Mechler Kinga
Gyilkos dallam III.rész
szerző: Mechler Kinga | megjelent: 2009-11-29 08:53:52 | kommentek száma: 0 | olvasottság: 15 | tulajdonos: DarawonaGYILKOS DALLAM
III. Fejezet: A homályos emlék
1.
A sötét teremben emberek álltak öntudatlan állapotban, szemüket a kör közepén álló oltára szegezve. Démonica, Adam, Mike és Dave is ott álltak közöttük, habár elég furcsa állapotban. Ruhájuk, hajuk és az egész megjelenésük más volt. Démonica hosszú haját szoros kontyba fogta, testén hosszú köpeny feszült, kiemelve domborulatait. A fiúk fején nem a tarajuk magasodott az ég felé törve, rövid, elegáns, fejükre nyalt hajuk volt, ők is hosszú köpenyt viseltek. Tekintetük üres volt, mozdulatlanul álltak, mintha várnának valamire.
Miután még órák múlva sem történt semmi, csalódottan leeresztették kezüket, tekintetükbe visszaköltözött az élet, majd dühösen elvonultak, hogy átvegyék a ruhájukat.
Démonica fáradtan leült az egyik padra, majd fejét a tenyerébe hajtotta és gondolkodni próbált. Mielőtt még komolyabban belemerülhetett volna, egy hang szólította meg a háta mögül.
-Mrs. Emery.-szólt a hang mély, férfias hangján, a lány hátrakapta a fejét, majd szája mosolyra húzódott és meghajolt a férfi előtt.
Aleister Crowley kezet csókolt az asszonynak, majd intett, hogy sétáljanak egyet. A fiatal Crowley szemeiben csillogott az élet, a jövőbe vetett hite, a remény, hogy álmai valóra válnak. Démonica kedvtelve nézegette a fiatal férfit, tetszett neki az a mérhetetlen energia, ami belőle áradt és betöltötte a körülötte lévő levegőt. Némán sétáltak egymás mellett, amikor Aleister hirtelen megtorpant, majd kétségbeesetten kifakadt.
-Mrs. Emery, nem tudom mit tegyek, úgy érzem csak pocsékolom az időt ebben a társaságban. Azt hittem nagyhatalmú mágusokkal leszek körülvéve, ehelyett pedig csupa átlagos és közönséges ember vesz körbe, teljesen elszívva minden reményemet.
A nő kezébe vette a férfi kezét, majd megnyugtatóan a szemébe nézett. A férfi érezte izmai ellazulnak, a feje búbjától, egészen a lába ujjáig elönti a nyugalom.
-Minden rendben lesz Aleister. Ön egy hatalmas tehetség, még sohasem találkoztam magához hasonló emberrel.
A férfi arca felderült, majd mohón beszélni kezdett.
-Bennett barátommal úgy gondoltuk, hogy elmegyünk egy kis időre. Szegénynek szüksége van egy kis levegőváltásra, nagyon beteg, nem tudni túléli-e.
A nő elmosolyodott, majd a kép elhomályosodott és Démonica fejében egy újabb emlék bukkant fel, majd a lány kezdett rádöbbeni, mit is keresnek ezen az átokverte helyen, miért kell szenvedniük és meghalniuk kínok között.
2.
Skóciai útjából hazatérvén Aleister Crowley-t közutálat és pletykálkodás fogadta. Minden egykori társa gyanakodva és gúnyosan fogadta, ami meglepte az immár férfivá érett, erőteljesebb arcvonásokkal rendelkező mágust.
Mély megvetéssel nézett körül a teremben, szeme megakadt ellenségén Yeatsen, aki Démonica legnagyobb megdöbbenésére Dave volt. A magas, nyúlánk férfi undorodva nézte Crowley-t, gyűlölte őt, talán féltékenységből és irigységből, nem tudta megállapítani, ugyanis már attól dühbe gurult, ha a férfival egy légtérben kellett tartózkodnia.
Senki nem tudta, hova tűnt ilyen hosszú időre a férfi, pletykák keringtek róla, hogy elárulta a rendet, hogy elszökött és soha nem fog visszatérni. Természetesen minden hír hátterében Yeats állt, aki örült, hogy megszabadulhatott a mágustól, és végre nagyobb posztot tölthet be a renden belül.
Crowley egyre többször kritizálta a rendet, az alacsony színvonalú szertartásokat, a mágikus gyakorlatok teljes hiányát. Ez a tagoknak nem tetszett, túlságosan is sekélyesnek, arrogánsnak és önteltnek tartották a férfit, ezért amikor Mathers felajánlotta Adeptus Minor fokozatot Crowley-nak, a tömeg fellázadt és ellenkezett ez ellen.
Legnagyobb csalódás akkor érte, amikor megtudta, hogy Mrs. Emery is elárulta őt, az a nő, akit tisztelt, az a nő, akiben érezte az erőt, a tudást és ez a nő árulta el. Nem értett semmit, hiszen azt hitte mindenben mellette fog állni, ehelyett elárulta, a földbe döngölte, lehordta minden arrogáns balféknek.
Azon az éjszakán minden megváltozott. Crowley randira hívta a nőt, majd a csillagok alatt sétálva letámadta és minden bánatát, minden sérelmét a nőnek szegezte.
-Nem értem magát Mrs. Emery. Én végig azt hittem, hogy mellettem áll, hiszen távozásom előtt teljesen mást mondott, teljesen más…
A nő dühösen közbevágott, arcán aggodalom és a harag vegyes érzelme futott át.
-Hát nem érted Aleister, teljesen elszálltál magadtól. Azt hiszed neked mindent szabad, hogy körülötted forog minden, hogy te vagy a világ közepe. Mégis mit gondoltál, a rend tagjai szó nélkül fogják hagyni azt a tényt, hogy egyik napról a másikra eltűnsz, majd mikor felbukkansz kritizálsz mindent és mindenkit? Hát nem drágám, tévedésben élsz.
Hangja élesen csattant az éjszaka csendjében, a mindig nyugodt nő most dühös volt és zaklatott, meg sem várta, hogy a férfi válaszoljon neki, megfordult és elindult a másik irányba.
A férfi rosszul tűrte a megaláztatást és azt a tényt, hogy a nő otthagyta őt egyetlen szó nélkül.
-Ezt még megkeserüli Mrs. Emery. Én bíztam magában, de maga elárult és átvert. Eljön az az idő, amikor könyörögni fog az életéért.
A nő elmosolyodott, majd magában hozzátette.
-Várom a pillanatot, hogy újra találkozzunk és meglátjuk mire vitted.
3.
Démonica rémülten tért magához, a hideg és poros padlón feküdt meztelenül, valami ragacsos anyaggal beborítva. Nem tudta hol van és mi történt az elmúlt órákban. Felkelt, majd megrázta magát, hogy visszanyerje teljes tudatát. Később már azt kívánta, hogy inkább ne látna semmit, nyugodt álomba zuhanva feküdne a földön.
