Horváth Tamás
Birtoklási vágy

szerző: Horváth Tamás | megjelent: 2010-02-22 19:55:00 | kommentek száma: 0 | olvasottság: 12 | tulajdonos: htamas1


BIRTOKLÁSI VÁGY

John Perez FBI ügynök elégedett volt. Sikeresen beépült abba az emberkereskedő csoportba, amelynek vezetőjét holnap elkaphatja. Már az akciót is megtervezték, két nap múlva este lecsapnak. Ma éjszaka egy nehéz küldetés várt rá. Egy alvilági szexrabszolga-árverésre kellett mennie a maffia pénzével.
Ha talál olyan szép nőt akit a bandája továbbadhat akkor megvásárolhatja. Egy elsötétített nagy terembe vezették, ahol erős reflektorokkal világították meg a színpadot, hogy onnan ne lehessen látni a privát gazdag vevőket. Felvezették a lányokat. Főleg ázsiai, kelet-európai szépségek botladoztak bedrogozva. Hamar elkeltek. A következő körben afrikából elrabolt fiatal nőket rángattak elő. John tudta hogy ha megvásárol és kiszabadít valakit akkor élete végéig üldözni fogják. Könnyes szemmel nézte ahogy elárverezik a nőket.
Gyermekkorában Mexikó északi határán éltek egy szegény faluban szüleivel és sokat hallott az emberkereskedőkről. 15 éves korában az Egyesült államokba költöztek, egyetemet végzett és ügynök lett az FBI-nál. Csak szerelmét sajnálta, akit azóta sem tudott elfeledni. A faluban ő volt a legszebb lány, aki persze hallani sem akart róla. Már biztosan férjhez ment. Gondolta.
Felocsúdott. Latin szépségek következtek. Hirtelen mindegyikben azt a lányt kereste, hátha megpillantja, kiszabadítja és élnek boldogan amíg meg nem halnak. A második lánycsoportban váratlanul feltűnt egy hasonló lány. Először azt hitte hallucinál a borzalmas helyzet miatt, de tényleg Gabriela volt az. Azonnal licitált és egy orosz keresztapával versenyben nagy összegért megszerezte magának.
A lány józan volt amikor elindultak a furgonnal, addigra bizonyára kiment belőle a nyugtatók hatása. Bekötött szemmel és megbilincselve tették fel a platóra amikor átadták. John azonnal elhajtott az elhagyott házhoz ahol a relytekhelye volt. Jól tudta, hogy a maffia csak holnap reggel hívja és ebben a házban nem keresik őket. Felvette a lányt a vállára és bevitte a nappaliba a díványra. Minden ajtót bezárt és minden lámpát leoltott. Tudta, hogy a lány ebben a helyzetben kiszámíthatatlan, ezért nem oldozta el.
Tíz év telt el azóta, hogy látta. A lány szemei bekötözve, gyönyörű testén feszülő egyrészes rövid ruha és tűsarkú cipő. Ott hevert az ágyán álmai asszonya. Hosszú percekig csak bámulta őt. a Lány nem mozdult, izgatott sóhajtásai jelezték, hogy ideges.
- Most jön a megerőszakolás? - Törte meg a csendet a lány cinikus hangsúllyal.
- Nem akarlak bántani, segíteni szeretnék neked.
- Ismerem a hangod. Te John Perez vagy a falumból. Nem gondoltam volna, hogy te is idáig süllyedsz.
- Nem az vagyok akinek hiszel. - válaszolta a férfi.
- Persze, miért is lennél más. De megértelek, ki akartál törni a szegénységből.
- Hallgass! kiáltott rá John kijózanító határozott hanggal. - FBI ügynök vagyok és szabadon engedlek holnap amint lerohantuk a banda raktárát akik közé beépültem.
- Szerepjátékot akarsz? Na persze! én meg Jennifer Lopez vagyok!
- Ide figyelj! - John megragadta Gabrielát és lehúzta a szemkendőjét. Tényleg nem akarlak bántani. Holnap este védettséget kapsz tanúvédelmi program keretében. 
