Horváth Lajos
Tökéletesség

TÖKÉLETESSÉG

Babák. Mindig is szerettem õket, és ez mára imádattá vált, mely örökkön örökké tart. Emlékszem, még öt éves sem voltam, amikor megkaptam az elsõt. Csak vele játszottam naphosszat, délelõtt az oviban, délután otthon. A szüleim sokat kiabáltak egymással, és egyre kevesebbet foglalkoztak velem. De nem érdekelt, mert ott volt nekem õ. Kitartott mellettem, és éveken át segített, hogy figyelmen kívül hagyhassam, mi történik a szobám zárt ajtaján túl. Az már egy másik világ volt számomra. Egy csúnya, gonosz világ, mely a felnõtteké. Felnõtt embereké, ezt hozzá kell tennem. Mások, mint a babák. Tele vannak hibákkal belül is és a felszínen is. Nem úgy a bábuk. Õk tökéletesek. Nemcsak, hogy hiánytalanul betöltik funkciójukat, de még a külsejükön sem találni szemernyi hibát sem. Finom, sima „bõr”, isteni vonások. Ha beszélni tudnának talán már emberi faj sem lenne.

- Emlékszel, Joey? – kérdeztem, miközben lecsusszantam az asztalról, amelyen eddig ültem. - A napra, amikor az elsõ igazán élethû bábumat szereztem? Persze, hisz te ott voltál, de ahogy a többiek, úgy te sem tudod szavakba foglalni gondolataid, már ha vannak egyáltalán. Már azelõtt is üresfejû voltál, hogy találkoztunk volna, és bár azóta is az vagy, de legalább szebb lettél. Külsõleg igazán megváltoztál. Elevenítsük csak fel azokat a szép emlékeket! Gyönyörû nyári nap volt, ó igen! A szüleim elutaztak otthonról, ki tudja miért, te pedig átjöttél, hogy szórakoztass. Vagyis inkább, hogy szórakozz. Mennyi idõs is lehettem akkor? Talán tizenhárom? Nem, azt hiszem, a tizenhármat akkor még nem töltöttem be. Te viszont már végzõs gimnazista voltál. Egy igazi lúzer, de legalább végzõs – mondtam, végigsimítva a széken ülõ kirakatbábu arcán.

- Szinte már megtisztelve éreztem magam, hogy egy nálam ennyivel idõsebb fiú szerelmes belém, és akar tõlem valamit. Alig mertem elhinni, de te biztosítottál róla, hogy érzelmeid valósak. Igen, persze, talán te is azt hitted. Az a délután sorsfordító volt mindkettõnk életében. Keményen nyomultál, mint valami macsó, én pedig meg sem próbáltam védekezni. Gondoltam, ez így van rendjén. Kicsit durva voltál, de hát azt hallottam, az elsõ alkalom fáj, nem is törõdtem vele. Egyik pillanatról a másikra azonban fura maszkot vedd fel az arcod. Nem tudtam, hogy ez a fájdalom, a megkönnyebbülés, a hihetetlen öröm vagy az ijedtség jele, mivel mindez benne volt. Eltaszítottál magadtól, de akkor már késõ volt. Olyasmit éreztem, ami nekem jól esett, és nekem akartam elveszíteni ezt az érzést. Hitetlenkedve tapogattad a bõröd, ahol korábban még hozzád értem, amikor, mint valami vadmacska, rád vetettem magam, és szorítani kezdtem a karjaid, amilyen erõsen csak bírtam. Régen volt, de elevenen él bennem a kép, ahogy öklendezni kezdesz. Elõször még csak vér csordult ki ajkaid közül, majd valami más azonosítatlan eredetû, - most már tudom, szervmaradványok – ocsmányságok törtek fel belõled. Az ágy mellé hánytál mindent, én pedig figyeltem, ahogy a bõröd megszilárdul, érintése plasztik hatású lesz, és lassan egész testedre kiterjed. Nem bírtál kinyögni egy szót sem, és még sikolyra sem futotta, míg én csak nevettem. Életemben elõször igazán boldog voltam. Becsuktam a szemem, és mikor ismét kinyitottam, a hátborzongató gurgulázásod már abbamaradt. Az ágy mocsokban, de te megszépülve. Ez volt a tökéletes pillanat. Levettem a maradék ruhadarabjaid, hogy egészben láthassam gyönyörû tested. Igen, pontosan úgy néztél ki immár, mint egy kirakatbábu. Szép emlék igaz? – Lassan eltávolodtam az ülõ bábtól, és egy másikhoz sétáltam, amely a fal mellett állt egy kalapot tartva a kezében.

- Drága apuci. Az elsõ, akit saját akaratomból váltottam meg az ocsmány emberi léttõl. Megölted anyát, ezért utaztatok el, tudom. Akkor még nem voltam benne biztos, de úgy tûnik, megéreztem. Átváltoztatásod után szörnyû évek következtek. A nevelõintézet maga volt a pokol. Utáltalak érte, hogy neked megadatott valami, ami sosem lehet az enyém. A tökéletesség. Megteremthetem, de magam nem válhatok azzá. Hát igazságos ez? Vagy mégis? Talán van más is, aki olyan, mint én? Csak remélhetem, hogy egyszer találok egy ilyen embert. 

KOMMENTEK

Új hozzászólás küldéséhez elôbb be kell jelentkezned!
Treff	[#6] | Elküldve: 2007-11-29 14:59:57
Tag Regisztráció ideje: 2007-11-08 16:22:36 Hozzászólások száma: 3	Heh, örülök, hogy tetszett.
[Profil]
Brezsnyew	[#5] | Elküldve: 2007-11-29 01:07:33
Tag Regisztráció ideje: 2007-11-25 00:35:11 Hozzászólások száma: 40	Egy szóval kifejezve magamat: ÁLLAT! (persze a legpozitívabb értelmében értve)     The whole world was ravaged by conflict...
[Profil]
Treff	[#4] | Elküldve: 2007-11-28 14:29:17
Tag Regisztráció ideje: 2007-11-08 16:22:36 Hozzászólások száma: 3	Az volt a cél, hogy ilyen legyen. Örülök, hogy sikerült. Köszönöm a véleményed.
[Profil]
JasonNorth	[#3] | Elküldve: 2007-11-25 22:14:26
Tag Regisztráció ideje: 2006-11-15 19:12:19 Hozzászólások száma: 521	Érdekes történet. Az elején még nem kapcsoltam, de mikor már írtad, hogy a srácon furcsa tünetek jelentkeznek már kikerekedtek a szemeim. Rövid, de hatásos.:)     A kannibálok jobb szeretik azokat, akiknek nincs gerincük. Politikusok előnyben.
[Profil]
Treff	[#2] | Elküldve: 2007-11-14 13:09:16
Tag Regisztráció ideje: 2007-11-08 16:22:36 Hozzászólások száma: 3	Köszönöm szépen. Jól esik a dicséret egy ilyen nap után.
[Profil]
Náryn	[#1] | Elküldve: 2007-11-14 12:37:14
Tag Regisztráció ideje: 2007-09-23 11:06:59 Hozzászólások száma: 78	érdekes nézõpont. igazán borsózott tõle a hátam. de szerintem jó lett. igazán tetszik. gratulálok hozzá.:)     "két szív mélyén romjaiban is öleli egymást az álmodott világ..."
[Profil]