Oldalra fordította a pillantását, majd felsikított a félelemtől és a tudatlanságtól vezérelve. A földön ott feküdt Rob, volt barátja, egykori szerelme holtan, üresen tátongó szemgödreivel, vádlón Démonicára meredő ujjakkal. A lány nem tudta mi történt, nem tudta, hogy ő tette-e ezt a szörnyűséget vagy valaki más, de ekkor észrevette, hogy a testét beborító ragacsos anyag vér, nem más, mint Rob vére. Tekintete hosszú, kecses ujjaira tévedt, majd öklendezve leroskadt a padlóra. Biztos volt benne, hogy az ujjaira tapadt szürkés-fehér folyadék a férfi szeméből származik.
A hányinger olyan hirtelen és olyan erővel tört rá, hogy négykézláb a szoba közepén térdelve kiadta magából mindazt, amit a mai nap folyamán bevitt.
Kezdett mindent érteni, Aleister Crowley bosszút akar állni rajta valamiért, amit nem is ő követett el, hanem egy nő, aki talán Démonica egyik előző élete vagy egyik felmenője volt. Az a nő elárulta Crowley-t, tönkretette a barátságukat és ezért bűnhődnie kellett.
A lány eltávolodott a szoba közepén heverő hányástól és a férfi holttestétől, majd a falnak dőlt és sírni kezdett. Nem tudta irányítani a testét és az elméjét, ezt bizonyította az a tény, hogy minden jel szerint ő ölte meg a férfit és még ki tudja hány embert. Elkezdett félni önmagától, valamint attól, hogy bármikor ismét megszállhatja valami és akkor olyanokat is bánthat, akiket szeret, akik közel állnak hozzá.
Összehúzta a lábait, majd kétségbeesetten gondolkodni próbált, tudta nem hagyhatja el a szobát, mert akkor kárt tenne másokban, de mégsem élhette le az egész életét egy lyukban. Egy idő után barátai is a keresésére indulnának… jézusom…
A lány felpattant a földről, szeme lázasan kutatott. Ha bárki bejön ide, ha észreveszik a holttestet, mindenki őt fogja hibáztatni, lecsukják, az egész élete tönkrement alig pár nap leforgása alatt. Végre rákacsintott a boldogság, a remény, hogy talán újra kezdheti, és most minden összeomlik egy olyan tett miatt, amire nem is emlékszik?
Tekintetében fellángolt a düh, olyan érzések kerítették hatalmába, amit egy asszony érezhetett régen, amikor csalódott Crowley-ban és ez odáig fajult, hogy elárulta őt. Démonicában feléledt Mrs. Emery, aki megesküdött arra, hogy megállítja a férfit, hogy rádöbbenti arra, hogy nem csak ő van a világon, hogy megmentse az örök kárhozattól, mert… mert szereti…
Démonica szemei elkerekedtek a döbbenettől. Az asszony azért vált árulóvá, hogy mentse a férfit, a könnyek a szemeiben, a csodálat, ahogy a fiatal férfit nézte, mind-mind arra utaltak, hogy a nő odavolt a mágusért.
Halk kopogás hallatszott, Démonica kétségbeesetten az ágy alá menekült, hogy ne vegye észre senki.
-Démonica odabent vagy?-kérdezte a hang, de miután nem kapott választ dühösen az ajtóba rúgott.
Mike volt a kopogtató. Az a férfi, aki szerette őt, mégis magányosan, egyedül hagyta ezen az éjszakán, azon az éjszakán, amikor minden kiderült, amikor minden jobban alakulhatott volna. Ha Mike nem hagyja magára, ha nem megy el azokkal a részeg némberekkel, akkor lehet, hogy Rob még mindig élne.
A sírás újult erővel tört rá, tehetetlen volt, ült és várta a halált, ami a jelenlegi helyzetben megváltásnak tűnt.
4.
Az egyik szomszédos szobában egy fiatal pár igen jól érezte magát, ruháiktól félig megszabadulva, vadul csókolóztak a romos állapotban lévő ágyon. A külvilág számukra megszűnt, csak egymással foglalkoztak, más nem érdekelte őket. A nő félmeztelenül szétnyílt ajkakkal hagyta, hogy a férfi a melleit csókolgassa, majd szinte letépte a másikról a ruhákat és izgatottan várta a folytatást.
Aleister Crowley a szoba sarkában várta a megfelelő pillanatot, amikor az élvezetből fájdalom lesz, de nem bírta abbahagyni a néma szemlélődést, emberi vágyai feléledtek. Hirtelen hangos koppanás hallatszott, a pár szétrebbent és zihálva a hang forrását keresték. Crowley elmosolyodott, eljött a pillanat arra, hogy cselekedjen. Sajnálta, hogy legjobb fegyvere ájultan fekszik a szomszéd szobába, pedig élvezte volna, ha a lány ismét beveti magát és megöli a szerencsétleneket.
Először azonban valahogy szét kell választania őket, hogy külön-külön végezhessen velük. Nem kellett sokáig várnia az adódó alkalomra, mert a férfi az iménti ijedség hatására úgy tűnt vizelési gondokkal küzd, mert felállt, bocsánatot kért a lánytól és kisietett a kertbe.
A nő felhúzott szemöldökkel, halkan zihálva vette tudomásul, hogy egy kicsit még várnia kell. Elnyújtózott az ágyon, minden porcikáját közszemlére téve ezzel a mozdulattal. A férfi megnyalta a szája szélét, majd a lányhoz lépett és óvatosan megérintette a testét.
Az érintett felpattant az ágyról és rémülten körülnézett a szobában, de nem látott senkit, ezért visszafeküdt. Szemei kitágultak, ajkát kétségbeesett sikoly hagyta el, amikor a férfi láthatóvá vált és a lány fölé hajolva, gonosz arckifejezéssel a testébe szúrt. A vér kibugyogott a keskeny szúrás okozta sebből, a lány öklendezett egyet, majd fennakadt szemekkel elernyedt.
Gyors halál jutott neki, amelyet nem tudott értékelni, ugyanis nem tudta a többiek milyen kínszenvedések közepette lehelték ki életüket. Crowley szomorúan megsimogatta a lány arcát, majd tekintete megint acélossá és kegyetlenné vált. Várta a következő áldozatát, a férfit, akit a szobába érve hatalmas meglepetés fog érni.
5.
Démonica vörös, kidörzsölt szemekkel ült a falhoz dőlve, nem mert megmozdulni, nem merte elhagyni a szobát, ezért tehetetlenül várta, hogy valami történjen, ami kimozdítja ebből az állapotból.
