Böjtös Gábor
Az újjáélesztõ gyermekei
szerző: Böjtös Gábor | megjelent: 2006-11-14 13:55:33 | kommentek száma: 1 | olvasottság: 37 | tulajdonos: Fangoria**oldal**
AZ ÚJRAÉLESZTÕ GYERMEKEI
– Elsõ fejezet: Emlékek –
Megtanultam látni, megtanultam érezni és hallani a külsõ világot, bár már évtizedek óta nem jártam kint. Lábam alatt nem verõdött fel a por, tüdõm nem szívott oxigént pontosan harmincnégy éve. Azóta vagyok itt, szüntelen izzó fájdalommal koponyám tetején, kárhozatra ítélve. Azt hallottam, mindenkinek megvan a saját pokla… ha ez igaz, én már megtaláltam az enyémet. Mindezt Sandynek köszönhetem. A jó öreg Sandy King, szerény személyem – Robert King – gyönyörû és kedves felesége. Legalábbis kedves volt és gyönyörû. Mindez azonban múlt idõ. Húszévnyi házasság után teljesen elhízott, soha nem fürdött és nem akadt egy kedves szava sem hozzám. Munkája persze már rég nem volt. Az én kevéske eladói fizetésembõl éltünk. Hálásnak kellett volna lennie, amiért eltartottam. Ehelyett egész nap meresztette a nagy seggét a tévé elõtt, és miközben nézte az idióta sorozatokat, csak úgy öntötte magába az olcsó söröket. Csoda, hogy elegem lett? Egyszer aztán valamelyik unalmas napon bejött a boltomba egy csodaszép lány, Christine. Azt hiszem, elsõre megtetszettünk egymásnak. Nem kellett hozzá sok idõ, és rendszeresen találkozgattunk. Beszélgettünk, moziba jártunk, kirándultunk és szeretkeztünk minden mennyiségben. Jó volt Vele, mint még soha senkivel.
Lassan elkezdtünk tervezgetni. Minden jól ment, de Sandy miatt nem élhettünk ténylegesen együtt. El kellett válnom tõle, és ezt közöltem is vele. Elmondtam mindent a kapcsolatomról, és erre az öreglány agyában valami bekattant. Pontosan nem tudom, mi miatt õrült meg… Talán a tudattól, hogy többé nem tartom el?
Talán tényleg szeretett valamilyen szinten… Nem tudom. Aznap viszont, mielõtt még elmehettem volna az ügyvédemhez, nekem esett egy kétkezes kalapáccsal. El sem hittem volna arról a kövér nõrõl, hogy meg tudja emelni. De õ nemhogy megemelte, egyetlen pontos lendítéssel bezúzta koponyám, majd miután órákig gondolkozott holttestem eltüntetésén, kivitt a kertbe és eltemetett. A klasszikus megoldás…
Bár utána pár évig nem voltam tudatomnál, az itteni emberek - mivel õk késõbb kerültek odaátra – elmesélték, hogy Sandy sokáig vergõdött magányosan a házban, majd mivel már nem tudott mit kezdeni az életével, felakasztotta magát.
Ugyan a rendõrség keresett engem, senki nem tudta, hova tûntem… így rövid idõ után megfeledkeztek rólam. Amúgy idelenn sokan vannak velem… mindenféle népség. Van, akit a maffia lelõtt és ide rejtették el, van olyan, akit hozzám hasonlóan valamelyik családtagja intézett el, de még olyanok tudatát is érzem, akik a hosszú évek során balesetet szenvedtek eme kietlen tájon, és mivel néha napokig nem jár erre senki, egyszerûen eltakarította õket a természet. Mint egy bejárónõ, aki besöpri a szõnyeg alá a szemetet. Szinte mind más idõpontban haltunk meg, feltámadásunk… eszméletre térésünk ideje azonban megegyezik. Mintegy tizenöt évvel ezelõtt a közeli temetõ igazgatósága megvette a volt telkünket abból a célból, hogy a házunk helyén majd építenek egy ravatalozó- és hullaházat. A feléig el is jutottak, azután pénzhiány miatt leállították a munkálatokat, és elkezdték hirdetni a félkész épületet, hátha bérbe veszi valaki. Ekkor jelentkezett mesterünk, Herbert West, a tudós... Barátjával, a szintén tudományokkal foglalkozó Dan Cainnel kivették az üres házat, hogy mindenkitõl távol, nyugalomban végezhessék munkájukat.
