Füzesi Zsanett
Végállomás
szerző: Füzesi Zsanett | megjelent: 2009-12-24 13:09:00 | kommentek száma: 0 | olvasottság: 19 | tulajdonos: YumVÉGÁLLOMÁS
A peronon egy kisebb tömeg verődött össze, várva a következő szerelvényt. A metró szinte még üres kocsikkal besiklott a vágányra. Az ajtók nyílásával elkezdődött az őrült versengés az ülőhelyekért. Persze kevesen voltak, de mindenki megpróbált a lehető legtávolabb ülni a tömegtől és nem érintkezni senkivel. Egy lány ( a történet kedvéért nevezzük Beki-nek, hogy valami változatosság is legyen az életünkben) azonban olyan fáradt volt, hogy nem is figyelve csak lezuttyant a hozzá legközelebbi ülésre aminek következtében, ha az idős hölgy nem figyel és húzódik el idejében akkor könnyen az ölében találhatta volna Beki-t. A lány magához ölelte a táskáját és a bömbölő zenével a fülében szinte azonnal álomba merült. Jellemző is volt rá ez a fajta viselkedés mostanában, hiszen a hajnali kelés és a tanárok elviselhetetlen követelései a leckével kapcsolatban valamint a szalagavató közeli időpontja miatti szinte mindennapos táncpróbák teljesen kimerítették. Ezért aztán olyannyira elszundított, hogy egészen a végállomásig ment. Az sem ébresztette fel mikor a hangosbemondóban megszólalt a gépi hang, hogy mindenki hagyja el a szerelvényt. A többi utas figyelemre sem méltatta a lányt, csupán a mellette ülőben ötlött fel egy pillanatra ez az elgondolás, ám ezt gyorsan elhessegette és ő is leszállt.
A metró lassan továbbgördült a sötét alagútban. A hírtelen csönd nyomasztóvá vált és valami furcsa megmagyarázhatatlan dolgot hordozott magában. A fények egy pillanatra pislákolva kialudtak, ám amint megállt a kocsi azon nyomban ismét világosság töltötte be az utasteret. A sofőr kiszállt és a kulcsokat egy kampóra akasztotta. Fütyörészve végig sétált a metró mellett néha be-be nézett egy-egy ablakon, a tekintete azonban elkerülte a potyautast aki időközben lejjebb csúszott az ülésben. Ha a lány nem aludt volna el, ha az utas felébresztette volna, vagy ha a sofőr észre veszi a lány élte volna tovább a megszokott életét. Azonban ez nem így történt.
Egy sötétbe öltözött alak leakasztotta a kulcsokat és elindította a metrót. Ám nem kifelé a kijárat irányába haladt hanem egyre beljebb a sötét alagútban. Az alagút rövid időn belül cseppkövekkel tarkított barlanggá változott. A metró hangosan fékezett és megállt az első állomáson. Ismét élettel telt meg az utastér. Senki nem foglalkozott a lánnyal. Mindenki hangosan csacsogott belevágvak egymás szavába. Két férfi dulakodni kezdett egy teljesen egyszerű és lényegtelen kérdés miatt. Az egyik az utasok közé esett a másik a földön landolt ugyan, de estében belekapaszkodott Beki táskájába magával rántva így a lányt. Beki hírtelen azt sem tudta hol van, majd lassan tisztulni kezdett előtte a kép. Sikoltani akart, de a megdöbbenéstől nem jött ki hang a torkán. A férfinek aki magával rántotta olyan hatalmas metszőfogai voltak, hogy kilógtak a szájából. Lelökte magáról a lányt majd ismét csépelni kezdte a társát. A többieket látszólag nem zavarta az eset, teljesen természetesnek és mindennapinak kezelték a dolgot. Beki visszaült a helyére és megpróbálta a lehető legjobban összehúzni magát. Mikor lenyugodott kicsit körülnézett és látta hogy furábbnál furább lények (mert embernek nem igazán voltak nevezhetők) vették körül. Bár volt köztük olyan aki kívülről normálisnak nézett ki mindig volt egy aprócska árulkodó jel. Ilyen volt az a hölgy is aki közvetlenül mellette ült és folyamatosan fehér gőzt eregetett a füléből ami már kisebb felhőt képezett a feje fölött. Már le is esett belőle néhány csepp eső. A következő megállónál Beki jobbnak látta, ha leszáll, mert a pulcsija már teljesen átázott.
Már kint voltak a barlangból mégis sötét volt. A hold csillagtengerben úszott fent az égen. Az utcák csak nagyon gyéren voltak megvilágítva és lámpák helyett gyertyák árasztották a fényt a fákra függesztett apró kis tartályokból. Bár éjszaka volt mégis sokan járkáltak az utcán. Itt nyugodtabb volt a környezet, de csak azért érezte így mert nem volt beszorítva sok olyan kreatúrával akiket nem értett. Lassan elindult a sín mellett. Eleinte nem akart eltávolodni tőle, nehogy eltévedjen, de a hely ahová csöppent teljesen magával ragadta. Olyan érzése volt mintha egy régi 16. századi városba került volna. Az utcák macskakövesek voltak és olyannyira szűkek hogy a házak erkélyei szinte összeértek. Az egész hely az olaszországi Velencére emlékeztette azzal a különbséggel, hogy ha az ember itt kiért a szűk utcák körül hatalmas parkok vártak rá, mintha ezek lettek volna amelyek a különböző városrészeket elszigetelik egymástól. Beki bár tudta, hogy még akár veszélybe is kerülhet, engedett a csábításnak és felfedező útra indult a házak között. Az alsó szintek mindegyike kivétel nélkül egy-egy bolt volt. A kirakatok néhol színesek néhol pedig hátborzongatón kísértetiesek voltak. Az egyik bolt tele volt kristályokkal. Beki közelebb hajolt az egyikhez és mintha egy kisebb film pergett volna le előtte egy történet tárult elé. Olyannyira belefeledkezett a látottakba, hogy a tekintetét nem tudta levenni a kristályról és teljesen a kirakat üvegének tapadt. Csak az verte fel révületéből, hogy valaki megrázta a vállát. Beki oldalra fordult és egy furcsa csupa fekete holló szárnyú alak nézett vissza rá akinek a tekintete olyan volt mintha a egyenesen a semmibe nézne.
