Böjtös Gábor
Megalázva

**oldal**

MEGALÁZVA

2001. 06. 25.   7 óra 40 perc

A felkelõ nap egyre erõsödõ fénye átsiklott a dombok fölött, megcsillantva ezzel az árokban füstölgõ roncsokat. Az ablaküvegrõl visszaverõdõ napsugarak segítséget hozhattak volna a jármûben ülõknek, de az égen senki nem tartózkodott, aki észrevehette volna a jelet. Egyedül egy nagyra nõtt sas keringett a levegõben, kitárt szárnyakkal, de õ nem figyelt az emberekre, inkább csak valami eledel után nézelõdött. Szeme sarkából látta, ahogy valaki kikecmereg a pórul járt autó hátsó ülésérõl, de mivel az ember túl nagy falat lett volna neki, nem törõdött vele, szállt tovább a maga útján.

Akit a sas látott, egy fiatal lány volt. Szakadozott ruhájában húzta ki magát a törött ablakon keresztül, mert az ajtó úgy eldeformálódott, hogy már nem lehetett elmozdítani a helyérõl. Az üvegcserepek véres csíkokat húztak bõrén, de ezzel nem foglalkozott a lány, vonszolta magát, ameddig bírta erõvel, majd lerogyott a földre.

2001. 06. 25.   7 óra 45 perc

A tagbaszakadt, fekete bõrruhás férfi hangos lihegés közben húzta végig a szerencsétlenül járt nõt a raktár kõpadlóján keresztül. Az elhagyatott élelmiszerraktár legeldugottabb sarkában állt csak meg. Valaha itt tárolhatták a hentesárut, legalábbis a mindenfelé lelógó kampók erre engednek következtetni. Amikor lehajol áldozatához, mindketten eltûnnek a sötétségben, csak a hangok mutatják ottlétüket. Halk nyögések jelzik, hogy a nõ magához tért, de az ébredezõ sóhajokat elnyomja a ruha tépõdése, a férfi mormogása, és pár fémes pendülés. Egy darabig csend van, de ezt hamarosan felváltja a nõ hangos sikolya, miközben egy-két fémlánc kezd zörögni a fekete oszlopok málló testén. A pokoli lármából emelkedik ki a férfi, megmutatva kidolgozott hátát a rátörõ napfénynek, kezeiben láncokat tartva, húzva maga felé. A kifeszített áldozat pedig lassan felemelkedik, a nõ ruhátlan teste verejtéktõl csillog a nap lágy sugaraiban. Kezeibõl hatalmas, láncokban végzõdõ kampók állnak ki, recsegve feszítik a húsát, egyre több teret engedve ezzel a kiömlõ vérnek, ami lassan vörösre festi a padlót a test körül. Teste teljesen le van meztelenítve, és szõrtelenítve, szemöldök nélküli, véres homloka alól rettegve merednek szemei a bõrruhás emberre, aki egy szikét vesz le a közeli polcról, és megindul áldozata felé. A nõ pupillái kitágulnak, miközben a kés egyre csak közeledik meggyötört teste felé, szemeibõl a borzalom, és a kétségbeesés olvasható ki, szája egy újabb sikoltásra nyílik. A harsány kiáltás visszhangzik a hatalmas teremben, idõvel a fájdalom hangja is megjelenik benne, mialatt a hús, és a bõr reccsenése, szakadása is beleépül a félelmetes zajok káoszába.

