Balogh Orsolya
Halálfesztivál

HALÁLFESZTIVÁL

Mindennek van lassan ünnepe. Ünnepelnek már a homoszexuálisak, az AIDS-esek, a szerencsések és a szerencsétlenek. Kellett az extra a karácsony, húsvét, szülinapok mellé, hogy az emberek mindig ünnepeljenek, örvendjenek valaminek, s nem kell mindjárt rosszra gondolni. Így hát ünnepeket, örömnapokat gyártottak maguknak. Persze ezzel az illúzióval, rengeteg hamissággal eltelve mindjárt más a helyzet. Ez lenne a mesterséges boldogság elõidézése. Felkelünk, ünnepelni megyünk, s kész, ebbõl állt a nap, hozzátéve, hogy fel is kell rá készülni. Elsõsorban lélekben, hogy képesek legyünk elõre befogadni, elhinni, hogy az a nap örömteli lesz.

De a halált miért nem ünnepeljük meg? Csak azt hagyjuk ki, ami a valóságban fontos, az születés, a név, szerelem… csak a halál marad el. Pedig emberek, mindennap születnek és mindennap meghalnak. Talán, a halálnak nincs joga ehhez a megtiszteltetéshez? Ki dönti el ezt? A halál is van olyan magasztos, hogy megérdemelje. Tiszteljük hát meg! Áldozzunk neki, az egész fenségének. Bújjunk feketébe, vegyük elõ másik arcunkat, s ne féljünk ocsmányak lenni.

Kihalt az utca, késõ délután van, naplemente. Senki sincs lent, mindenki a lakásában van visszavonulva, befele fordulva. Vasárnap van, a lakosság pihen, s csupán a játszadozó gyerekek vannak kint és egy-két fiatal. Ez a kis hely, távolabb van a várostól, egy nyugodt kis faluszerûség. Nem zavarhatja meg semmi az itt élõ békéjét, egy jelenséget kivéve…

Hírtelen a semmibõl jelentek meg. Rengeteg fekete autó került elõ, Chevrolet Bel Air régebbi típusa, a szárnyas változat. A halált szállító autók jöttek elõ, s döngicsélõ motorukat már élesítették is. Dübörgött alattuk a föld, az emberek kinéztek az ablakaikon, s szemük elé tárult az ördögi vigyort tükrözõdõ jármûveket. Csillogtak a kevés nap alatt, míg az emberek megsejtették elõre a bajt. A gyerekek is megálltak, és addigra már mindenki az utcán állt, és nagy döbbenettel tekintettek a jelenségre. A motorizzás egyre erõsödött, míg nem felbõgtek, és ettõl a szára, poros föld is belerepedt. Elindultak ezzel a robajjal a fõút felé, s úgy festett a kép, mintha alacsonyan repülnének ezek a vas madarak. Csak egy volt a probléma, hogy nem vezette õket senki.

Zsibongó, élettel teli város. Nem túl nagy, de bõven belakják. Vidám emberek élik életüket, s rohannak a munkahelyükre, iskolába, akárhova, csak úton legyenek. Autóval, busszal, gyalog, de beveszik a rendelkezésükre álló teret, s uralmat gyakorolnak rá. Rengetegen vannak, azt hiszik õk a világ közepe, az evolúció királyai. Más erõk eszükbe sem jutnak, s ezért járnak- kelnek oly boldogan, általuk emelt betontömbök között és a mesterségesen ültetett fák között.