- Segíthetek kisasszony? – kérdezte barátságos hangon.
- Ööööö… nem köszönöm – hebegte Beki és amilyen gyorsan csak tudott eliszkolt. A férfi megvárta amíg a lány befordul az egyik sarkon, majd egy halk pukkanás kíséretében hatalmas fekete hollóvá változott. Pár pillanat múlva pedig már a város felett repült. Mielőtt úti célja felé vette volna az irányt még fél szemmel a lányra nézett, hogy az idegen vajon merre kószál el és, hogy mibe üti bele az orrát.
Nem telt bele sok idő a holló már a város peremén egy kúria erkélyén landolt. Felvette emberi alakját majd szélesre tárva az ajtót belépett a szobába. Az egész helyet kripta szag hatotta át és mindenhol egy kicsit nyomasztó túlvilági érzet érződött. A holló tudatosan a szomszéd szoba felé tartott ám az alsó emeletről felhallatszó zongora játék irányváltoztatásra késztette. A szalonban a zongora előtt egy férfi ült. Az ujjai szinte alig érték a billentyűket olyan átéléssel játszott. Göndör szőke fürtjei puhán a vállára hullottak. A gallérja felcsapva, egy egyszerű ingbe volt és farmerba mégis ünnepélyesen hatott ahogyan játszott. Még csak hátra sem fordult, bár látogatója tudta, hogy jelenléte nem titok, csupán a szimfónia végét kell kivárnia. A férfi megkegyelmezett rajta és lassú fájdalmas ritmussal befejezte a játékot.
- Néha használhatnád az ajtót is – korholta a vendégét a férfi és felállt a székről. Zöld szemében megcsillant a gyertyák fénye.
- Csupán tisztában vagyok vele, hogy az erkélyi ajtón kívül az összes zárva van, és gondoltam megspórolok neked annyi fáradtságot, hogy kinyisd nekem a bejáratot. De ne haragudj, nem hozzád jöttem, Jack-re lenne szükségem egy fontos ügyben.
Ahogyan kimondta a nevet már előtte is állt a hívott fél. Barna szeme a hollóra meredt, majd első mozdulattal levette csuklójáról a hajgumit és összefogta kusza fürtjeit.
- Utálom, hogy Ash nem képes kordában tartani ezt az izét – mutatott a még mindig szanaszét álló tincsekre. – De most jobban érdekel az hogy miért jöttél.
- A boltom előtt állt egy lány és alig bírta levenni a tekintetét a kristályokról, csak akkor ébredt fel a révületből mikor megráztam a vállát.
- És mi olyan érdekes ebben a lányban? Arra nem gondoltál, hogy csak nagyon megtetszett neki az egyik emlék?
- De többször is megszólítottam és nem reagált. Az itteniekre ez nem jellemző. Szerintem nem idevalósi.
- Csak nem arra akarsz kilyukadni hogy az egyik szerelvénnyel jött át?
- Pontosan – bólintott a holló.
- Az kizárt. Hiszen jól ellenőrzik az átjárót.
- De emlékezz, történtek már balesetek és egy-kettőnek nem lett jó vége.
- De mégis miért kellene foglalkoznom az üggyel?
- Talán mert te is őrző vagy és nagy bajba kerülhetsz ha nem jársz utána a dolognak.
- Még nem értesítettek a városi rendészettől, addig nem tehetek semmit – mondta és nekidőlt a zongorának.
- Óvatosan te őrült – kiabált Ash mire Jack inkább odébb húzódott.
- Szerintem nyúlj bele a zsebedbe és meglátjuk igazad van e – tanácsolta Raven. Jack teljesítette a kérést és az üresség helyett egy papírlapot vélt felfedezni. Egy összetekert pergamen volt, mely amint kijutott a szabadba kibomlott és lebegve megállt Jack előtt. A férfi végig futott a szemével az üzeneten, majd mérgesen rábólintott, mire a pergamen eltűnt.
- Utálok buta és felelőtlen halandók után rohangálni. Legalább segítesz nekem, ha már hála szíves együttműködésednek megkaptam ezt a hihetetlen megtisztelő feladatot?
- Hát ha már ilyen szépen kérted – vigyorgott a holló ami elég furán hatott amúgy borongós külsejéhez. – Akkor indulhatunk? – kérdezte, de addigra Jack már ki is suhant az ajtón. Raven ismét átváltozott és követte barátját.
Beki bámészkodva haladt végig az utcákon és tudta hogy még a negyedét sem fedezte fel ennek a különös világnak. Kicsit aggódott a szárnyas férfi miatt, mert elég bizarrul nézett ki, de eddig nem tűnt fel neki hogy bárki is követni és mikor már épp kezdett volna megnyugodni, hogy nincs veszélyben hírtelen egy férfi termett előtt és a falnak lökte. Testével odaszorította a hideg kőhöz és kivillantva fehér fogait végigkarcolta a lány nyakát. Beki szíve a torkában dobogott ám ekkor egy másik férfi lerángatta róla a támadóját.
- Mi a fenét művelsz? – üvöltött Raven. – Nem ehetsz belőle!!!!
- De éhes vagyok és ha már úgyis megmentjük a kis jelentéktelen életét annyit igazán megtehet hogy hagyja hogy igyak belőle – fújtatott a vámpír és ismét a lányra szegezve a tekintetét végig nyalt a szemfogain. Beki össze volt zavarodva. Nem értette a helyzetet azt főként nem hogy az egyik miért akarta a bántani a másik meg miért mentette meg.
- Bocsánat, hogy rád ijesztett Jack egy kicsit neveletlen – mosolygott rá a vámpír ami végképp összezavarta a lányt. Ash meghajolt a lány előtt és megcsókolta a kezét. – Ne félj tőlem, nem bántalak. Az é nevem Ash ő pedig Raven – mutatott a hollóra.
