarok anyagcseréjének végterméke.
A sokk, amelyet a felismerés okozott, csak addig nyomta a ház lakójának lelkét, amíg el nem homályosította egy iszonyatos balsejtelem. Kirohant a fürdőszobába, a tükör elé állt és maga felé fordította szkennert. Így a tükörben láthatta a kijelzőt.
- Nem változott semmi – mondogatta magának később – A szkenner nélkül nem is tűnik fel semmi.
Beletette a készüléket a tokjába és egy fiók mélyére süllyesztette. Egy bogárváros egyik bogárházában magányos lakó folytatta tovább bogáréletét.
Kinek az álma? Kinek az élete?
Értékelés: 7.7/10 (3 szavazattal)
Pontozáshoz előbb be kell jelentkezned!
KOMMENTEK
Regisztráció ideje:
2006-12-12 16:08:22
Hozzászólások száma:
218
"time heals nothing..." - Sopor Aeternus
Regisztráció ideje:
2006-11-15 18:46:25
Hozzászólások száma:
136
Regisztráció ideje:
2006-12-12 16:08:22
Hozzászólások száma:
218
A helyreigazítást köszönöm (javítom is) és örülök, hogy a vége tetszett.
A novella lehetne hosszabb egy oldallal, ha elég fontosnak tartanám ahhoz, hogy kiegészítsem. De egyelőre ezzel nem foglalkozom.:) Így talán még hatásosabb.
"time heals nothing..." - Sopor Aeternus
Regisztráció ideje:
2008-01-03 12:53:31
Hozzászólások száma:
42
"Fehér ing nyitott ajtót..." - nos, ez elég kísérteties lehetett. :) A hát-on pedig gondolkodnom kellett picit, mire rájöttem, hogy ház akart lenni, azaz csak elírás. :)
Ez ilyen egyperces novella akart lenni, ha jól sejtem, szóval nem elnagyolt, hanem szándékosan ilyen kurta. A vége tetszett.