2001. 06. 25.   9 óra 13 perc

A lány újra magához tért… a köhögés megállíthatatlannak tûnt, bármennyire próbálta fékezni, mindig rátört egy újabb roham. „Enyhe füstmérgezés”, gondolta magában, majd megpróbált talpra állni. Az autótól pár méterre feküdt. Lassan odabicegett a már alig-alig füstölgõ roncshoz, azután benézett a törött ablaküvegeken. Családja eltûnt, már senki nem volt a kocsiban. Amikor elõször felébredt az ütközés után, és kivonszolta magát az ablakon, még kisöccse ott feküdt mellette a hátsó ülésen, most már õt sem találta. Szülei már akkor sem voltak meg, úgyhogy nem lepte meg a hiányuk. „Szóval Tom is magához tért”, elmélkedett Cat, bár azt nem értette, miért ment el mindenki úgy, hogy a többieket nem vitte magával. Anyja, és apja biztos segítségért mentek, de a kisfiú furcsa eltûnésére nem talált magyarázatot, az jutott eszébe, biztos megpróbálta felébreszteni, de az ájulása olyan erõs volt, hogy nem járt sikerrel, ezért inkább a szülõk keresésére indult. „Az a kibaszott éjszakai autózás!”, gondolta, „Ha anya nem erõsködött volna, hogy még éjjel induljunk, akkor most ez nem történt volna meg.”. Nyaralni mentek, de a nagy sötétben letértek az útról, és egy fának ütköztek, ami az árok mentén állt. A tizenkét éves lány most vette észre, hogy tele van a teste kisebb-nagyobb sérülésekkel, a fájdalom is kezdte megmutatni magát, halkan felszisszent. „Segítséget kell keresnem, mert nem nézek ki túl jól…”, futott át az agyán, majd megnézte, merre vezetnek a családja által hagyott nyomok. A kevéske vérfolt, és az eltaposott ágak visszafelé mentek az úton, arra, amerre menet közben azt a kihalt épületet látták. Cat összeszedte minden erejét, és megindult a jelek után.

2001. 06. 25.    9 óra 10 perc

A majdnem két órás kínzás után a nõ elájult. Álmaiban idegen férfiak fogdosták a testét, megszurkálták, összevagdosták, majd megerõszakolták. Hiába kiáltozott, nem hagyták abba, sõt, az ellenkezéstõl egyre durvábbak lettek. Teste továbbra is ki volt feszítve, kezeibõl már nem folyt a vére, a férfi ellátta a sebeket, amiket a kampók okoztak. Combjaira spermafoltok száradtak, néhol keveredve az alvadt vérrel. Teste tele volt sérülésekkel, a hosszú kínzás nyomaival. Végre nem érezte a fájdalmat, amit ezek okoztak, elméje bezárkózott az álmok falai mögé. Mindent kizárt elméjébõl, ami a külvilághoz tartozott, így a kiabálást sem hallotta, ami a tõle nem messze vergõdõ gyerek szájából hangzott. A tíz év körüli fiú ugyanúgy volt kiláncolva, mint az anyja, de õ megpróbált kiszabadulni, azonban akárhányszor húzott egyet a láncokon, mindig egyre jobban belemart a húsába az éles kampó, és a hatalmas fájdalom hatására tovább rángatta magát. A szemben álló férfi ütése a gyomrán találta el Tom-ot, aki a fájdalomtól összehúzta magát, amennyire csak tudta, ezzel még jobban szétvágva a kezeit. A kisfiú levegõért kapkodott, de a férfi nem ismert irgalmat. Az újabb ütés az álkapcsán csattant, ami hangosan reccsent a nagy erõ alatt. A csapások megállíthatatlanul száguldoztak a fiatal testre, egészen addig, amíg a srác el nem csendesedett teljesen, és eszméletét nem vesztette. Amikor már egyáltalán nem mozdult, a férfi felvette a már igencsak mocskos szikét, és közelebb ment a fiú vérmaszatos arcához. A penge hozzáért a szemgolyó alatti érzékeny bõrhöz, egy kicsit elidõzött felette, majd egy hirtelen mozdulattal elmerült a húsban, amitõl Tom ismét magához tért, és megpróbálta elrántani a fejét. Akciója több-kevesebb sikerrel végzõdött, az arcát ugyan elrántotta, de ezzel a bõr alatt dolgozó pengét még mélyebbre nyomta, és a szike csontig hatolva metszette át az egész arcát. Az izzó fájdalom az ajkaiban ért céljához, mivel a kiáltozó szájat átvágva itt szabadult ki a gyilkos tárgy arca húsából. A fejébõl ömlõ vértõl fuldokolva esett ismét az eszméletvesztés nyugtató mámorába.