- Akkor ki az a Jack? – kérdezte Beki, ám választ már nem kapott mert Ash hírtelen felkapta a fejét és beleszimatolt a levegőbe. Tekintete ide oda járt de nem látott semmit csak érzett egy nagyon ismerős illatot. Ekkor egy férfit pillantott meg az utcán és a szemében felgyúlt a felismerés lángja és a férfi után eredt nem törődve Jack-el aki tiltakozásként üvöltött a fejében. A férfi észrevette hogy üldözik és ő is rohanni kezdett fellökve azt aki csak az útjába került. Ash elszánt volt és semmiképpen sem akarta szem elől téveszteni az idegent. Ám amint kiértek a városrészből hiába a vámpír jó szemének a fák között már alig bírta kivenni az alakot, végül pedig teljesen elvesztette. Sóhajtva nekidőlt egy fának és a kezébe temette az arcát.
- Ez meg mi a jó Isten volt? – kérdezte Jack.
- Ez… ez az alak olyan ismerős volt – felelte elhaló hangon Ash.
- Ő is felismert különben nem rohant volna így el. De ki volt ő?
- Ő volt… ő volt az aki évekkel ezelőtt meggyilkolt – meredt a sötétbe zöld szemeivel.
Beki a vámpír után nézett, majd lassan kérdőn a hollóra emelte a tekintetét.
- Ezt most én sem értem, ha erre vagy kíváncsi – vonta meg a vállát Raven. – Gyere menjünk vissza a boltomhoz mert nem ígérhetek sok jót ha még sokáig itt kint álldogálunk.
- Miért? Mi bajunk történhetne? – kérdezte a lány.
- Hát te még semmit nem tudsz erről a világról. Gyere útközben mesélek pár dolgot – mondta és elindultak egymás mellett a sötét utcán.
- Gondolom már rájöttél, hogy nem otthon vagy – erre Beki csak bólintott egyet. – A metró soha nem áll meg a ti világotokban. Mindig átjön a mienkbe mert közülünk vannak páran akik szívesen ingáznak a két világ között. Ezeket az ingázókat nem lehet megakadályozni ezért hoztuk létre a szerelvényt, hogy mindenki felügyelettel tudjon csak átmenni és bizonyos ideig tartózkodhat csak a ti világotokban. Azért születtek meg nálatok a rémtörténetek egy-egy lényről mert valaki közülünk óvatlan volt és képességeit az emberek előtt is megmutatta. Sajnos előfordul néha, hogy egy-egy halandó is átkerül hozzánk, pont mint te.
- De ez milyen világ is pontosan?
- Ez kérlek a holtak birodalma – felelte ünnepélyesen Raven. – Azok kerülnek ide akik életükben valami misztikus dologgal foglakoztak, ők sokáig élnek e földön, vannak azonban olyanok is akiknek a lelke valami miatt nem tud nyugodni. Ők csupán egy két évig élvezik a társaságunkat mielőtt tovább mennének. De ezek a furcsa lények mind emberek voltak hajdanán csupán a sötétség tette őket azzá amik most, ilyen furcsa kreatúrákká.
- És te miért vagy itt?
- Fogalmam sincs. Senki nem tudja hogy miért került ide. Viszont van egy nagyon fontos dolog. Aki itt él az nem tartózkodhat sokáig a ti világotokban és ti sem itt. A mieink meghalnak az élők világában az élőket pedig ha idekerülnek átváltoztatja a sötétség.
Beki nyelt egy nagyot mert mikor visszagondolt a metrón látott lényekre jobbnak látta ha minél előbb hazajut és nem kockáztatja meg az átváltozás esélyét.
- Mennyi időt kell eltöltenem itt hogy átváltozzam?
- Ez egyénenként változó. Lehet, hogy már csak másodperceid vannak hátra – felelte nyugodtan Raven de Beki rémült arcát látva elnevette magát. – Nyugi csak vicceltem. Egy hónap a max idő. Annyi idő alatt simán visszajuttatunk hiszen még egy napja sincs, hogy ide kerültél – mondta és közben belökte a bolt ajtaját előre engedve a lányt.
Mire Jack megérkezett Raven és Beki egy forró tea mellett ülve folytatták a beszélgetést.
- Lemaradtam valamiről? – kérdezte Jack.
- Csak meséltem Beki-nak a világunkról. Igazán jó hallgatóság – borzolta meg a lány haját. – Te viszont igazán elmesélhetnéd, hogy hova rohantál.
- Próbáltam kideríteni, hogy miért üldözte Ash azt az embert de csak annyit mondott, hogy régen ő volt az aki megölte.
- Elmondom az egész történetet csak kicsit végig kellett gondolnom mielőtt belekezdek – válaszolt Ash, majd kényelmesen felült az asztalra és belekezdett a történetbe:
- Mint tudod én 500 éve éltem ezen a vidéken mint fiatal nemes és mint alkimista. Nem voltam híres, még csak mesterségem kezdetén voltam. Egyszer sétáltam a parton, és hallottam, hogy már egy ideje követnek. Hátra fordultam és egy késsel találtam szemben magam. Láttam, a támadó arcát. Pontosan a szívem közepébe szúrt. A lélekvándorlással foglalkoztam, és hogy hogyan adható át a mentális energia másoknak. A jegyzeteim eltűntek de ez nem bizonyíték, hiszen azóta sem foglakozott senki a témával. A lelkem sok évig bolyongott, végig kísérve az eljövendő korokat és családom történetét ami gyilkosságsorozatokkal zárult. Jack az utolsó tagja aki mintha az ikertestvérem lenne úgy hasonlít rám. Mikor még fiatal volt egyszer megláttam azt a férfit akit most is üldöztem és a következő pillanatban már Jack testében találtam magam.
- Tehát nyílván nem nyugodhat addig a lelked amíg meg nem találod a gyilkost – összegezte Raven.
- Nekem ezt eddig miért nem mondtad el? – tette fel a kérdést számon kérően Jack.
- Mert nem tartottam fontosnak, és azóta most láttam először. Nem tudom miért jött vissza, miért pont most, de meg kell tudnom az igazságot.
- Én meg segítek ebben, mert szerintem mindkettőnknek jobb lenne, ha nem egy testen osztoznánk.
- Nem akarom megzavarni a beszélgetésetek, de valakiről mintha megfeledkeztetek volna – mutatott Beki-ra akinek még mindig zavaros volt egy kicsit, hogy az előtte ülő vámpír önmagával diskurál.