Elkezdõdtek a kísérletek…
– Második fejezet: A szentségtelen tudás õrzõi –
West és Dan a messzi város egyetemén tanítottak, de rövid idõn belül elbocsátották õket a keringõ pletykák és mendemondák, rágalmazások hatására, amelyek okkult tudományokra és szentségtelen tudásra utaltak. Sokan sugdostak bizonyos neveket, amelyeket alig mertek a szájukra venni, és bár én sohasem hittem a természetfeletti jelenségekben – újjáéledésemig természetesen –, még az én testem is reszketett, és mintha az agyam is lebénult volna e teljesen idegen és embertõl végtelenül távol álló szavaktól. E nevek, amelyektõl – még most is, hogy tudom, nekik köszönhetem új életem – én is megborzongok, a következõk: Cthulhu, a vak Azathot, Absu és Tiamat.
Bár ez még semmiképp sem a teljes lista, éppen elég arra, hogy bárki, aki olvassa vagy hallja eme elnevezéseket, idegesen és rémülettel telve lesse az ablakokon beáradó sötétséget éjjelente, miközben elhaló imákat rebeg a saját kis kitalált isteneihez. Egyesek… akik a legbátrabban szembeszálltak West tudományával, még megemlítették Abdul Alhazred, az õrült arab borzalmakkal teli könyvét, a Necronomicon-t is mint az ifjú tudós fõ szellemi táplálékát, amely alapján a kísérleteket végezte. Mivel Herbert ezeket a rágalmakat nem is nagyon tagadta, és csak azt hajtogatta, hogy „nem számít az út, csak az eredmény, ami az egész világot megváltoztathatná”, rövid idõn belül elbocsátották az intézmény dolgozói közül, hûséges segítõtársával, barátjával együtt.
Ugyan, mint kijelentettem, ekkor még nem voltam tudatomnál, a felsõ világból ki tudok venni minden érzelmet, tudatot, és gondolatot vagy történést, ami megragadt az idõ keretein belül. Ezt a csodálatos képességet az éledéskor kaptam az Istenektõl, kiknek nevét rettegi a halandó.
Elbocsátásuk után – mint már említettem –, a két fiatalember kibérelte a volt telkünkre épült házat, és itt folytatták titkos kísérleteiket, amelyek célja az ember halhatatlanná tétele volt a Necronomicon tudásának segítségével. Érzem… tudom… és látom, ahogy már halott embereket élesztettek fel mind nagyobb sikerrel, míg végül kifejlesztették azt a sárgás-zöldes folyadékot, amivel elég hamar vissza lehetett hozni bárkit és bármit a halál birodalmából. Persze ezt az eredményt nem érték volna el a szentségtelen könyv segítsége nélkül, hiszen azokon a lapokon istenek tudása rejlik. Ezt tudósaink elfelejtették… Nem gondolták végig, hogy ami a kezükben van, az nem embernek való alkotás, mert az ember nem teremthet embert. Ez csakis az Istenek elõjoga. Egy szörnyû éjszakán pedig eljött a Nagyok ítélete, tudásuk elbitorlói ellen…
– Harmadik fejezet: Mészárlás –
Látom, mi történt aznap este, bár tudatom nem volt magánál, szemem nem nyílt meg a vizuális észlelés elõtt, tüdõm nem szívott oxigént. Látom, mi történt aznap éjjel… mert a kövek közé befolyt és ott megszáradt vér megõrizte a szörnyû titkot.
A sötétedés alatti órákban senki nem volt a házban. Este kilenckor megjöttek a kutatók, egy fekete lepelbe csomagolt holttesttel a vállukon. Miután összerakták a berendezést, felrakták a nõ tetemét a vizsgálóasztalra, és levetkõztették. Megkezdõdött az élesztés…
West odament a hatalmas, százliteres tartályhoz, ami szinte tele volt a sárgászöld életfolyadékkal, és egy fecskendõvel kiszívott az elixírbõl, majd odasétált a fekvõ testhez és beleszúrta a különleges képzésû és kialakítású tût a lány koponyájába. Dan közben jegyzetelt, és figyelte az eseményeket. Volt mit figyelnie: rövid idõ múlva megkezdõdött az újraéledés. A testen elõször csak pár apróbb remegés futott végig, majd az egész alak rángatózott, mintha áram alá került volna. A valaha csodaszép, ám most élettelen szemek felnyíltak, és értetlenül, fájdalommal telítve meredtek a két doktorra.