2001. 06. 25.    10 óra 27 perc

Cat gondolatban megveretgette a saját vállát, amikor a nyomokat követve eljutott a használaton kívüli épülethez. Szinte biztos volt benne, hogy a korábban látott raktárhoz fog elérni, csak azt nem értette, hogy miért jött ide mindenki, amikor egy lelket se látni a környéken. Vállat vont, aztán lesz, ami lesz alapon besétált a vaskapun. Végül is az mindegy volt neki, hogy miért jöttek ide, õ csak a családját akarta megtalálni. A hatalmas épületbe belépve kicsit megszédült, de aztán visszanyerte egyensúlyát, és várt egy kicsit, hogy szeme megszokja a félhomályt. Amikor már úgy érezte, rendesen lát, megindult befelé, hogy megtalálja elveszett hozzátartozóit. Az épület közepe felé járva halk nyögéseket, és fémes zajokat hallott meg, amik a raktár végébõl szûrõdtek elõre. Rosszat sejtve lehalkította lépteit, és csendesen lopódzott tovább. Egy hatalmas gépezet mögül elõbújva pillantotta meg fellógatott édesanyját, és kistestvérét, akik elõtt egy nagydarab férfi állt, és mindenféle késekkel, meg szerszámokkal kínozta õket. A lány visszatartotta a sikolyát, ahogy anyjára nézett, de a szemeibõl elõtörõ könnyeken nem bírt így úrrá lenni. Ilyen borzalmat még életében nem látott… Édesanyja kampókkal volt kifeszítve, és le volt meztelenítve. Testének minden pontját leszõrtelenítette az ismeretlen. A szemébõl, és a teste szinte minden porcikájából vér csordogált. Cat arra gondolt, hogy csoda, ha még él.

A mellei le voltak vágva, és a helyükön csak a véres hús mutatta, hogy valaha is léteztek. A lány szörnyülködve emlékezett vissza, mennyire felnézett az anyjára, annak hatalmas, kerek, vonzó mellei miatt, amik még a két szülés után sem ereszkedtek meg. Mindig is arra vágyott, hogy az övéi is ilyen szép nagyok legyenek majd, ha felnõ, és most ezt kell látnia… az anyja ott lóg, mint egy állat, és meg van csonkítva. Ráadásul fel lett nyitva a hasa. A melle, és a szeméremteste közti területen ketté lett vágva a bõr, és nincs más ott, csak a kilátszó gyomor, a bordák alsó párjai, és a vékony burok, ami nem engedi, hogy a belsõ szervek kiomoljanak. A lány teljesen elszörnyedt, hogy lehet valaki képes ilyen borzalmakra… kitörölte szemébõl a könnyeket, és ismét ránézett az anyjára, akire már nem lehetett ráismerni. Egy összevert, teljesen kopasz, mell nélküli, bõrtelen hasú nõ volt vele szemben, nem az, akit kis kora óta szeretett, és tisztelt. Mellette pedig a kisöccse, aki szintén nem volt valami remek állapotban, ráadásul a férfi még mindig dolgozott testének megcsonkolásán. Tom is meztelen volt, és az õ haja is le lett borotválva. Szõrtelen mellkasának bimbóiból hosszú, vassúlyokban végzõdõ fémláncok lógtak lefelé, amiknek kampói szétvagdosták már a fiatal mellbimbókat, és környéküket. A bõrruhás ember éppen a fiú herezacskóját nyitotta fel a kezében lévõ szikével… egy halk suhintás után a két here hangosan csattant a földön. Cat ezt már nem bírta tovább nézni, a gyomra teljesen felfordult, kicsit hátrébb lépdelt, mert félt, hogy ha elkezd öklendezni, felhívja magára az ismeretlen figyelmét. Hátrálás közben jutott eszébe, hogy apját sehol sem látta, pedig az õ nyomai is ide vezettek. Ha szerencséje van, elõbb találkozik vele, mint az az õrült, és akkor majd ellátja a pszichopata baját. „Apa bárkit elver!”, éledt fel a remény a lányban, és megindult kifelé. Útközben vette észre azt a füstcsíkot, ami egy szomszédos helységbõl áradt, idefelé valószínûleg elkerülte a figyelmét. „Talán ott van…”, futott át az agyán, ahogy irányt változtatva, célba vette a szobát. Amikor benyitott, halkan felsikoltott. Minden ereje, és reménye tovarepült, amikor megpillantotta a kazánt, amiben egy test lángolt, a földön pedig apja véres ruhái hevertek. A kémény már nem mûködött jól, valószínûleg ezért jött visszafele a füst. Cat sírva, köhögve tántorgott ki az ajtón, a hisztéria szélére kerülve. Nem tudta, kiben bízhatna, honnan szerezhetne segítséget, itt, a semmi közepén. Gondolataiból az elékerülõ alak zökkentette ki. A nõ is bõrruhában, és olyan szado-mazo állarcban volt, mint a férfi. Fejét félredöntve tekintett le a kislányra, hideg, kék szemei gyûlölködve meredtek rá a maszk résein át. Hírtelen csak annyit szólt:

-„Szia kislány! Nem félsz?”

Azután egy vasrúddal fejbe verte a szóhoz sem jutó lányt, aki a nagy ütés hatására elterült a földön. Megpróbált feltápászkodni, de egy újabb ütés a gerincén találta el, amitõl olyan fájdalom futott végig a testén, hogy megint sírva fakadt. Felállni már meg sem próbált, fõleg, hogy a nõ rátaposott a fejére, és úgy nyomta le. Pillanatokon belül lépéseket hallott, azután bekerült látószögébe a férfi is, aki elhessegette a nõt, majd lehajolt hozzá, és a karjaiba vette. Visszavitte a raktár másik végébe, és letette egy barna faasztalra. Cat megpróbálta elkapni a tekintetét, de az õrült kerülte a pillantásait, miközben odahajolt hozzá, és hideg csókot lehelt a lány ajkaira. Egyik kezével félresöpörte a gyerek véres homlokához tapadt hajtincseket, majd benyúlt a szakadozott póló alá, és a melleit kezdte fogdosni. Cat nem bírt ellenkezni ránehezedõ hatalmas súly alatt, ájulása közben érezte, ahogy a férfi levesz róla minden ruhát, megujjazza, és bármennyire is könyörgött, durván megerõszakolja.

**oldal**

2001. 06. 26.    10 óra 11 perc

A lány sikoltozva ébredt rémálmából, nagyot rántva ezzel láncain. Az éles fájdalom, ami húsába vágott, rögtön magához térítette, és eszébe juttatta a korábban történteket. Nem tudta mennyi ideje lehetett eszméletlen, de a gyomrában érzett éhség azt mutatta, már elég régen. Miközben körbepillantott, tudatosult benne a tény, õ is ugyanúgy van kifeszítve, mint a többiek, csak õ nem mellettük, hanem velük szemben kapott helyet. A kezei nagyon fájtak, bár ez nem volt túl meglepõ, a helyzetét tekintve. Enyhe csípést érzett még a mellbimbója környékén, lepillantva észrevette, hogy mindkettõt levágta a mániákus pár, és azért fájnak. Furcsamód mégsem volt olyan rémisztõ a két kis testrész hiánya, az égetõ érzés elhalványult a kezében, és puncijában, fenekében érzett fájdalomhoz képest. Valószínûleg többször is megerõszakolhatta a férfi, mert nemiszerve, és végbélnyílása teljesen ki volt dörzsölõdve. Megpróbált megfeledkezni a kellemetlen érzésekrõl, és inkább családja többi tagját vette szemügyre. Tom már nem élt, nem bírta elviselni testének kínzását, a mellkasa nem mozgott. Arca össze volt szabdalva, szemei pedig ki lettek metszve a helyükrõl. Szétvágott herezacskója üresen lógott a levegõben. Cat megint sírva fakadt, már ki tudja hányadszor az elmúlt napokban. Tekintete átvándorolt testvére meggyalázott tetemérõl anyja halkan szuszogó alakjára. A középkorú nõ fejét lehajtva lógott a kampókon, már benne sem volt túl sok élet, ami nem is csoda. Lánya csak most vette észre azt, amit messzirõl nem láthatott, a nõ combjai tele voltak vágásokkal, és ami a legszörnyûbb, hogy a szeméremajkait sebészi pontossággal levágták, így hüvelye teljesen szabadon maradt. Pár légy zsongta körül, idõnként leszállva a szeméremtestre, be-bemászkálva a nyitott hüvelybe. A lány ezt nem bírta tovább, hangosan felkiáltott, és üvöltözött, miközben láncait rázta. Valószínûleg ezt még az ájuldozó anyja is meghallotta, mert lassan felemelte a fejét, és a hang irányába tekintett. Cat szemei rápillantottak anyja meggyötört arcára, és még hangosabban sikoltozott. Édesanyjának kivágták a szemeit, éppúgy, mint a testvérének. Jane Falk vakon bámulta sikoltozó lányát, és reszketett.