A lány továbbra sem nagyon hitt a férfinak, gúnyos megjegyzéseivel elérte, hogy megkötözve tartsa őt. John Még mindig szerelmes volt a lányba, és a lány ezt hamar felismerte. Rájött, hogy manipulálhatja a férfit, ezért látszólag hitt neki és megígérte, hogy nem szökik el, ha eloldozza. John mégegyszer ellenőrizte, hogy minden zárva van és eloldozta a lányt.
Egy órát beszélgettek, úgy tűnt minden rendben lesz, sőt még egy lehetséges találka is szóba került. De amikor John nem a konyhába ment hogy vacsorát készítsen, a nő elvette a fegyverét és a kulcsokat követelte. - A kocsikulcsokat azonnal! - kiálltotta. - Gabriela nyugodj meg! - Hol a jelvényed? Látni akarom! - Fedett ügynök vagyok, nem lehet nálam. Legyél józan és add ide a pisztolyt! Ha bűnöző lennék már régen megerőszakoltalak volna. - És miért nem tetted meg?
Ekkor John kikapta a nő kezéből a pisztolyt aki fellökte és az emeleti szobába menekült. Magára zárta az ajtót. - Gabriela! Az ablakok rácsozottak, nem juthatsz ki! - hirtelen a férfi agyát elöntötte a hatalom mámora és a birtoklási vágy. A nő addig küzdött vele amíg elérte, hogy így gondolkozzon. - Jól van! Akkor itt maradsz! - kiabálta be a lánynak. - Ha nem nyitod ki az ajtót itt hagylak és senki nem talál meg! - csend lett a házban. a nő nem válaszolt semmit. John lement a nappaliba. Aztán eszébe jutott, hogy a pincében kikapcsolhatja az áramot. Lent tárolta a begyűjtött bizonyítékokat egy ládában. Amikor lement a villanyórához, borzongva nézett a ládára és gondolt a bennük lévő eszközökre.
A nő megrémült ahogy elment az áram. dörömbölni kezdett az ajtón. - John, ne haragudj! Hiszek neked! kimegyek mert félek. Lépteket hallott az ajtó előtt. Majd John megszólalt: - Gabriela! úton van a főnök, látni akarja az árut. Megpróbálom elküldeni. - John én félek! - Nyugodj meg, nem lesz semmi baj! Maradj a szobában.
A lány hallotta a kocsiajtó csapódását. Hallotta, ahogy John tiltakozik, majd hallotta a lövést és ahogy valaki a földre esik. Majd kopogó lépteket fel a lépcsőn, bőrruha surlódását és láncok csörgését. A léptek az ajtónál megálltak és néma csend lett. Egy balta csapódott az ajtóba, a lány felsikított.
A csapások lyukat vágtak az ajtóba majd hirtelen abbamaradtak. Távolodó léptek jelezték, hogy a támadó lemegy a nappaliba. A lány kinyitotta az ajtót és elment a lépcsőig. Onnan láthatta amint egy bőrruhás bőrmaszkos alak gyertyafénynél ül a díványon és őt nézi. Gabrielának földbe gyökerezett a lába és rémülten nézett farkasszemet a szado-mazo jelmezbe bújt alakkal aki végül suttogva megszólalt: - Gyere le és enyhébb büntetést kapsz.
A nő elájult a sokktól és legurult a lépcsőn. Mikor magához tért, a dohos homályos pincében találta magát fehérneműben kikötözve. Szája ki volt peckelve. a bőrmaszkos alak vele szemben állt.
- John! Te vagy az? -kérdezte. De egy áramütés után újból elvesztette az eszméletét.
**************************Cenzúrázva********************************
**************************Cenzúrázva********************************
**************************Cenzúrázva********************************
**************************Cenzúrázva********************************
Gabriela egy kórházi szobában ébredt fel, rendőrök álltak körülötte. - Hol van John? - kérdezte. Az ágy mellett álló öltönyös ügynök közelebb lépett és megszólalt: - John Perez ügynök egy rajtaütéskor életét vesztette. De levelet hagyott nekünk, így találtunk önre.