– Miért?? …De hát én már meg… meg… meghaltam!!! – hörögte a lány, azután sírva nekirohant, nekibotladozott az elõtte álló embereknek.
Ekkor szabadult el a pokol… Mintha ez lett volna a jel, az ablakok sorra betörtek, az ajtók kifordultak a helyükbõl. A tátongó lyukakon pedig elkezdtek beözönleni azok a lények!
Nem tudom megnevezni õket, nevük oly borzalmas…
Nem tudom megnevezni õket, nevük oly borzalmas…
Nem tudom leírni õket, kinézetük annyira rettenetes és embertelen.
Még csak azt sem tudom, mik lehettek, mert testük éppúgy lehetett növény, mint állat… vagy ember. Éppúgy lehetett a kinézetük megnevezhetõ, mint megnevezhetetlen. Ám, még ha meg is próbálnék koncentrálni az emlékekre és megfigyelni õket, akkor is csak annyit érnék el, hogy elmém elveszítené épségét.
Miután a lények beszálltak az ablakokon és beözönlöttek az ajtókon, egyszerûen lemészárolták a két tudóst és az újraélesztett lányt. Hangot közben nem adtak ki, legalábbis olyat nem, ami emberinek lehetne nevezhetõ… mert az a kattogó fröcsögés, amit kibocsátottak magukból, minden volt, csak nem evilági… nemhogy emberi. A szobákban tartózkodókat egyszerûen darabokra tépték, mintha csak apró rongybabák lettek volna… nem kíméltek senkit.
Az élõholt nõt hárman szabdalták, és amikor látták, hogy a darabjai még mindig mozognak és élnek ebben a köztes állapotban, szimplán csak felfalták minden egyes részét, a lábujjától a fejéig. Ám nemcsak az embereket mészárolták… Akinek nem jutott áldozat, az nekiesett a berendezésnek, és azt törte szét.
Jó félórás tombolás után befejezték a pusztítást, és nekiálltak eltüntetni minden árulkodó jelet. Elõször valamilyen csillámló port szórtak szét a ház összes helységében, majd eltûntették a tárgyi bizonyítékokat. Elvitték az egyik szekrénybe bezárt Necronomicont, és felborították az elixírrel teli tartályt a pincében. Ezután ledobtak egy égõ gyertyát a villogó porral teli padlóra, és elszálltak ez éjszakába. Aznap éjjel a városban lakók félve hívták fel a rendõröket, és azt suttogták férjeiknek, asszonyaiknak, gyermekeiknek, hogy ne menjenek sehova, mert az eget szárnyas ördögök uralják, és még a holdat sem látni tõlük. Sokan még a szárnyak suhogását is hallani vélték, valami kattogó hang kíséretében. Persze hajnalban már a távolban égõ temetõi házat is látták. Miközben rettegve bújtak össze szeretteikkel, gyorsan keresztet vetettek és hangosan imádkoztak a doktorok lelkéért, akik tiltott praktikákat ûztek, és most tessék: Istenük lesújtott a vétkezõkre.