-„ Cat? Cat?… Te vagy az? Édes istenem… neee!”

Üvöltötte, miközben teljes erõvel rázta a húsába feszülõ láncokat, egészen addig, amíg keze meg nem adta magát, és a hús át nem szakadt, így szabadon eresztve az áldozatát. Jane a földre esett, és megpróbált felállni. A gyomrát összetartó vékony burok felrepedt a zuhanástól, és a nõ belei a földre borultak. A sikoltozó asszony még így is talpra állt, és beleit fogva, zokogva botorkált a lánya felé. Az ösztön, hogy mentse az utódját, olyan erõs volt, hogy a fájdalmat már nem érezte, csak az lebegett elõtte, hogy ki kell szabadítania gyermekét. Kezei rátaláltak Cat testére, és már a láncokat keresték, amikor egy kés került be a lány látószögébe, ami átmetszette édesanyja torkát. Jane nyakából vér fröccsent a kislány arcába, szája sarkából vörös buborékok bújtak elõ. Mint egy lassított felvétel, fordult meg, és nekizuhant gyilkosának, aki az utolsó pillanatban ugrott el elõle. A szadista nõ lehajolt, és kését a halott hajába törölte, miközben annak fülébe suttogott:

-”Nem félsz?”

És elnevette magát. Lassan felállt, és a lányra nézett, akit most ért el az a hisztéria, ami már rég gyülemlett benne. Üvöltött, kiabált, és köpködte a vele szemben álló, nem emberi teremtményt. A gyilkos csak annyit mondott neki, hogy nyugodjon le, de szavai süket fülekre találtak. Amikor elege lett a sokkot kapott gyerekbõl, odament a halott fiúhoz, letérdelt elé, visszanézett a lányra, és annyit mondott:

-„ Akkor most figyelj kicsim!”

Majd kinyitott szájába vette a hulla farkát, és rögtön le is harapta azt. Hirtelen néma csönd lett, Cat megrökönyödve bámulta a hihetetlen jelenetet, már nem kiabált, az egyetlen hang, amit kiadott, az a szipogása volt. A bõrruhás felemelkedett, és az arcába köpte a leharapott testrészt. A kislány megfáradt záróizmai ezt a sokkot már nem bírták, ellazulva adtak utat a kitörõ szarnak, és húgynak, ami nagy fröccsenéssel érkezett meg a szürke padlóra. A gyilkos elnevette magát, és odalépett a reszketõ gyerekhez.

-„ Na, ezt a csendet már szeretem. Jó kislány vagy!”

Adott egy puszit Cat orrára, azután leereszkedett elé, és belenyalt a pisitõl csöpögõ, finom bõrû szeméremajkak közé.

A lány ismét elájult.