Lábai elzsibbadtak, szíve hevesen és fájdalmasan vert, fáradtan elnyújtózott a koszos padlón és várta a megvilágosodást. Hosszú órákon keresztül feküdt ebben az állapotban, amikor pupillái hirtelen kitágultak, teste görcsbe rándult és ismét visszatért a múltba. Tudta, hogy ezek nem az ő emlékei, hanem egy olyan férfié, aki tönkretette az életét, aki elvette a boldogságát és, aki meggyilkolta azokat az embereket, akit szeretett.
Aleister Crowley kétségbeesetten járkált fel és alá a romos külsejű apátságban. Néhányan szorongó arckifejezéssel nézték a dühödt férfit és várták, hogy milyen reakciója lesz a hallottakkal kapcsolatban.
A ház akkoriban még szebb állapotban volt, a falakat frissen festett képek díszítették, amelyek mindegyike Crowley keze munkáját dicsérte. Az egyik képen Pán volt látható, amint egy férfit tett magáévá. Crowley-t emberek állták körül, akkoriban volt élet az épületben, szinte érezni lehetett az akkori és a mostani hangulat között a különbséget.
Gyönyörű nők sokasága és elegáns férfiak álltak egy körben feszülten figyelve a történéseket. Démonica szellemként végigjárta az épületet, megérintette a nők bársonyos bőrét, gyönyörű ruháját, várta, hogy valami történjen végre.
Crowley dühösen a falba csapott, az emberek összerezzentek, nem tudták mit tegyenek.
-Az a szemét, undorító némber.-sziszegte a férfi miközben folyamatosan járkált, összefont karral, ujjaival idegesen a könyökén dobolva.
Egy fiatal nő lépett elő a sorból, majd Aleister felé indult, de a férfi felemelt kézzel megálljt parancsolt neki.
-Nem értem, miért én tehetek arról, hogy Loveday meghalt. Hiszen én semmit sem tettem.
Raoul Loveday fiatal, jóképű férfi volt, aki néhány nappal ezelőtt távozott az élők sorából. Loveday történészként végzett az Oxfordi Egyetemen, ő volt Crowley nagy reménysége, akit utódjának választott. A halála azonban nem ért meglepetésként senkit. A fiatal férfi nagyon beteges volt, segíteni próbáltak rajta, de nem sikerült megmenteniük a haláltól.
Crowley-t nagyon megviselte a férfi halála, szerette őt, úgy, mint tanítványát és úgy, mint egy barátot.
Egy újság hevert a földön szétnyitva, ez volt az, ami leginkább feldühítette a férfit. Loveday-nek volt egy felesége bizonyos Betty May modell, akivel már az elejétől fogva nem értették meg egymást, nem voltak szimpatikusak egymásnak. Mondhatni azt, hogy Crowley gyűlölte a nőt, az pedig viszont érezte ugyanezt.
A Sunday Express legújabb száma tárva-nyitva hevert a földön, senki nem merte felvenni onnan, senki nem mert megszólalni.
„… Akkor hirtelen a férfi megbetegedett, megkapta a fertőző enteritis nevű betegséget az egészségtelen körülmények és a rossz higiénia miatt, még ahhoz is túl gyenge volt, hogy mozogni tudjon. A feleség egyedül hagyta, hogy felvegye a harcot a Fenevad 666 néven ismert Crowley ellen.
Azon az éjszakán képtelen volt visszatérni a cefalui apátságba. A feleség megtett mindent a haldokló férjéért. Két nap múlva a férfi meghalt.
Az a lány, aki felvette a Fenevaddal a harcot, az, aki arra törekedett, hogy megsemmisítse őt, a brit konzul pénzén visszarepült Angliába. Crowley-t arra kötelezték, hogy elengedje a nőt, de a férfi megfenyegette őt, hogy bosszút áll rajta, ha elmond bármit is abból, amit az apátságban látott vagy hallott.
Crowley nem nyilatkozott újságunknak, az özvegy még mindig veszélyben van, lapunk a Scotland yard kezébe adta az ügyet, hogy a végére járjon ennek a tragikus történetnek.”
A cikk itt megszakadt, Crowley még mindig dühöngött, amit mindannyian megértettek. Az a szajha May elárulta őket, mindent kitálalt az újságoknak.
Loveday halálában nem csupán a rossz higiénia vett részt. A rend tagjai közül egyedül Crowley használhatta az „én” személyes névmást, ha valaki kiejtette a tiltott szót, borotvapengével kellett szétkaszabolnia magát. Így hamarosan Loveday testét vágások ékesítették, mérhetetlen fájdalmat okozva viselőjének. Másik esetben pedig egy macskát áldoztak fel, majd minden tagnak innia kellett az állat véréből. A falubeli doktor minden igyekezete ellenére a férfi eltávozott.
Az utóbbi időben egyre több kritikát kapott és egyre több egykori ismerőse árulta el őt, John Bull pedig kijelentette, hogy Crowley „a leggonoszabb ember, aki valaha élt a földön”.
Nemrégiben megjelent egy újságcikk a férfiról, amit szinten John Bull írt és, ami hatalmas felháborodást váltott ki Crowley-ból, ugyanis a férfi mindenbe beleütötte az orrát.
A Romlottság Királya
Felfedjük a züllött alak legújabb tervét, aljasságait, amely újra felmerült „Titkárának” rejtélyes halálával kapcsolatban. A fiatal oxfordi férfi nemrégen hunyt el a bujaság templomában, Szicíliában.
Több mint tizenkét évvel ezelőtt John Bull felfedte az áruló, züllött alak és a kábítószer megszállottjának aljasságait és gonosz tetteit, azt mondják, hogy Aleister Crowley számos művelt és kifinomult ember és korábbi feleségei életét tette tönkre, közöttük az egyik ragyogó elméjű, fiatal egyetemi férfi életét, aki a közelmúltban rejtélyes körülmények között veszítette el életét, Crowley úgynevezett Theléma apátságában, Cefaluban, Szicíliában.
Crowley, akinek szelleme a megtestesült romlottság és sötét, áruló gonoszság, hosszú bűnlajstrommal rendelkezik.
Cambridg-ben tanult, majd fiatalon beutazta szinte az egész világot, majd egy időre megállapodott Skóciában, Tort Williamtől néhány mérföldre.
Itt megépítette a rejtélyek templomát, ahol felháborító szabálysértéseit és kísérleteit folytatta, a kabbala tanításának álcázva. Ezekben az időkben Boleskine földesúrként emlegette magát.
Később Kínába utazott, majd visszatért Angliába, hogy megnyissa a Horror Kamráját, Londonban. Amikor elkezdődött a háború, Crowley elhagyta buja és kéjjel teli életét és lemondott néhány kegyvesztetté vált tanítványáról.