- De értsd meg ez most fontosabb, minthogy Beki-t hazajuttassuk – mondta kétségbeesve Ash.
- Kezd megfájdulni a szemem Ash, megtennéd, hogy egy kicsit csöndben maradsz? – kérte Jack és összeszorította a szemét.
- Mi lenne ha segítenék nektek utána járni a gyilkosságnak és utána haza mennék? – ajánlotta fel Beki.
- Bocs kiscsaj, de semmi szükség egy koloncra a nyakunkon – hárította Jack az ajánlatot. – Te itt maradsz Raven-nel amíg mi utána járunk a dolognak.
- Nem hagyhatjátok itt nekem! Nem leszek bébi csősz. Ez a te ügyed. Bocs Beki nem veled van bajom, amúgy meg még a segítségetekre is lehet – erre Beki csak erőteljesen bólogatott.
Jacknek nagyon nem tetszett a dolog, de ez ügyben Ash döntött helyette: - Szerintem velünk jöhetne. Megtennéd hogy segítesz? – kérdezte ártatlan tekintettel a lányt.
- Naná, hogy segítek! Indulhatunk? – és már fel is pattant a helyéről. Jack morgott magában valamit, de Ash nagyon örült, hogy a kezébe vehette a dolgokat.
- Sok sikert – szólt utánuk Raven mikor a páros hármas kilépett az ajtón.
Egy darabig csak némán mentek egymás mellett, de Beki nem tudta levenni a szemét a vámpírról aki egyre inkább feszélyeztetve érezte magát, végül kijött a béketűréséből.
- Most meg mit bámulsz? – kérdezte ingerülten. – Nem láttál még vámpírt.
- Tudod Ash sokkal kedvesebb mint te – felelte nyugodt hangon a lány mire Jack csak kinyújtotta a nyelvét.
- Meg is ölhetnélek akkor legalább nem lenne annyi gondom veled – morfondírozott, majd széles vigyorra húzta a száját – Miért is ne? – majd egy éles mozdulattal a falnak lökte a lányt. Arrébb söpörte a haját és mélyet szippantott, hogy jól érezze a lány bőrének illatát. A kellemes rózsa illat félelemmel és verejtékkel vegyült ami csak még inkább felborzolta a vámpír idegeit. Végig nyalta a lány nyakát majd mint egy meggondolva magát félre lökte Beki-t.
- Nem pazarlom rád az időm. Amúgy sem vagyok éhes.
Beki szemébe visszatért a nyugalom és már a szíve sem akart kiugrani a helyéről. Már éppen egy frappáns visszavágáson gondolkozott amikor egy árnyék suhant el mellettük és a lány felismerte azt akit éppen kerestek
- ha nem velem foglalkoznál észrevetted volna hogy a férfi akit keresünk most ment el a hátad mögött.
Erre a vámpír felkapta a fejét és már indult is a megfelelő irányba ismét csak nem törődve a lánnyal. Beki rosszallóan megcsóválta a fejét és megpróbálta követni a vámpírt aki már legalább két utcányival előrébb volt. A vállalkozás, hogy utolérje már eleve kudarcra volt ítélve és valóban el is vesztette a nyomát, így tehát felhagyott a futással és csak kullogott és ment amerre a lába vitte. Fél óra telhetett el így mikor Jack ismét felbukkant és látszott rajta, hogy nagyon dühös, így Beki jobbnak gondolta, ha most inkább nem kezd el szívózni vele. Jack nem törődött a lánnyal, elment mellette mintha nem is ismerné. Beki-nek rosszul esett, hogy csak így levegőnek nézik és nem is akart a vámpír nyomába eredni, az azonban rámordult, így jelezve, hogy jobban jár ha utána megy.
Lassan elhagyták a várost és egy hatalmas kúria tárult Beki szeme elé. Jack szinte kitépte az ajtót mérgében. Teljesen el volt merülve a gondolataiban és a lánynak volt egy olyan sejtése, hogy Ash-al társalog éppen oda bent. Beki körülnézett a hatalmas hallban és az ami leginkább lekötötte a figyelmét az a zongora volt. Mindig is szeretett volna megtanulni játszani, de valahogyan erre soha nem került sor. Jack időközben eltűnt, de a lány nem is bánta. Inkább elkezdett kutakodni és sorra kihúzogatta a szekrény fiókjait ami a lépcsőnek állt háttal. Az egyik fiókban egy fegyverre bukkant nem is akármilyenre. Egy Browling volt. Ezt akárhol felismerte volna, hiszen kedvenc regényhősének is pont ilyenje volt. (és igen fejet lehet hajtani előttem, hogy egy ilyen fegyvert adtam a kezedbe.) Kézbe fogta és érezte a fegyver súlyát és egy furcsa kézetetést is, hogy elrakja hiszen lehet, hogy szüksége lesz rá. Nem is tétovázott sokat, zsebre rakta a pisztolyt. Pont idejében mert Jack már vissza is tért egy ingával a kezében. Az asztalhoz lépett ahol már egy hatalmas kiterített térkép várta. Beki közelebb ment és érdeklődve a térkép fölé hajolt.
- Megtennéd, hogy ütöd bele mindenbe az orrodat? – kérdezte Jack és gonosz tekintetét a lányra vetette aki azonban állta a sarat és elhatározta, hogy semmiképpen sem hagyja hogy egy vámpír fölé kerekedjen. Jack a térkép fölé lógatta az ingát és látszott rajta, hogy nagyon koncentrál, de nem történt semmi.
- Látod én mondtam, hogy nem fog sikerülni – korholta Ash.
- Ha ilyen kis okos vagy akkor próbáld inkább te.
- Tudod, hogy mivel nekem is van szerencsém a te bőrödön osztozkodni nekem sem megy. Az inga nem engedelmeskedik a holtaknak. De talán Beki megpróbálhatná – mondta és már nyújtotta is az ingát a lánynak.
- Hagyd már azt sem tudja mit kell csinálni.
- De igen is tudom – felelte Beki és kikapta Jack kezéből az ingát. Immár ő lógatta a térkép fölé és erősen a keresett személyre próbált gondolni, még ha nem is tudta pontosan, hogy ki is az. Eleinte nem történt semmi és Jack már készült is odavetni egy szúrós megjegyzést amikor az inga mégis megmozdult és egy konkrét utcára mutatott.