2001. 07. 11.    18 óra 37 perc

Már lassan három hete volt fogságban. Alig adtak enni neki ez alatt az idõ alatt, és ez meg is látszódott rajta. Teljesen lefogyott, a bordái már átütötték a bõrét. Ritkán volt magánál, a legtöbb idõt eszméletét vesztve töltötte el ezen a helyen. A kínzásokhoz már hozzászokott, szinte mindennapossá váltak. Az pedig, hogy minden nap megerõszakolják, már nem is érdekelte. A furcsa pár mindig kitalált valami új perverziót, mostanában a férfi hanyatt döntve dugta, miközben a nõ a szeméremajkait szurkálta tûkkel, vagy késekkel. Nem zavarta, igazából már alig érezte a fájdalmat, hozzászokott. Azonban szökni készült. Õt már nem érdekelte, mit tesznek vele, de a szülei halálának okozói megérdemlik, hogy elfogják õket, és õ segít a zsaruknak ez ügyben. Látta, ahogy anyja is kiszabadult. Õ is megteszi, még ha a kezét nem is tudja többet használni. A gyilkosok már pár órája elmentek, és még nem értek vissza, most megteheti. Cat nagy levegõt vett, és hatalmas erõvel megrántotta mindkét kezét. A tenyerei átszakadtak, de földet ért. Kézzel elõre zuhant bele a saját felgyülemlett ürülékében, és onnan gurult oldalra, hogy felálljon. Alig bírt feltápászkodni, nem volt már benne szinte semmi erõ. Szédelegve botorkált a raktár kijárata felé. Ahogy kiért a napfényre, lerogyott a száraz talajra. A szél, és a fû végigsimította meztelen testét, sebeibe piszkos föld került. Csak feküdt a földön, és nem tudott megmozdulni. Végignézte, ahogy lemegy a nap, és ahogy a szadista pár autója megérkezik. Bódultan figyelte a kiszálló férfit, és elmosolyodott, amikor az hatalmas karjaiba vette, és visszacipelte a sötét épületbe. A bõrbe bújt ember finoman lefektette egy asztalra, és beletúrt a hajába, csendesen megjegyezve:

-„ Rossz voltál.”

Cat csak nézte a férfit, és nem szólt semmit. Megfáradt agya jelezte neki, hogy ismerõs ez a hang, ez a beszéd, de õt ez már nem érdekelte. A férfi kezében megvillant a szike, és a lány ijedten húzta össze magát, de a penge nem rá csapott le, hanem a bõrmaszkra, ami kettévágva hullott a földre. A kislány elkerekedett szemekkel nézett az ismert arcra, és a szó, mi elhagyta az ajkát, alig volt erõsebb egy sóhajnál. „Apa…?”. És a szike ismét lecsapott, keresztülvágva magát a gyerek hüvelyén, végighasítva a gyomrot, és a mellkast, hogy aztán a torkán bukkanjon elõ. Cat szemébõl egy utolsó könnycsepp bukkant elõ, miközben kezét finoman az õt megölõ kézre helyezte. Szempillái lecsukódtak, ahogy az élet elhagyta a testét, és az apa, Jack ott állt felette lehajtott fejjel, bal kezével a lánya kihûlõ karját simogatva.

Utószó

2001. 07. 13.    8 óra 32 perc

A határõr mosolyogva adta vissza a házaspár papírjait, majd felhúzta a sorompót, így utat adva nekik az országba.

Richard Hooke felhangosította a rádiót, megcsókolta a feleségét, és elhajtott, miközben a rádióból a Metallica zenekar legújabb dala üvöltött.

A határõr leeresztette a farúdat, és mivel senki nem volt, aki át akart volna menni az országba, rágyújtott, és bement az õrházba, meghallgatni a híreket. A mûsorvezetõ megint arról a kegyetlen gyilkosságról beszélt, amire tegnap bukkantak rá egy elhagyatott raktárban. Egy egész családot öltek meg, a tettes ismeretlen, de a gyomokból ítélve az a motoros volt az elkövetõ, aki ott élt az épületben. A család tagjait megkínozva találták meg, míg az apa a kemencében égett el a nyomok szerint. A nyomozás nagy erõvel folyik, jelentette ki a kérdezett rendõr. A határõr megcsóválta a fejét, és a távolodó pár után nézett, remélhetõleg velük soha nem fog ilyen történni, olyan szimpatikusak voltak.

Richard átkapcsolt egy másik csatornára, amikor véget ért a rock szám, közben megsimogatta a mellette ülõ nõ haját. Az ifjú feleség hátravetette hosszú fürtjeit, és felkacagott, majd izgató tekintettel nézett férje szemébe, és megkérdezte:

-„ Nem félsz… drágám?”