Mint sok másik brit áruló, Amerikában talált menedéket, ahol sokféle álnevet használva önként jelentkezett Németország szolgálására. Utolsó áldozatának fiatal felesége még időben el tudott szökni Crowley-tól és Londonba való érkezése óta csak a különleges nyomozók látták.
Információink szerint, fény derült a nyomorult fekete mágiájára.
Megkedveltette magát és a bizalmába férkőzött a fiatal oxfordi férfinak, aki most holtan fekszik az egyik temető mélyén.
Az emberi, természetes vágyakkal rendelkező fiatal férfiakat és nőket kihasználta, majd…
Crowley dühödten széttépte az újságcikket, majd a falánk lángok közé vetette, rájuk bízva további sorsát.
A néma szemlélők félve nézték a férfit, aki az eszelősek és őrültek jellemző homályos és elvakult tekintetével meredt maga elé.
Néhány nappal később érkezett az üzenet, hogy Mussolini azonnali hatállyal kitiltotta az országból Crowley-t.
6.
Aznap éjjel különös sötétség telepedett a falura, minden lakója körmeit rágva, ijedten, félelemmel teli szívvel figyelte a távoli házat, a Gonosz templomát.
Aleister Crowley kiegyenesedve, érzelemmentes arccal némán vonult a ház, általa kialakított szentélyébe, a föld gyomrába.
Kezében egy eddig ismeretlen fekete vaskos kötetet cipelt, a felirat fenyegetően világított, nem rejtegetve tartalmát; „ A Fenevad Krónikája”. A ház lakói halkan összesúgtak a háta mögött, vigyázva minden szavukra, nehogy magukra haragítsák a nagyhatalmú férfit. Tanácstalanok voltak, Crowley nem avatta be őket terveibe, így nem is sejthették mi készülődik órák óta, a zárt ajtók mögött.
A férfi külseje nyugalmat és néma rendezettséget sugárzott, csak ő tudta, hogy belül tomboló viharok és kétségek emésztik, nem is sejtve, hogy utolsó kísérlete sikerrel fog járni, ha nem is úgy, ahogy ő azt elképzelte.
Lakótársai visszafojtott lélegzettel figyelték a mellettük elhaladó Crowley-t, egy hang nem hagyta el ajkaikat, mert tudták, az kockázatos lenne. Ismerték a férfi természetét és képességeit, tudták, hogy Aleister nagyon sértődékeny típus és egyetlen parányi sértésért is képes halált küldeni az illetőre.
Rengeteg pletyka terjengett titokzatos esetekről, amelyek beárnyékolták Crowley, amúgy sem makulátlan hírnevét és személyiségét. Ezek közé tartozott az 1902-ben a Himalájába indult expedíció esete, amely a K2-es csúcs meghódításáért indult, majd tragédiába fulladt. Crowley is az expedíció tagja volt, de amikor a lavina megindult és szerencsétlenül elsodorta néhány társát, akik a mély és feneketlen szakadékba zuhantak és soha nem kerültek elő, sértődötten lemaradva kullogott magányosan. A pletyka szerint Crowley csúnyán összeveszett társaival, majd szándékosan lemaradt, majd a démonok segítségét hívta, hogy megfizessenek tetteikért.
Ilyen és ehhez hasonló pletykák kaptak lábra az elmúlt évtizedekben, így érthető, hogy nem mindenki bízott teljes mértékig a férfiban.
Crowley azonban mit sem sejtve társai gyanakvó gondolatairól és a vele szemben tanúsított ellenérzésekről, elszántan lesétált a meredek kőlépcsőn, majd lassan, nem elkapkodva mozdulatait meggyújtotta a parányi szentélyt teljesen megtöltő gyertya- és füstölőáradatot.
A terem közepére állított oltárhoz lépett, majd a súlyos könyvet az állványba helyezve gúnyosan elmosolyodott. Remélte, hogy minden terv szerint fog történni és, hogy nem sietett el semmit. A szűk határidő, amelyet Mussolini szabott neki, hogy elhagyja Szicíliát, hamarosan a vége felé közeledett. Nem tétlenkedhetett tehát sokáig, cselekednie kellett.
Mosolya mögött, azonban nyugtalanság és bizonytalanság húzódott. Tudta, hogyha véghez akarja vinni a tervét, külső, emberek felett álló beavatkozásra lesz szüksége, de bízott benne, hogy az istenek nemesnek és jogosnak fogják tartani tettét, és ezért a segítségére lesznek.
Behunyta a szemét, teljesen átadta magát a bódító füstnek, a gyertyák villódzó fényei áthatoltak zárt szemhéjain, egészen az agyáig. Kábultan kinyitotta szemeit, majd a könyvre fordította éles tekintetét és vibráló hangon kántálni kezdett.
„Leghatalmasabb Erők,
A ti segítségetek kérem,
Hogy Bosszúm beteljesíthessem,
Addig kell élnem.
Ne nyugodjon lelkem addig,
Amíg minden ellenségem
Békességben nyugszik.
Testem ne legyen az enyészetté
Addig, amíg mindenki,
Aki iránt parázsló gyűlölettel érzek,
Nem könyörög a jelentéktelen életéért…”
Crowley szemei kifordultak, szemfehérjéje üresen és hátborzongatóan meredt a semmibe. Úgy tűnt terve sikerrel járt és az istenek erejükkel támogatják, hogy célját elérje. Teste ismeretlen erőtől vezérelve rángatózott, karjait az ég felé tárta, hangja elmélyült, mintha nem lenne önmaga.
„… Vérük öntözze,
E szent hely poros padlóját,
A ház szippantsa magába
Áldozatok halálsikolyát.
Lelkem csak az hozza vissza
Az Örök Kárhozottból,
akit ellenségemnek tekintek,
Hogy neki ez még jobban fájjon.
Halálának pillanatában
Tudtára adom tettének súlyát,
Hogy láthassam minden reakcióját
És a döbbenetet az úgy gyűlölt arcokon.”
A levegő hirtelen meghűlt a teremben, Crowley megtántorodott, kis híján a padlóra zuhant.
A ház életre kelt, érezni lehetett az áporodott levegőjű szobák megszívják magukat élettel, és izgatottan várják, hogy gazdájuk cselekedjen.
A lakók, az előkelő és hidegvérű nők és férfiak ijedten kapkodták a tekintetüket. Nem tudták mi történt, de érezték valami visszafordíthatatlanul megváltozott.
7.
Max Morrison felhúzta sliccét, majd megkönnyebbülten visszasétált a házba. Odabent minden csendes volt, túlságosan is kihaltnak tűnt az imént még felbolydult épület. Néhányan részegen a földön feküdtek hányásukban, valaki halkan dúdolgatott egy üveg sört szorongatva kezében.