- Lám csak, lám. Mégis hasznos vagy valamire. Az ilyen ügyes kislánynak jutalom jár – kezdte a vámpír és közelebb lépett Beki-hez. A lány nem hátrált meg és arra gondolt hogy most ő szolgál majd egy kis meglepetéssel a vámpírnak. Elővette a Browling-ot és Jack-re szegezte. A vámpír erre elnevette magát.
- Csak nem gondoltad komolyan, hogy azzal akarsz megölni? – kérdezte még mindig nevetve. – Gyere – tárta szét a karját – Lőj csak.
Beki nem tudta, hogy mit tegyen. Nem arra számított, hogy kinevetik.
- Na mi az? Csak nem inadba szállt a bátorságod?
- Dehogy – felelte a lány és meghúzta a ravaszt. A tár üresen kattant, Jack pedig közelebb lépett a lányhoz.
- Komolya meg akartál ölni? Engem? Kis butus. Én halhatatlan vagyok – suttogta és a hangja teljesen beburkolta a lányt olyannyira, hogy moccanni sem bírt hiába küzdött.
- A te akaratod nem elég erős ehhez. Jobb lenne ha nem küzdenél és lazítanál kicsit. Nem akartam komolyabb kárt tenni benned, de ha már megpróbáltál megölni valahogyan viszonoznom kell ezt a kedves gesztust. – már szinte összeért az orruk olyan közel álltak egymáshoz amikor Jack mégis visszalépett.
- A fenébe Ash miért kell itt duruzsolnod nekem? Hiába próbálkozol úgy sem lesz bűntudatom ne próbálkozz.
- Sajnálom Beki, hogy egy ilyen undok fráterrel áldott meg a sors – fordult Ash Beki-hez nem is törődve a pufogó Jack-el. – Köszönöm a segítséget. Akkor talán indulhatnánk is- mondta vidáman majd karon ragadta a lányt. Beki örült ha épp Ash volt a domináns fél ő legalább kedve volt.
Nem kellett messzire menniük, hiszen az utca csak pár saroknyira volt tőlük. Kint senki sem járt, így nem volt más választásuk minthogy bemenjenek az esetleges épületbe ami nem volt más mint egy kocsma.
- Nem is értem mire másra számítottam – sóhajtott Ash. – Ha akarsz kint maradhatsz ez igazán nem kislányoknak való hely. Beki azonban csak megrázta a fejét.
- Ahogy akarod, de jobb ha meghúzódsz az egyik sarokban – felelte a vámpír majd beléptek a kocsmába. Már a szagról érezni lehetett, hogy hol vannak. Mindent elárasztott a büdös alkohol szaga és olyan sokan voltak, hogy minden asztalnál többen ültek mint ahányan elfértek volna. Ash ide oda jártatta a szemét a tömegben és csakhamar meg is találta akit keresett. Ott ült a pultnál mint a vad aki érzi, hogy veszély közeleg, hátra fordult és a tekintetéből egy cseppnyi rémült sem sugárzott. Felállt és a hátsó kijárat felé indult. Ash követte. Odakint az alak a falnak dőlve állt és immár nem menekült el. Egy darabig farkas szemet néztek egymással majd a férfi szólalt meg először.
- Eleinte azt hittem, hogy egy rossz szellem vagy csupán aki a múlt miatt kísért de szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy ismét itt állsz hús vér valódban. Mond miért üldözöl immár fáradhatatlanul semmivel sem törődve.
- Csak a választ keresem.
- Ugyan mire tudnék neked felelni?
- Csak annyit akarok tudni miért? Miért öltél meg oly sok évvel ezelőtt – a kérdést néma csend követte, majd a férfi iszonyatos kacagásba kezdett.
- Hát ennyi csupán? – kérdezte. Ash nem értette miért nem kap választ, de az idegen mégis megszánta.
- Hát nem érted te ostoba? Nekem a gyilkolás öröm, és az, hogy te éppen összefutottál velem a parton a sors játéka volt. Semmi célom nem volt veled, csak épp kedvem támadt a gyilkoláshoz. Ez olyan nekem mint másnak a drog. Az örömszerzés egyik módja.
Ash teljesen összetört. Már nem érdekelte a bosszú, tudván, hogy csak egy véletlen áldozat. Már éppen azon volt, hogy hagyja futni az idegent, ám ekkor Jack erőt vett magán és rátámadta férfira. A gyilkos erre nem számított és a csapás váratlanul érte. Ledöntötte a lábáról és egy hatalmasat koppant a betonon, de még eszméleténél volt. Volt még annyi lélekjelenléte, hogy fegyvert ragadjon és ismét mint akkor régen szíven szúrja ellenfelét ám a penge célt tévesztett és csupán a hasfalat szakította keresztül. Jack visszavonulót fújt egy időre. Szerencséjére épp idejében, mert így sikerült elkerülnie a második támadást. Észrevette, hogy Beki ott áll az ajtóban a puskát ismét a célra emelve. Jack-en végig futott a felismerés, hogy ha ő itt elbukik akkor Beki-nek sem sok jót ígér a jövő. Beki elsütötte a fegyvert és a golyó pontosan célt ért. Az idegen kezéből kihullott a kés és koppanva földet ért. A szájából ömleni kezdett a vér, mert a golyó éppen a torkán érte és még valami hörgés félét is sikerült produkálnia, majd elterült a földön. Jack megpróbált felegyenesedni, de nem sikerült. Úgy érezte ketté szakad a teste. Még soha nem érzett ehhez hasonló pokoli fájdalmat. Beki látta, hogy Jack testéből egy szellem lép ki és alakot öltve kiköpött mása az előtte állónak. Ash a földre rogyott és a tenyerébe temette az arcát. Rajta a sérülésnek már semmi nyoma nem maradt, csak úgy mint Jack-en sem. Beki oda lépett Ash-oz és átkarolta a vállát. Ash felnézett és néhány könnycsepp folyt végig az arcán.
- Értelmetlen volt minden. Az, hogy meghaltam csupán a véletlen műve – teljesen kétségbe volt esve. Beki nem tudta mivel vígaztalhatná. Jack lépett oda hozzá.