  • Jelenleg 0.00/10

Értékelés: 0.0/10 (0 szavazattal)
Pontozáshoz előbb be kell jelentkezned!

KOMMENTEK

hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás. Légy Te az elsõ kommentelõ!
Új hozzászólás küldéséhez elôbb be kell jelentkezned!
BEJELENTKEZÉS
Felhasználó neved

Jelszavad

Elfelejtett jelszó
Regisztráció

FEED CSATORNÁINK

Tartalom RSS | Alkotás RSS

Ambient Rúlz! (2. rész)

Az ambient sok eltérõ zenei stílus keveredésének eredménye. Tehát megtalálhatóak a jazz, a klasszikus zene, a new age irányzatok és az elektronikus zene elemei is akár. Az ambient zene leginkább zajokból áll. Madárcsicsergés, vészjósló, depresszív dallamok, ipari, gyári hangok, elgondolkodtató dallamfoszlányok. | tovább...

John Cure-ral beszélgettünk

John Cure-ról manapság elég sokat lehet olvasni az interneten. Az író honlapján rendszeresen dícsérik az olvasók elsõ regényét, a Hontalan lelkeket, de vajon ki is valójában John Cure? Többek között errõl beszélgettünk a szerzõvel. | tovább...

Philip K. Dick: Szabad Albemuth Rádió (részlet)

Az Agave Könyvek január 29-án jelenteti meg Philip K. Dick Szabad Albemuth Rádió címû regényét. Ebbõl az alkalomból és a kiadó jóvoltából olvashatjátok el most a regény elsõ fejezetét. | tovább...

Lawrence Block (1938- )

Lawrence Block jelenleg a kortárs amerikai krimi legnagyobb alakja. Hírnevét fõleg az egyedülálló Matt Scudder-regényeknek köszönheti, amelyekért minden létezõ elismerést elnyert már. 1993-ban a Mystery Writers of America neki ítélte oda a Mystery Grand Master kitüntetést. | tovább...

Az álom tudománya

A világban minden lélek sebezhetõ. A szituációk akár örökérvényû nyomot hagyhatnak bennünk, amit fel kell dolgoznunk a magunk kis világában. Néha sikerül túltennünk magunkat, vagy olykor csak nyelni tudunk egyet és beletörõdni. De bármi is történjék, van egy világ, ahol mi uralkodunk idõ és tér felett: ez az elménk világa. Michel Gondry egy ilyen világot akar szemléltetni a nézõvel. | tovább...

Neil Gaiman - Csillagpor

A mesék voltaképp az életrõl szólnak. Az élet útjáról és az azon leselkedõ veszélyekrõl. No meg arról, hogy ha erõsek vagyunk, és nem térünk le az útról, akkor megvalósíthatjuk legbensõbb vágyainkat. Neil Gaiman is ezt a sablont követi, bár nem éppen abban a stílusban és formában, mint ahogyan azt mindannyian megszoktuk már. | tovább...

CÍMKEFELHŐ

2006 (2) 2008 (3) 2009 (288) 2010 (6) a38 (21) adaptáció (14) akció (17) album (34) alexandra (39) animáció (0) ázsia (5) beszámoló (9) beszélgetés (0) blues (1) cannes (3) cikk (34) díj (3) dráma (5) életrajz (9) előzetes (52) esszé (7) fantasy (17) fesztivál (53) film (172) filmmegjelenés (3) franchise (4) francia (1) galéria (9) giallo (1) gondolat (2) gondolatok (5) gore (7) gótika (2) gyerekkönyv (1) hard-boiled (5) hírek (364) horror (160) humor (2) interjú (6) irodalom (160) japán (2) jazz (1) jelenet (16) kaland (5) képregény (2) kiállítás (1) klasszikus (32) komolyzene (1) koncert (27) könyv (60) könyvhét (12) könyvmegjelenés (52) korea (1) krimi (55) kritika (47) mese (11) metál (51) noir (5) novella (7) oscar (2) pályázat (4) plakát (9) poszter (10) programajánló (139) regény (84) remake (19) rémirodalom (4) részlet (44) rock (28) romantika (7) sci-fi (30) slasher (12) sorozat (23) sorozatgyilkos (13) sundance (1) szatíra (2) szépirodalom (3) sziget (5) szinopszis (6) televízió (4) thriller (30) titanic (5) trash (4) tudósítás (9) vámpír (15) videóklip (2) vígjáték (10) zene (134) zombi (9)
Copyright © 2006. - 2010. - horror.film.hu. Minden oldal szerzői jogvédelem alatt áll!
kontakt: info@horror.film.hu