Max azonban most nem volt abban az állapotban, hogy másokkal törődjön, ugyanis vártak rá az egyik szobában. Egy gyönyörű testű istennő remegő ajkakkal és széttárt combokkal várta, hogy befejezze azt, amit elkezdett, mielőtt a természet hívó szava el nem szólította mellőle.
Halkan benyitott a szobába, majd izgatottan a lány felé lépett, úgy tűnt, hogy a szépség időközben elszenderedett, mert mozdulatlanul feküdt az ágyban, meztelen hátát a férfi felé fordítva. Így is észbontóan gyönyörű volt, testének tökéletes íve megőrjítette a férfit, hamvas bőre hívogatóan hatott környezetére.
Max elmosolyodott, majd óvatosan becsusszant a lány mellé az ágyba, kezeit a lány melle felé csúsztatva. Ujjai valami nedveset és ragacsosat tapintottak a szabályos és kerek kebleken, első gondolata az volt, hogy valaki megelőzte és magáévá tette a fiatal, illuminált állapotban leledző lányt.
Szitkozódva maga felé fordította a testet, majd elkerekedett szemekkel, ijedten, holtra vált arccal a poros padlóra zuhant.
A lány vádló tekintete találkozott a férfiéval, nyakán fültől fülig mély vágás húzódott, alvadt vér maszatolta a testét. Lapos és feszes hasát mély szúrások borították, arcán a rémület és a borzalom vegyes érzése tükröződött.
Max felpattant a padlóról, a sarokba futott, majd hányni kezdett. Érezte, hogy a szobát betöltő tömény vérszag felkavarja a gyomrát, azon csodálkozott, hogy ez az orrfacsaró és hányingerkeltő szag, miért csak a lány vérmocskos testével egy időben tudatosult benne.
Még néhány pillanatig öklendezett, majd száját megtörölte és visszafordult a lányhoz. Szemi elkerekedtek, ajkai némán elváltak egymástól, partravetett halként tátogott. Most tudatosult benne az a tény, kicsi az esélye annak, hogy a lány elvágta a saját torkát, eltüntette a fegyvert, majd visszafeküdt az ágyba, kétségbeesett, ijedt arckifejezést varázsolt az arcára, majd csendesen meghalt, ezért szemei kétségbeesetten kutatták a gyilkost.
A szoba azonban némán és ártatlanul tárult a szeme elé, rajta és a lány holttestén kívül nem látott mást. Megkönnyebbülés hullámzott át az arcán, letörölte kezéről a lány alvadni készülő vérét, gondosan eltávolította ujjlenyomatait a szoba minden lehetséges zugáról, majd elégedetten távozni készült.
Nem tudta, kinek állhatott szándékában megölni a lányt, de megtanult hallgatni, és nem beleavatkozni mások dolgába. Sarah-t, merthogy így hívták az egykori bombázót, itt ismerte meg Szicíliában, a közös szimpátiának és vonzalomnak köszönhetően pedig közelebbi kapcsolatba keveredtek, de mindketten tudták, hogy ez csak ideiglenes. Miután elhagyják Szicíliát, minden kapcsolat megszakad közöttük. Ez lett volna a terv, de minden tönkrement, mert a lányt meggyilkolták és jelen állás szerint, ő volt az egyedüli gyanúsított. Egyet tehet csak, tagad.
Kegyetlen hidegvérűséggel kezelte a gyilkosságot és gyáván megfutamodni készült. Kezei a kilincsre simultak, még egy utolsó pillantást vetetett a kecses testre és a halálba meredő, mégis földöntúlian szép és hívogató arcra, majd lenyomta azt. Az ajtó azonban meg sem akart moccanni, szilárdan, bevehetetlenül állt a férfi előtt, ekkor azonban valami halkan megmozdult a szoba másik végében.
Max ijedten, idegesen vibráló tekintettel kapta hátra a tekintetét, gondolatai sebesen cikáztak a fejében.
-Az nem lehet, hogy kifelejtettem valamit. Mindent átkutattam. Hogy lehet…
A szoba azonban némán és ártatlanul tárult a szeme elé. Senki nem tartózkodott benne rajta és a lányon kívül. Visszafordult, majd idegesen rángatni kezdte az ajtót.
Halkan megreccsent a padló…
-Ki van ott?-tajtékzott a férfi vicsorogva, vörös, karikás szemekkel.
Halk nevetés csattant fel, majd a holttest megmozdult.
A lány szaggatott mozgással, könnyedén felült az ágyban, lábait óvatosan és kecsesen a padlóra helyezte, majd Max felé fordította üveges, vádló tekintetét. A férfi elborzadva figyelte az eseményeket, majd felsikított és az ajtónak ugrott. Éles fájdalom hasított jobb vállába, de az ajtó nem moccant. Max hitetlenkedve figyelte a régi deszkaroncs masszivitását, nehezére esett elhinni, hogy még csak meg sem repedt a közel ötven éves tákolmány.
Sarah eltorzult arccal a férfi felé lépett, üres tekintete izgatottan követte a férfi útját. Meztelen testét alvadt vér borította, végtagjait természetellenes módon mozgatta. Kívülálló szem számára groteszk látványt nyújtott volna, mégis az egész valahogy nevetséges volt. Rongybaba módjára haladt célja felé, mintha valaki a plafonról irányítaná egy madzag segítségével. Lábai össze-összecsuklottak, ajkait halk hörgésszerű hang hagyta el.
Max a lánynak ugrott, majd megpróbálta a földre taszítani a törékeny testet, ujjait a lány mély sebébe mélyesztette, reménykedve abban, hogy fájdalmat okoz ezzel neki. Öklendezve erőlködött, kis híján ismét elhányta a magát, ami jelen körülmények között egyenlő lett volna az öngyilkossággal.
Sarah teste tompán koppant a padlón, izmai rángatóztak, minden erejét összegyűjtve magával rántotta a férfit. Max kétségbeesetten vergődött a köréje fonódó végtagok erdejében, de be kellett látnia, hogy a lány még a túlvilágról is erősebbnek bizonyul nála.
A cserepes ajkak egyre közelebb kerültek forrón lángoló arcához, majd elővillantak a lány hófehér fogai.
Max nyakán érezte a lány hideg leheletét, utolsó gondolata merengő volt és beletörődöm, majd éles fájdalom járta át a testét, szemei kidülledtek, némán elbúcsúzott a világtól.
A lány apró fogai a férfi nyakába mélyedtek, majd tépni kezdték az izmokat, inakat és ereket. Vér spriccelt Sarah arcába, ez azonban nem töltötte el undorral, élvezettel tartotta arcát a vörös nedű útjába. Kitépett egy darabot a Max húsából, majd jóízűen lakmározni kezdte.
Miután jóllakott, teste összerogyott a padlón, visszatérve a holtak közé.