- Drága barátom, törődj bele, az élet kegyetlen játékot űz velünk ahol nyertesek és vesztesek egyaránt vannak – és kezét nyújtotta a társa felé aki el is fogadta azt.
- Megtennétek, hogy magamra hagytok egy időre? – kérdezte Ash és megértő tekintetekre talált.
- Akkor én kiviszem Beki-t az állomásra, te pedig menj csak haza nyugodtan, majd együtt kitaláljuk hogyan legyen ez után.
Ash bólintott – Vigyázz magadra Beki – köszönt el Ash majd visszaindult a kocsmába.
- Nem kellene nekünk is mennünk? – kérdezte a lány, mire Jack karon ragadta és szinte kiráncigálta az utcára.
- Most megint miért vagy velem ilyen undok?
- Mert hatalmas ostobaságot csináltál! Mi van ha nincs golyó a tárban? Mi van ha rosszul célzol? Az, az alak simán megölhetett volna!
- Te aggódtál értem? – kérdezte meglepetten Beki.
- Dehogy – legyintett a vámpír.
- Na persze. Ez a tipikus kemény külső érző belsőt takar.
Jack arcán átsuhant valami amit a lány nem értett, de sejtette, hogy valami gonosz gondolat, mert Jack szája széle mosolyra húzódott.
- Mire készülsz? – érdeklődött Beki, de hiába mert választ nem kapott.
Jack-el némán haladtak végig egymás mellett az állomásig. Beki már beletörődött, hogy a vámpír ügyet sem vet rá ezért inkább nézelődött. Mikor megérkeztek az állomáson nem volt senki. Jack pedig csak erre az alkalomra várt. Magához rántotta a lányt és mélyen a nyakába mélyesztette a fogait. Beki-t váratlanul érte a támadás. A szíve a torkában dobogott. Azt hitte, hogy a harapás fájni fog és talán Jack most meg fogja ölni, de mindezen negatív gondolatok ellenére rá kellett döbbennie, hogy semmi ilyesmiről nincs szó. Nem érzett mást, mint Jack forró ölelését és a harapás is kellemesnek hatott a maga furcsa módján. Jack élvezte a lány ízét és teljesen beleburkolózott a rózsa illatba ami már előző alkalommal is teljesen magával ragadta. Mikor beérkezett a várt szerelvény elengedte a lányt és felszállt vele a metróra. A kocsiban csupán néhány lény tartózkodott, de ők nem foglakoztak az újonnan érkezettekkel. Jack leültette Beki-t egy üres helyre.
- Sajnálom, de ezt meg kell tennem – kezdte, de mire Beki bármit is kérdezhetett volna Jack mélyen a szemébe nézett, a lány pedig mély álomba merült. Jack a végállomáson leszállt és már épp indult volna tovább, mint aki jól végezte dolgát, de valami láthatatlan erő visszatartotta és megállt a peronon. A metró után nézett és tenyerébe temette az arcát. Sokáig állt így, majd végül rászánta magát a távozásra, de attól a végső pillanattól kezdve, hogy belekóstolt a lány vérébe, tudta, hogy soha nem fogja tudni elfelejteni Beki-t.
Beki arra ébredt, hogy valaki kedvesen szólongatja és a vállát rázza.
- Kedvesem a végállomáson vagyunk, le kellene szállnod – nézett rá egy kedves öreg szempár. Beki úgy érezte magát mint aki előző este részegre itta magát mert semmire sem emlékezett. Ászállt a metróról és lassan kezdtek neki derengeni a dolgok. A suliból jött hazafelé és nagyon fáradt volt. Nyílván el is aludt. Volt valami nagyon furcsa álma is, de nem tudta felidézni. Még mindig fáradt volt és csak arra tudott gondolni, miközben bandukolt hazafelé a hó födte vidéken, hogy mihelyt haza ér bebújik a jó meleg ágyba és nem törődik semmivel. Így is tett nem sokkal haza érkezése után, de álma nyugtalan volt és mikor felébredt folyt róla a víz. Borzalmas dolgot álmodott. Legalábbis nagyon félt de az érzés ami utána maradt mégis megnyugtató volt. Az órájára nézett és már ki is pattant a szeme. Három perccel múlt fél nyolc. Még tíz perce volt, hogy beérjen az első órára. A fürdőben azonban a tükörbe nézve nem kerülte el a tekintetét a két kis pötty a nyakán. Az álom mégis valóság lenne? – gondolta, de megrázta a fejét, hogy ilyen badarságra jobb ha nem is gondol, majd elindult az iskolába.
Pár héttel később mikor már minden véget ért a szalagavató és az iskola egyenlőre csak kellemes és kellemetlen emlékek maradtak a számára mert beköszöntött a téli szünet. Beki felszabadultan barangolt az utcákon és ingázott az áruházak között ajándékokra lesve. Ám egész nap az a furcsa érzése volt, hogy valaki szemmel tartja és követi őt. Ez a nyomasztó érzés akkor is megmaradt amikor már a bejárati ajtó előtt állt a lakása előtt. Mintegy ösztönösen megfordult és egy férfit látott maga előtt. Ekkor mintegy karikacsapásra minden az eszébe jutott.
- Te mit keresel itt? – kérdezte Jack-től.
- Hiába próbálkoztam nem tudtalak kiverni a fejemből. Mindig ott motoszkáltál a gondolataimban – felelte és az ajtónak nyomta a lányt. – De esetleg beljebb mehetnénk – búgta a lány fülébe. Beki kinyitotta az ajtót ám Jack még jó darabig kint álldogált a folyosón.
- Miért nem jössz be? – kérdezte a lány.
- Mert a szabályok rám is vonatkoznak. Nem léphetem át a küszöböt amíg be nem hívsz.
- Gyere csak – intett neki Beki és nem is futott át az agyán, hogy esetleg meggondolatlanságot csinál. Épp a konyhában pakolt mikor érezte Jack leheletét a nyakán.
- Mire készülsz? – kérdezte gyanakodva de érezte, hogy Jack megragadja a csuklóját és a háta mögött összefogta a két kezét.