Amire azonban nem gondolt senki, az a házban zajlott le, miközben az lassan elenyészett az égõ por lángjai közt. A pincében lévõ tartályból kiömlött folyadékot lassan beszívta a föld, és hamarosan testünket is elérte az életelixír. Sokan voltunk idelenn, és ez a tömeg szinte egyszerre sóhajtott fel, ahogy az élet visszatért belénk…
– Negyedik fejezet: Visszatérés –
Most pedig… tizenkét évvel a történtek után emberek közelednek, érzem életerejüket, hallom a szívük lüktetését… tudom, miért jönnek. El akarják tüntetni a ház maradékát, hogy egy templomot építsenek a helyére. A balgák… Nem tudják még, mi vár rájuk. Hallom… látom, ahogy feszítik fel a betont a munkások. Érzem, hogy már nincs akkora súly rajtam. Ekkor látják meg az egyik lábam. Gyorsan továbbásnak, és közben ordibálnak, hogy valaki hívja a rendõrséget! De nem… inkább a hadsereget, mert a többi munkás is testeket talált. Ennél a pontnál már nincs rajtam egy gramm föld sem, mindet lesöpörték rólam. Felülök, és rájuk kacsintok. Az egyik férfi, aki közelebb áll hozzám, elhányja magát. A másik csak néz rám dermedten. Szeretném neki mondani, hogy „köszönöm”, de sajnos nem jön ki hang a torkomon, elhaló hörgéseken kívül. Mindegy… úgysem örülne sokáig a köszönetemnek. Szeretnék beleharapni, de elõször viszolygok tõle, hogy milyen lesz, vagy hogy mit szól majd a többi ember ahhoz, amit teszek. Meglátok egy üveglapot a földön, és elborzadok a rajta tükrözõdõ képmásomon. Szétrohadt emberi test, semmi több… Ennyi vagyok. Vigyorgó koponya a rászáradt hús- és bõrdarabokkal. Kiálló bordák és csontok kollekciója. Húsom szabadon élvezi a hûvös szellõ simogatását. Ennyi vagyok… Egy szétrohadt emberi test. Hol érdekel akkor, hogy mit gondolnak rólam mások?! Rávetem magam az ijedten nézõ szõke férfire és belevájom fogam a torkába. Vére bemocskolja arcomat, fogaim közé apró húsdarabok ragadnak, ahogy az ugrás lendülete belevisz a másik munkás hányásába, és megcsúszunk azon… majd, mint egy táncospár, kecsesen szállva elterülünk a földön. Még mindig marcangolom a torkát, bár már nem él. Még mindig jön a vére, és nagyon ízlik… ugyanúgy, ahogy a húsa. Azt hiszem, a nyálam is tele van az elixírrel, tehát valószínûleg még találkozom ezzel az emberrel. Úgy érzem, még ennem kell, így rátámadok a még mindig öklendezõ fickóra is. Szinte nem is védekezik. Úgy tépem fel a mellkasát és szaggatom ki a gyomrából a beleit, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon… Azt hiszem, az is…
Ahogy falom a belsõségeket, körülnézek, és azt látom, hogy odalenti társaim nagy része már szabad, és ugyanazt teszik, mint én. Úgy érzem, õk sem tudják, hogy miért eszik az embereket, de annyira erõs a vágy az evésre, hogy nincs idõ azon gondolkodni: „Mit? Miért? Szabad ez?”. Lassan mindenki haldoklik a munkások közül, de van olyan is, aki most kezd új életet… köztük az én szõke áldozatom, aki most kel fel a földrõl, és hálával a szemében néz rám. A tömeg pedig megindul kifelé a pincébõl a szabadba. Ahogy kiérek a fényre, egy rendõr támad rám. Amint közelebb ér és jobban meg tud figyelni, felsikolt… és miközben az istenéhez jajgat, rám szegezi a revolverét, és négyszer belém lõ. Nem érzek semmit, csak vigyorgok rajta…
Engem nem ölhetsz meg, halandó!!! Én már meghaltam!
Most veszem észre, hogy olyan a vérem, mint az életfolyadék: sárgászöld. Ez furcsa, gondolom, miközben letépem a hitetlenkedve bámuló rendõr fejét, és belemarok fogaimmal a nyak maradékába. Lassan a kiérkezõ zsarukat is megöljük mind, ezzel egyre többen leszünk. Kíváncsi vagyok rá, mit fog velünk kezdeni ez az úgynevezett intelligens társadalom. Úgy vélem, semmit. Szép csendben kipusztul! Átvesszük a helyüket nagyon gyorsan, mert mi egy sokkal jobb és erõsebb nemzet vagyunk.
Mi vagyunk a mester gyermekei… Herbert West, az újraélesztõ teremtményei…
1999. 04. 26.