A szoba sötétségbe burkolózó részéből előlépett alak leengedte kezét, megszüntetve minden mágikus kapcsolatot a vérmocskos testtől, megszűntetve az irányítást, majd elégedetten a lány mellé lépett.
Kezdte egyre jobban élvezni a helyzetét. A gyönyörű nők körbeveszik őt, teljesítik minden kívánságát, ha nem is önszántukból. Teljesen belelovalta magát gyilkosságaiba, úgy döntött nem titkolózik tovább, felfedi magát, hogy láthassa a halálra vált arcokat, a kétségbeesést, valamint a levegőt betöltő ideges vibrálást, amely olyannyira felizgatta őt.
8.
Démonica verejtékben úszva tért magához, fejét széthasította a fájdalom, ismét a poros padlón tért magához, kezét és testét vér borította. Ismét látomása volt, amit nem tudott hová tenni, testének és gondolatainak úgy tűnt, most már végleg nem tud parancsolni. Nem értette, miért kell neki mindezt végignéznie, mindezekben asszisztálni, miközben tehetetlenül nézi mások szenvedését, a múlt ködbe veszett árnyai pedig folyton-folyvást a gondolataiba, az álmaiba és az életébe fészkelik magukat, kivívva azt a figyelmet és törődést, amit régebben nem tudhattak magukénak.
Ki akarhatta, hogy mindezt lássa? És miért?
Ez a hatalmas kérdőjel idegesítően vibrált a fejében, nem hagyta nyugodni. Érezte, hogy testén lassan úrrá lesz a düh, a megállíthatatlan, fékezhetetlen harag, amely a keserű sírással párosulva teljesen ledöntik a lányt a lábáról.
Egyben biztos volt, az előbbi emléket látva; Crowley-t nem fűzte semmilyen érdek ahhoz, hogy a lány bepillantást nyerjen múltjának ezen kínos szakaszába, amely megmutatta gyengeségeit, mindenre magyarázatot szolgáltatott, valamint fegyvert jelentett Démonica kezében.
Valami azonban könyörtelenül befészkelte magát a fejébe.
A csend…
A végtelen, idegtépő csend…
Gyanakodva felállt a porlepte és vérmocskolt padlóról, majd az ajtóhoz lépett. Fülét óvatosan a deszkához támasztotta, majd fülelni kezdett. A házban azonban csend honolt. Kiábrandító… Ez volt Démonica első gondolata, nem tudta miért, de ez a szó jutott először eszébe. Nem rettegett, már régen túljutott azon a szinten, hogy megijedjen a történtektől. A férfinak éppen elég alkalma lett volna megölni őt, de nem tette. Ez pedig azt jelentette a lány számára, hogy tervei vannak vele.
Gyorsan a közeli szekrényhez lépett, hátha talál valamit, amivel megtörölheti testét, arcát, majd magára ölthet. A bútor ajtaja nyikorogva tárult fel Démonica előtt, nem kellett csalódnia. A szekrény aljára koszos rongyok voltak dobálva, a vállfán egy szürke köpeny lógott, mellette pedig egy hófehér, hosszú ruha. A szürke, elnyűtt köpeny rossz, kellemetlen érzést keltette a lányban, szinte érezte a belőle kiáramló fenyegetést és a halál illatát.
Automatikusan az egyik rongy felé nyúlt, majd félőrülten dörzsölgetni kezdte a testét. A vér azonban makacsul ragaszkodott gazdája gyilkosához, így egy idő után abbahagyta az örökkévalóságnak tűnő önkínzást. Bőre kipirosodott, minden érintés fájt, de magára öltötte a hófehér ruhát. A kelleténél kicsit nagyobb volt az öltözete, Démonica erősen hasonlított egy elmegyógyintézet betegére, mint zenészre, de akkor még nem tudta, hogy bármi megtörténhet ezen az éjszakán.
Halkan, mély levegőt vett, majd az ajtóhoz lépett. Ujjai rásimultak a jéghideg, díszes kulcsra, majd határozottan elfordította azt a zárban. Kilépett az ismeretlenbe, abba a helységbe, amiről azt hitte, hogy megismerte az elmúlt pár napban, ahol nemrégen-úristen, még csak pár órája volt-még boldognak érezte magát.
Azóta gyilkosságra vetemedett, ha nem is önszántából, és az esemény is teljes mértékben kitörlődött az emlékezetéből, majd rádöbbent itt-tartózkodásuk valódi okára is.
Eddig fájdalmas út vezetett, a lány nem mert belegondolni, hogy akkor mi következhet ezután?
Pedig minden eshetőségre gondolnia kell, ha túl akarja élni…
Első dolga, hogy megkeresse a többieket és elmesélje nekik látomásait.
Természetesen a gyilkosságot kiszínezi…
Nem vallhatja be…
Túl kockázatos…
9.
Adam kétségbeesetten járkált az egyik kisebb szobában néhány régebbi és néhány új ismerőse figyelő tekintetének kereszttüzében. Szemét idegesen jártatta körbe-körbe.
Félt…
Habár ezt a nyilvánvaló tényt nem merte senkinek sem bevallani, mégis tudta, hogy ezt mindenki látja rajta.
Szégyellnivalója nem volt, hiszen környezetében mindenki ezzel az érzéssel küszködött.
Hol volt már az az Adam, aki az ital mámorában leledzett, nem törődött senkivel és semmivel, minden gondolatát és gyomrát csak az alkohol töltötte be? Olyan távolinak érezte egykori énjét, mintha soha nem is létezett volna. Most volt ideje elgondolkodni, mit tett jól és mit rosszul az életben. Annyi mindent megváltoztatott volna, ha lett volna rá ideje, de ő csak a zenével és a zenekarral foglalkozott. Elhidegültek tőle barátai, mindenkit elüldözött maga mellől.
Beth… Ó Beth…
Élvezettel ízlelgette a régen elfeledett nevet, a szerelem nevét, az Élet nevét. Hogy lehetett ilyen buta és makacs? Miért kellett elmarnia maga mellől az imádott nőt, akinek nem volt más vágya és kívánsága, minthogy szeresse őt feltétlenül. Fiatal volt és nemtörődöm. Úgy érezte, hogy ketrecbe zárták, hogy fojtogatják a szeretetükkel. Pedig nem. Ez egy teljesen normális emberi reakció és viselkedés volt a lánytól.