- Nem tudok szabadulni az érzéstől ami magával ragadott mikor megharaptalak. Tetszik az illatod – suttogta a vámpír. – Azt hiszem beléd szerettem – mondta és végignyalta a lány nyakát, majd egy erős rántással maga felé fordította, és a lány szemébe nézett. Lassan a lány fölé hajolt és ajkuk puhán összeért. Szenvedélyes csókot váltottak, ám Beki elkövette azt a hibát, hogy nem vette figyelembe Jack szemfogait és felsértette a nyelvét. Amint a vámpír megérezte a vér ízét elszabadult a pokol. Jack-et nem érdekelte mit csinál. Tudta, hogy már itt lennie sem lenne szabad, de ha már megszegi a szabályokat akkor az összeset át kell hágnia. Még mindig fogva a lány kezét Beki-t a hálószobába vezette. Már engedett a szorításon megadva a döntés lehetőségét a lánynak aki azonban még nem ébredt fel a révületéből. Jack leheveredett az ágyra és Beki-t is magával húzta. Benyúlt a pólója alá és kikapcsolta a lány melltartóját, majd egy mozdulattal megszabadította a felső ruha darabjaitól. Elé tárult a lány puha, fehér még érintetlen bőre. Végig simította a lány melleit, majd az alsó rahadaraboktól is megszabadította. Beki meztelenül feküdt előtte és Jack-nek már nem volt több türelme várni. Ő is megszabadult a felesleges anyagoktól és a ráfeküdt a lányra. Csókolgatni kezdte Beki testét és egy pillanatra megfordult a fejében, hogy ismét megharapja a lányt, de nem akarta megijeszteni a lányt ezért ismét csak megcsókolta. Beki teljesen belefeledkezett a csókba és engedte, hogy a férfi irányítson. Egyszer csak egy lökést érzett és Jack-el egyszerre mindketten felnyögtek. A vámpír lassan, érzékien mozogni kezdett és a lány felvette a mindkettőjük számára kellemes ritmust. A vágyak elszabadultak és az érzékiséget vad szeretkezés váltotta fel. Beki a mennyekben érezte magát és nem akarta, hogy vége legyen.
Jack erősen ölelte magához a lányt még akkor i amikor már a kedélyek lecsillapodtak kissé. Beki pedig szívesen burkolózott bele a forró ölelésbe.
- Miért jöttél át a világomban? – kérdezte egyszer csak Jack felé fordulva.
- Mert hiányoztál. Nem tudom pontosan mi, de valami nem engedte, hogy elfelejtselek. Érzem, hogy szükségem van rád. Mintha csak a másik felem lennél – felelte és megcsókolta a lányt.
- De nem maradhatsz a világomban. Akkor mégis hogyan akarsz velem maradni?
- Még nem tudom, de most ne foglakozzunk ilyen nyomasztó kérdésekkel csak ölelj és felejtsük el együtt a gondokat – súgta.
Jack minden este eljött a lányhoz és minden reggel hazatért a saját világába. Beki azonban tudta, hogy ezt nem folytathatják örökké és egyre nyugtalanabbá vált a találkozások alkalmával, mert félt elveszteni Jack-et, de amit csináltak az nem egy közös élet volt, csupán lopott percek egy közös jövő reményében. Kopogtattak az ajtón. Már épp elhatározta, hogy elmondja aggodalmát Jack-nek az ajtóban álló vámpír azonban nem Jack volt.
- Szia – köszönt Ash-nak és a vámpír nyakába ugrott. – De jó, hogy látlak. Mi újság veled. Mesélj. Gyere csak be – intett neki Beki. Ash azonban komoly volt és ezt a viselkedést a lány nem értette.
- Valami gond van talán, hogy ilyen komor vagy?
- Semmi, semmi csak egy olyan döntést hoztam ami nehéz számomra, de számodra igen egyszerű.
- Hagy halljam – mondta izgatottan a lány.
- Látom, hogy mit műveltek ti ketten Jack-el. Teljesen megváltoztattad őt. Egész nap csak rólad beszél és alig bírja kivárni a pillanatot, hogy ismét együtt lehessetek. Van egy igen egyszerű megoldásom a számotokra. Már meséltem, hogy alkimista voltam. Bár az elméletemet még soha nem próbáltam ki, talán itt az idő, hogy kiderüljön helyesek voltak e az elgondolásaim.
- Na mond már!! – sürgette Beki.
- Arra gondoltam, hogy ha a mentális energiámat átadnám neked, tekintve, hogy én már halott vagyok egy ideje te átmehetnél a mi világunkba és ott is maradhatnál minden következmény nélkül.
- Komolyan – kerekedtek el a lány szemei. – Ezt komolyan megtennéd értünk?
- Persze. Ennyivel tartozom Jack-nek amiért ennyi éven át elviselt a bőrében.
- Akkor csináljuk. Mit kell tennem? – kérdezte izgatottan a lány.
- Csak nyújtsd felém a kezed – kezdte Ash és a lány követte az utasításait. Összerakták a tenyerüket. Ash behunyta a szemét és egy ismeretlen nyelven kezdett el mormolni valamit. Beki úgy érezte, mintha kiléptek volna az időből és térből egyaránt. Nem érezte a testét csak egy kellemes súlytalanságot. A levegőbe ánizs illat vegyült, majd egy hírtelen zuhanás következett és a következő pillanatban Beki már a földön fekve találta magát. Vele szemben Ash pontosan ugyan ilyen állapotban.
- Na sikerült? – kérdezte.
- Nem tudom de ki tudjuk próbálni – mondta és egy virágmagot nyomott Beki kezébe. – Koncentrálj erősen arra, hogy a magból virág legyen.
- De azt meg hogyan csináljam?
- Ne kérdezősködj tedd amit mondtam – felelte elhaló hangon. Beki a kezében lévő magra koncentrált. Eleinte nem történt semmi és már épp feladni készült a dolgot amikor a mag elkezdett kicsírázni és pár pillanat múlva egy lila színű írisz pompázott a kezében a mag helyén. Ash megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Sikerült – örvendezett Beki.
- Igen, sikerült. Akkor már nincs más hátra, minthogy átmenj a mi világunkba – mondta Ash evvel ösztökélve a lányt, hogy induljon el.
- Te nem jössz? Nem nézel ki valami jól – állapította meg Beki.