Azután ismét nevetett egyet. És Jack, vagy Richard, vagy bárhogy is hívták a férfit, boldog volt. Iszonyatosan szerette ezt a lányt, és ezt be is bizonyította. Bármit feláldozott volna érte, bármit…

Lassan sebességet váltott, miközben gondolatai még mindig ott visszhangoztak a fejében… „bármit… bármit…”…

2001. 08. 30.

KOMMENTEK

Új hozzászólás küldéséhez elôbb be kell jelentkezned!
Malbordus	[#1] | Elküldve: 2006-11-16 20:29:22
Tag Regisztráció ideje: 2006-11-15 19:11:25 Hozzászólások száma: 342	Bár ezt a kritikát már régeben írtam, és már ki is tárgyaltuk a benne említett dolgokat, de azért bemásolom ide még egyszer, hadd legyen meg ezen az új oldalon is. :) Különösebb reakciót nem várok rá amúgy. Gábor, elolvastam a "Megalázva" c. novelládat. Na, hát hálátlan feladat Téged kritizálni, de azért ettõl függetlenül megpróbálok õszinte lenni, mert eddig is az voltam mindenkivel, és ezen ezután se akarok változtatni. Szóval, alapvetõen tetszett a novella, de lenne néhány észrevételem a mûvel kapcsolatban. Tehát elõször is, voltak néha érdekes mondatok, amikkel nem nagyon tudtam mit kezdeni. Például: "Az égen senki nem tartózkodott" és "Segítséget kell keresnem, mert nem nézek ki túl jól." Mindkettõ furcsa szerintem, sõt, megkockáztatom, hogy ez utóbbi is, meg a kislány korábbi gondolatai és a szadó-csaj szavai is kicsit mesterkéltnek hatottak, nem túl valóságosak, de ez csak az én véleményem. Aztán a 2. bekezdésben (fejezetben?) szintén furcsa volt, ahogy a leírások hirtelen múlt idõrõl jelen idõre váltottak. Ez kifejezetten zavaró volt számomra. Ahogy a megfogalmazás is, mivel én úgy látom, hogy a mondatok nem mindig kapcsolódtak egymáshoz tökéletesen, és nem mindig használtad ki a témában, az adott szituációban rejlõ lehetõségeket, gondolok itt a leírásokra, amik néha úgymond "akadoznak." A 3. részben sok volt a szóismétlés. A "ment", "mentek" összesen kb. 6X fordult elõ. A helyiség nem helység, hanem helyiség... bár ezt gondolom, tudod. ;) Maga a történet egyszerû, de ez nem baj. Jó is lenne, csak nekem kicsit túl durva volt, és picit mintha ilyen öncélú vérengzés lett volna, de lehet, hogy csak én éreztem így, nem tudom. A csavar se volt túl meglepõ, én legalábbis már az elejefelé sejtettem, hogy a *** lesz a gyilkos. (Amikor a kislány végignézi, ahogy a férfi megöli az anyját, és közben azért imádkozik, hogy jelenjen meg a ***, már sejtettem, hogy mi is fog majd kiderülni a késõbbiekben.) Késõbb persze elhiteted az olvasóval (már akinek egyáltalán megfordult a fejében a gondolat) hogy mégse a *** a gyilkos (most arra gondolok, ugye, amikor a lány a *** véres ruháit látja a kazán elõtt) de azért még így sem volt túl meglepõ a vége. És egy dolgot nem értettem: ha nem az *** égett ott a kazánban, akkor ki? Egyébként maga a novella jó borult volt, kicsit olyan Hellraiseres, úgyhogy aki szereti az ilyen stílusúakat, annak biztos bejön valamilyen szinten, de azért meg kell jegyeznem, nem ez a legjobb novellád; nekem az "Együtt" sokkal jobban tetszett, azt egy igazán érzelmes és szép novellának tartom. Hát, nagyjából ennyi jutott eszembe, remélem, nem bántottalak meg ezzel a kicsit negatív kritikával.
[Profil]