Legszívesebben addig verte volna a fejét a falba, amíg el nem tűnik onnan minden emlék, amely szerelme tárgyához köthető. A halál torkában végre elkezdte értékelni azokat a dolgokat az életben, amelyeket egykor eldobott magától és a semmibe vett. Mit nem adott volna egy utolsó csókért vagy egy forró ölelésért…
Riadtan és kiábrándultan tért magához. Hogy mondhat ilyet? Beth legalább biztonságban van, nincs itt, nem kell féltenie az életét…
Önző… Most is magára gondol. A lány biztos boldogan menne át vele a túlvilágra, hiszen, ha együtt vannak nincsen mitől félnie… Viszont az is megeshet, hogy a lányt azóta más férfi öleli, csókolja…
Dühösen vetett véget gondolatmenetének, próbált visszatérni a valóságba, a jelenbe, ebbe a földi pokolba…
De hol lehet Démonica? A koncert után a lányt elnyelte a föld, senki nem látta, senki nem hallott kiléte és hogyléte felől. Adamnek volt azonban egy olyan érzése, hogy Démonicának valami baja esett, ami jelen körülmények között nem tűnt valószerűtlennek. Ezt a nézetét azonban nem hangoztatta, mert tudta Mike teljesen összeomlana.
Mike látszott a legidegesebbnek közülük, mióta kiderültek érzései a lány iránt, nem titkolta beteges félelmeit, hogy netalán valami baj érhette Démonicát, azért nem csatlakozott hozzájuk.
Népes csoport gyűlt össze a kis szobában, mindegyikük tekintete idegesen vibrált, kezeik remegve simultak combjukhoz. Mindenki máshogy töltötte le feszültségét; valaki a körmét rágta, miközben tekintete gyanakodva méregetett minden élőt. Valaki fel-alá sétált a szobában, néha megtorpanva, majd ijedten összerezzenve tovább folytatva soha véget nem érő, idegtépő sétát.
Andrea Smith tizenkilenc csekély évével, homályos tekintettel meredt maga elé, életét betegesen féltve.
Minden oka megvolt, hogy ezt az érzést dédelgesse, ugyanis egy órával ezelőtt a szeme láttára gyilkoltak meg egy embert, aki nem lehetett egy-két évnél idősebb nála.
Az elkövető pedig… Borzalmas volt, a legfélelmetesebb lidérc, akit valaha is látott.
A horrorfilmek közkedvelt szörnyei, sorozatgyilkosai mind kispályások voltak ehhez a csuklyás elmebeteghez képest.
Andrea éppen illuminált állapotban leledzett az egyik sarokban, amikor halk sikoly ütött meg a fülét, amit összerezzenve fogadott, tekintettel a termet megülő csendre. A mellette fekvő, hányadékot öklendező lány elkerekedett szemmel meredt a szoba egyik sötétbe burkolózó szegletére, nyitott szájjal tátogott, hang nem hagyta el száját.
Szürke csuklyába burkolózó alak tűnt fel a sötétség mélyéről, bár nem látta az arcát, szinte érezte, hogy tekintetéből süt a tömény gyűlölet.
Andrea próbált meghúzódni az egyik nagyobb erősítő védő árnyékában, amikor az elmaszatolódott sminkű, békaarcú lány felpattant a földről, majd vádlón az alakra támadt.
-Távozz innen Sátán!-üvöltözte könnyektől csillogó, tágra nyílt szemekkel.
Szánalmas látványt nyújtott a szoba közepén, remegő térdekkel állva, arcán a könnyek összemosódtak a hányadékával. Andrea messziről érezte a lányt körüllengő nem túl kellemes szagot, gyomra felfordult, émelyegve támaszkodott a falnak.
Crowley felnevetett, nem tudta eldönteni, hogy bóknak vegye, vagy sértődjön meg az előbbi felszólaláson.
Andrea elborzadva nézte a titokzatos alakot, akit láthatóan mulattatott a csúnya lány minden mozdulata, tette és mondata. Előrébb lépett, hogy közelebb kerüljön a részeg lányhoz, majd csuklyája rejtekéből előhúzott egy hosszú, éles tárgyat, talán egy kardot. A fegyver élén megcsillant a hold beszűrődő fénye, egyszerre volt hátborzangató és gyönyörű látvány.
A békaarcú száját velőtrázó sikoly hagyta el, a csuklyás gonosztevő magasba emelte a kezében szorongatott halálos fegyvert, majd meglendítette azt.
A kard élesen átszelte a lány fejét, olyan könnyedén vitte le a felét, mintha csak kenyeret vágott volna.
A békaarcú fejtetője a szoba másik sarkában landolt, közel Andrea rejtekéhez. Smith szája elé szorította mindkét kezét, egyszerre kellett megküzdeni azért, hogy ne sikoltson fel a félelemtől és azért, hogy ne ürítse ki gyomortartalmát a vér szagától, valamint a lány nem túl szép hullájától.
Crowley elégedetten szemlélte legújabb áldozatát, majd anélkül, hogy szétnézett volna a szobában eltűnt az egyik ajtó mögött.
Andrea abban a pillanatban felpattant a helyéről, majd eszeveszett futásnak eredt. Így futott bele Simon McNish-be, aki szintén vibráló izmokkal figyelt minden rezdülésre, amely a környezetében zajlott.
Hogy mi váltotta ki a férfi félelmét, nem derült ki, mert Simon némaságot fogadott, nem árulta el sem a lánynak, sem később a többieknek, akik nem is firtatták a dolgot, mondván nem rájuk tartozik. Később összetalálkoztak a többiekkel, akikkel bemenekültek ebbe a kis szobába, és azóta itt vannak. A kijárati ajtóval hiába próbálkoztak, zárva találták, betörni nem tudták, zsákutcának bizonyult…
Némán ültek egymás mellett, egyikük sem szólalt meg, rettegtek, nem tudták mit tegyenek.
A csendet egy alak megjelenése törte meg. Megbújt a sötétségben, némán nézte az összegyűlt embereket.
Léptei csendesen suhantak a padlón, minden tekintet rászegeződött, rettegés lengte be a szobát, mégis mindenki némán tűrte, hogy eljöjjön a halál, és végre véget vessen szenvedéseiknek. Visszafojtott lélegzettel nézték közeledését, majd a titokzatos alak arcára fény vetült…
10.
A gyönyörű, rémült arc idegesen méregetett mindenkit, ajkai szétnyíltak, némán remegtek, habár megfogadta, hogy nem fogja kimutatni érzéseit. Törékeny testét hófehér ruha takarta, hamvas bőrét elfedve a mohó, kíváncsi tekintetek elől. A lámpa fénye rávetült a néma tüneményre, angyali védőburokkal vonva be őt.
Halk koppanás hallatszott, Mike felpattant az ágyról és a lányhoz sietett. Ölelő, erőszakos karjai elnyelték az újonnan érkezettet, mély, megkönnyebbült sóhajjal vette tudomásul Démonica felbukkanását. Nem érdekelte a lány bamba, semmibe meredő tekintete, ami arra engedett következtetni, hogy valami hatalmas trauma érte őt a közelmúltban, neki csak egy dolog számított; itt van és él.
Démonica kábultan szemlélte a többieket, érzéketlenül eltolta magától Mike-ot, majd az egyik karosszékbe ült. Minden szem mágnesként tapadt a lányra, aki, ha lehet még rosszabb állapotban volt, mint ők.