- Én már nem mehetek vissza. Ne törődj velem csak menj. – Beki már épp szót akart emelni, de Ash intett a kezével – Menj csak és ne aggódj.
Beki kilépett az ajtón és szinte rohanva tette meg az utat a metróig. Rossz érzése volt Ash-al kapcsolatban de nem akart visszafordulni. Már csak Jack járt az eszében. Felszállt metróra és a végállomáson a lehető legjobban próbálta meg összehúzni magát, hogy biztosan, ne vegye észre senki, hogy a szerelvényen marad. A másik világ első megállójában leszállt és a tekintetével már is Jack-et kereste, de a vámpír nem volt sehol. Próbált visszaemlékezni, hogy merre kell mennie a kúria felé. Az utat könnyen megtalálta és már épp be akart lépni amikor a kilincset lenyomva a zár nem moccant. Beki egy pillanatra pánikba esett, de ekkor a másik ajtónál próbálkozott. Itt sem járt sikerrel. A másik lehetőség ami eszébe jutott, hogy felkeresi Raven-t. Ő biztosan tudja hol császkál Jack. Végig rohant a városon és már a kirakat üvegen át megpillantotta Jack-et. Bevágódott a boltba és Jack nyakába ugrott.
- Hát te mit keresel itt? – kérdezte meglepetten a vámpír és szorosan átölelte a lányt.
- Ash nálam járt és átadta a mentális energiáját vagy mit, hogy itt maradhassak veled.
- Miért tette volna ezt? – kérdezte értetlenül Jack.
- Talán mert őt már semmi nem kötötte ide és mert akart adni nektek egy lehetőséget – szólt közbe Raven.
- De ugye, majd azért látjuk még őt, ugye? – kérdezte Beki.
- Nem hinném. Ha valaki átadja valaki másnak az energiáit az rendszerint meghal – felelte Raven. – Nagy áldozatot hozott értetek ezért azt javaslom becsüljétek meg az időt amit a sors nektek adott, hogy együtt töltsetek.
Beki és Jack egymásra néztek és önmagukban köszönetet mondtak Ash-nak és később megfogadták, hogy soha nem felejtik el őt.
AKTÍV FÓRUMTÉMÁK
Kötetlen beszélgetés egy tea mel ... (1055)Darren Shan (89)
Mit olvasol jelenleg? (604)
A filmekrõl (292)
Tolkien (1)
Üzenet a moderátoroknak (79)
Clive Barker (145)
Stephen King (369)
Keresem ... (36)
Hibajelentés (27)
Fish! - Csinálj egy lemezt
A már tíz éve létező budapesti illetőségű Fish!-nek nemcsak az első, hanem a második nagylemezére is sokat kellett várnia a rajongóknak, ami igencsak meglepő, mivel a zenekar a Budapest Rock&Roll;összes megjelent kiadványán szerepelt már korábban. | tovább...
Laurell Kaye Hamilton (1963 - )
Laurell K. Hamilton egy amerikai horror és sci-fi/fantasy írónõ. Õ a New York Times elsõszámú írója, aki két sorozatában is vegyíti a fantasy, a horror és a romantika elemeit. | tovább...
Szigetelnek a hangyák
Hazánk állandó és európa egyik legnagyobb fesztiválja idén ismét megrendezésre került. Több színpadon több mint 1200 program, több százezer látogató egy hét alatt. | tovább...
Clive Barker - Az öröklét tolvaja
Az öröklét tolvaja különös elegye a gyerekmeséknek és a regényes horrornak. Igazi tanító jellegû történet, melybõl nem hiányoznak a barkeri világ abszurd kreálmányai, szörnyûségei, miközben a történet mégis megmarad gyerekeknek szóló esti mesének. | tovább...Ray Bradbury: Éjfél is elmúlt (részlet)
Az Agave Könyvek április 23-án jelenteti meg Ray Bradbury Éjfél is elmúlt című könyvét. Ebből az alkalomból, a megjelenő könyvből egy részletet is olvashattok az oldalunkon. | tovább...
Falconer - Falconer
A kevésbé rádióbarát rockzenét szeretõk körében igen nagy népszerûségnek örvend a viking metál stílus. Az almûfaj sokféle elnevezést tudhat magáénak, mint például északi, folkos, epikus, pogány, stb. metál, de összességében, mivel a skandináv népek „találták fel”, talán a leghelyesebb viking metálként aposztrofálni, habár nem feltétlenül szól minden szöveg ezen északi országok lakóinak õseirõl. | tovább...CÍMKEFELHŐ
2006 (2) 2008 (3) 2009 (288) 2010 (6) a38 (21) adaptáció (14) akció (17) album (34) alexandra (39) animáció (0) ázsia (5) beszámoló (9) beszélgetés (0) blues (1) cannes (3) cikk (34) díj (3) dráma (5) életrajz (9) előzetes (52) esszé (7) fantasy (17) fesztivál (53) film (172) filmmegjelenés (3) franchise (4) francia (1) galéria (9) giallo (1) gondolat (2) gondolatok (5) gore (7) gótika (2) gyerekkönyv (1) hard-boiled (5) hírek (364) horror (160) humor (2) interjú (6) irodalom (160) japán (2) jazz (1) jelenet (16) kaland (5) képregény (2) kiállítás (1) klasszikus (32) komolyzene (1) koncert (27) könyv (60) könyvhét (12) könyvmegjelenés (52) korea (1) krimi (55) kritika (47) mese (11) metál (51) noir (5) novella (7) oscar (2) pályázat (4) plakát (9) poszter (10) programajánló (139) regény (84) remake (19) rémirodalom (4) részlet (44) rock (28) romantika (7) sci-fi (30) slasher (12) sorozat (23) sorozatgyilkos (13) sundance (1) szatíra (2) szépirodalom (3) sziget (5) szinopszis (6) televízió (4) thriller (30) titanic (5) trash (4) tudósítás (9) vámpír (15) videóklip (2) vígjáték (10) zene (134) zombi (9)Copyright © 2006. - 2010. - horror.film.hu. Minden oldal szerzői jogvédelem alatt áll!
kontakt: info@horror.film.hu
kontakt: info@horror.film.hu
KOMMENTEK
Új hozzászólás küldéséhez elôbb be kell jelentkezned!