AKTÍV FÓRUMTÉMÁK
Mit olvasol jelenleg? (605)Kötetlen beszélgetés egy tea mel ... (1059)
Darren Shan (89)
A filmekrõl (292)
Tolkien (1)
Üzenet a moderátoroknak (79)
Clive Barker (145)
Stephen King (369)
Keresem ... (36)
Hibajelentés (27)
Shaun Hutson - Áldozatok
Gore-ral fûszerezett thriller egy olyan szerzõ tollából, akinek mûveit a börtönrácsok mögött igazi kincsként õrzik. Tömény kegyetlenség, belek, vértenger. Mindez a hutsoni mûvekre jellemzõ világ. | tovább...
Laurell K. Hamilton: Az éjfél simogatása (részlet)
Az Agave Könyvek jövő csütörtökön (okt. 15) jelenteti meg Laurell K. Hamilton Merry Gentry-sorozatának következő darabját, Az éjfél simogatása címmel. A megjelenő regénynek az első fejezetét olvashatjátok lentebb a kiadó jóvoltából. | tovább...
Lawrence Block - Bérgyilkos
Engem speciel elég váratlanul ért a tárgyalt könyv. Nem tagadom, eleinte meg sem akartam venni: bár elolvastam a tartalmát, egyáltalán nem fogott meg. Egy bérgyilkos története? Ugyan, hiszen õ csak pénzért öl - nem egy nagy etvasz, mondtam én. Aztán, befizettem rá. | tovább...
Laurell K. Hamilton: Haláltánc (részlet)
Az Ünnepi Könyvhéten jelenik Laurell K. Hamilton Haláltánc címû könyve. Ebbõl az alkalomból és kiadó jóvoltából olvashatjátok oldalunkon a könyv elsõ fejezetét. | tovább...
Stephen King - Cujo
Stephen King veszett kutyás regényét megpillantva a könyvesbolt polcain az embernek egy gátlástalan, hatásvadász horror képe ugrik be rögtön. Ám a címszereplő eb pusztán csak mellékszereplője a darabnak. Sokkal inkább egy eszköz, mellyel a szerző az emberi felelőtlenség következményeit hivatott bemutatni. Ha a kedves Olvasó azt hiszi már kötélből vannak az idegei, hát nagyon téved. | tovább...
Sátántangó
Mefisztó, Belzebub, Iblísz, Lucifer és Belfegor. Mindenki egyre gondol, amikor ezeket a neveket hallja. A Sátánra. De hogy ki is, mi is valójában ez a mitikus alak; hogyan jelenik meg filmmûvészetben, az irodalomban és a zenében; mi is az a sátánizmus, azt már kevesebben tudják. | tovább...CÍMKEFELHŐ
2006 (2) 2008 (3) 2009 (288) 2010 (6) a38 (21) adaptáció (14) akció (17) album (34) alexandra (39) animáció (0) ázsia (5) beszámoló (9) beszélgetés (0) blues (1) cannes (3) cikk (34) díj (3) dráma (5) életrajz (9) előzetes (52) esszé (7) fantasy (17) fesztivál (53) film (172) filmmegjelenés (3) franchise (4) francia (1) galéria (9) giallo (1) gondolat (2) gondolatok (5) gore (7) gótika (2) gyerekkönyv (1) hard-boiled (5) hírek (364) horror (160) humor (2) interjú (6) irodalom (160) japán (2) jazz (1) jelenet (16) kaland (5) képregény (2) kiállítás (1) klasszikus (32) komolyzene (1) koncert (27) könyv (60) könyvhét (12) könyvmegjelenés (52) korea (1) krimi (55) kritika (47) mese (11) metál (51) noir (5) novella (7) oscar (2) pályázat (4) plakát (9) poszter (10) programajánló (139) regény (84) remake (19) rémirodalom (4) részlet (44) rock (28) romantika (7) sci-fi (30) slasher (12) sorozat (23) sorozatgyilkos (13) sundance (1) szatíra (2) szépirodalom (3) sziget (5) szinopszis (6) televízió (4) thriller (30) titanic (5) trash (4) tudósítás (9) vámpír (15) videóklip (2) vígjáték (10) zene (134) zombi (9)Copyright © 2006. - 2010. - horror.film.hu. Minden oldal szerzői jogvédelem alatt áll!
kontakt: info@horror.film.hu
kontakt: info@horror.film.hu
KOMMENTEK
Regisztráció ideje:
2007-03-09 11:21:55
Hozzászólások száma:
37