Dave a lány mellé térdelt, majd aggódó arccal vizsgálni kezdte. Démonica lazán átvetette egymáson lábait, pajzán szemlélődést engedve a mohó tekinteteknek. A két kecses és izmos láb kivillant a hófehér ruha menedékéből, közszemlére téve minden négyzetcentiméterét. Nem ez volt azonban, ami magára vonzotta a tekinteteket, hanem az a tény, hogy a lány combjait vérfoltok fedték, sejtetve, hogy gazdájuk komoly sérülést szerzett.
Démonica nem is figyelt fel arra, hogy a népes csoport minden tagja felszisszen a látottaktól, majd izgatott suttogásba kezd, ő némán meredt maga elé, karjait ernyedten lógatva a karfán.
Dave összevont szemöldökkel Mike-ra nézett, majd miután ő is kérdő tekintettel vállát vonogatta, visszafordult a lányhoz.
-Mi történt Démonica? Megsérültél?-kérdezte tőle, a vérmocskos combokra pillantva.
A lány némán megrázta a fejét, szemeiből könnypatak indult útnak, csillogó, gyöngyforrásként áztatva Démonica arcát. Dave felállt és visszatelepedett az ágyra, tudta úgysem szed ki semmit a lányból, felzaklatni pedig nem akarta.
Ahogy minden szempár elfordult tőle, Démonica felemelte fejét, majd zaklatott, elcsukló hangon megszólalt.
-Rob…-nyögte félelemmel teli szívvel.-Rob…
Dave felpattant, majd a lányhoz ugrott, megelőzve Mike-ot, akinek hasonló szándékai voltak. A férfi remegett a dühtől, első gondolata az volt, hogy Rob bántotta a lányt, erre utalt Démonica véres combja és az üres tekintet, amivel maga elé meredt. Ha viszont ez így történt, biztos volt benne, hogy megöli a férfit.
Nem sejtette, hogy a lány ezt már megtette helyette…
Mike mozdulata megtört, szégyenlősen lesunyta szemeit, látszott rajta, hogy magát vádolja mindenért, mint hogy Démonica tette néhány órával ezelőtt.
Azok a fruskák lekötötték minden idejét és mire képes volt őket lerázni, a lányt elnyelte a föld. Mindenhol kereste, de nem találta, teljesen eluralkodott rajta a félelem, amikor gondolatai más vágányra terelődtek.
AKTÍV FÓRUMTÉMÁK
Kötetlen beszélgetés egy tea mel ... (1055)Darren Shan (89)
Mit olvasol jelenleg? (604)
A filmekrõl (292)
Tolkien (1)
Üzenet a moderátoroknak (79)
Clive Barker (145)
Stephen King (369)
Keresem ... (36)
Hibajelentés (27)
Kondor Vilmos: Bűnös Budapest (részlet)
A Könyvhét napján jelenteti meg az Agave Könyvek Kondor Vilmos Bűnös Budapest nyomában című könyvét. A kiadó jóvoltából olvashatjátok el most a regény első fejezetét. | tovább...
Szigetelnek a hangyák
Hazánk állandó és európa egyik legnagyobb fesztiválja idén ismét megrendezésre került. Több színpadon több mint 1200 program, több százezer látogató egy hét alatt. | tovább...
Crematory - Klagebilder
A Crematory rajongók fellélegezhettek 2004 nyarán: kedvencük reaktiválódott, újjáalakult, és ezen megmozdulást prezentálandó, egy erõs albummal örvendeztették a rajongóikat. Mindezt a Revolution képében. Jó hír a fanok számára, hogy két év elteltével egy újabb lemezzel rukkoltak elõ, mely a legkevésbé sem méltatlan a banda eddigi munkásságához. | tovább...Lawrence Block: A penge élén (részlet)
Az Agave Könyvek február 5-én jelenteti meg Lawrence Block A penge élén című regényét. Ebből az alkalomból és a kiadó jóvoltából olvashatjátok el most a regény elsõ fejezetét. | tovább...
Kondor Vilmos: Budapest noir
Kondor Vilmos fordulatos története a fasizálódó Magyarország feszültségtõl vibráló korszakában játszódik. Az olvasó betekinthet a harmincas évek fényûzéseibe, ahol a zûrös politikai ügyek mellett még valami nem stimmel. Szembesülhet a nyomorral, ahol pár pengõért bármire képesek az emberek. És megismerhet egy férfit, aki dacolva a bürokráciával, a kétes bûnszervezetekkel, igyekszik megoldani egy zsidó lány halálának rejtélyét. Ám ez a tragédia egyedül csak õt izgatja. | tovább...A fészkelõdõ holtak (részlet)
Az Agave Könyvek szeptember 4-én jelenteti meg Paco Ignacio Taibo II. és Subcommandante Marcos: A fészkelõdõ holtak címû regényét. Ebbõl az alkalomból és a kiadó jóvoltából olvashatjátok el most a regény elsõ fejezetét. | tovább...CÍMKEFELHŐ
2006 (2) 2008 (3) 2009 (288) 2010 (6) a38 (21) adaptáció (14) akció (17) album (34) alexandra (39) animáció (0) ázsia (5) beszámoló (9) beszélgetés (0) blues (1) cannes (3) cikk (34) díj (3) dráma (5) életrajz (9) előzetes (52) esszé (7) fantasy (17) fesztivál (53) film (172) filmmegjelenés (3) franchise (4) francia (1) galéria (9) giallo (1) gondolat (2) gondolatok (5) gore (7) gótika (2) gyerekkönyv (1) hard-boiled (5) hírek (364) horror (160) humor (2) interjú (6) irodalom (160) japán (2) jazz (1) jelenet (16) kaland (5) képregény (2) kiállítás (1) klasszikus (32) komolyzene (1) koncert (27) könyv (60) könyvhét (12) könyvmegjelenés (52) korea (1) krimi (55) kritika (47) mese (11) metál (51) noir (5) novella (7) oscar (2) pályázat (4) plakát (9) poszter (10) programajánló (139) regény (84) remake (19) rémirodalom (4) részlet (44) rock (28) romantika (7) sci-fi (30) slasher (12) sorozat (23) sorozatgyilkos (13) sundance (1) szatíra (2) szépirodalom (3) sziget (5) szinopszis (6) televízió (4) thriller (30) titanic (5) trash (4) tudósítás (9) vámpír (15) videóklip (2) vígjáték (10) zene (134) zombi (9)Copyright © 2006. - 2010. - horror.film.hu. Minden oldal szerzői jogvédelem alatt áll!
kontakt: info@horror.film.hu
kontakt: info@horror.film.hu
KOMMENTEK
Új hozzászólás küldéséhez elôbb be kell jelentkezned!