Közeledett az este, a nap utolsó sugarai is távozni készültek, s beállt lassan az alkony. S ahogy a sötét felhõk közeledtek betakarni az eget az éjszakára sarkallva, úgy érkeztek meg õk is. Dörgõ hanggal siettek be, olyan elegánsan, mint a kecses árnyék. Beszáguldottak az utcák közé, s ismét legyökerezetek az embere, ott, ahol épp jártak, s ezzel együtt, a rémület is arcukra fagyott. Az utóban fekete, hosszú kabátot viselõ, sötét arcú, s piros, parázsló szemû démonok öltek. Széles vigyort formáztak, s megvillantak kihegyezett éles fogaik. Recsegõ, hörgõ kacajokat hallattak, s a vérkeringés is megállt minden élõ szervezetében. Szinte megelevenedett a kép, ahogy életre kél a gonoszság, és a sötétség beveszi magát a fénnyel, reménnyel teli városkába. Mint egy vírus, úgy lopták be magukat, s beférkõznek mindenhova. Eljöttek, hogy ünnepeljenek. A „Halál” szót harsogták fel, kidugták karjukat a kocsiból, s az ég felé lengették. Ocsmány, vastag, szõrõs kezük, pengeszerû karmokkal mutogattak. Ekkor, tenyerükbõl, fekete, sûrû sugarakat lövelltek ki felfele, és az ég elfeketéllett. Eltûnt a nap, és mályvaszínû naplemente. Nem éjszaka lett, hanem sötétség. Majd kiszálltak az autóból, megdobbant a föld súlyos terhük alatt. Egy pillanatra megállt a világ, az autók nem mentek tovább, a zaj megszûnt, minden elcsendesedett, az idõ megállt. Az emberek kõvé dermedtek.

A démonok lecsaptak. Lángokat okádtak mindenfelé, vörös tüzeket, lángba borítottak mindent. Tenyerükbõl ismét a halál szállt, s akiket eltalált, mind holtan esett össze. Elszabadult a pokol. Valakinek letépték a fejét és elhajították, s különféle cafatos testrészek feküdnek a földön, porba hullva, a férgeknek kitéve, s a szomjazó virágokat a vérüket szívják be.  Bûzlik itt lassan minden, ahogy a döglõdõ tetemet hada hentereg szanaszét, mint ha a hentes áruházban lennénk húst vásárolni. Mégsem a mészárolás volt a lényeg, nem is öltek meg igazán senkit. Nem a pusztításon volt a hangsúly. Sokkal inkább a félelem marta szét õket belülrõl az utolsó percükben, a tehetetlenség. De akik elvesztették testüket, bizony rendesen ki voltak téve a fájdalomnak. Elhagyta a maradékot a remény és a fény. De a démonok nekik adták a megváltást, egy új lehetõséget kaptak. Most a bûnösért jöttek, hogy testük porhüvelyébõl kiszabadítsák õket, és az élõ lelküket elvihessék. Mintha csak a világ vége jött volna el, pedig korán sem errõl volt szó.

Abbahagyták, leálltak. A sikoltó emberek maradéka elrohant, míg akik jöttek, úgy mentek. Visszaültek kocsijukba, beindították a motorokat, és eltûntek a semmibe.

Magukkal vitték a szellemeket, s ahogy köddé váltak, úgy tûnt el a sötétég is. Az alkonyodás visszatért, és az emberek reszketegen bámultak. Könnyes, vagy éppen szomorú arccal, s várták hogyan tovább. Képzelet volt vagy valóság? Nem tudták, biztosra semmiképp. Valaki hit benne, valaki nem. De ezután, ahogy lassan élni kezdtek, még mindig hallottak gyakran furcsa, rémült sikolyokat, de nem láttak semmit. Az érzés viszont nem hagyta el õket, hogy akadtak olyanok, akik ott ragadtak.

KOMMENTEK

Új hozzászólás küldéséhez elôbb be kell jelentkezned!
gorg	[#2] | Elküldve: 2007-04-09 22:56:47
Tag Regisztráció ideje: 2007-01-09 15:00:14 Hozzászólások száma: 36	Nos, az írás elejét olvasva valamiféle eszmefuttatásra számítottam, de nem, átment kommerszbe, ráadásul nem bírtam kiverni a fejembõl a Rendcsinálók megjelenését (King). Pusztán magánvélemény, de "csak azt hagyjuk ki, ami a valóságban fontos"? A halál? Ugyan. Ha a halál a legfontosabb, akkor a fene megette az egészet, nem? Ettõl függetlenül elfogadom a véleményedet, de egyet sajnos nem tudok érteni. Egyébként pl. Mexikóban igenis nagy csinnadratta ( szép szó :) közepette ünneplik meg a halált. No, mindegy. Van még mit alakítani a stílust illetõen, sõt, ám idõ van, legalábbis reméljük. ;) Némi betûelírás került a képbe, javítsd ill. figyellj, ha lehet ezekre, plussz pár szó, de nem térek ki rájuk, Spirit Uram megtette. Megkockáztatom, egy hosszabb eszmefuttatást szívesebben olvastam volna, de azért két novellád után kezd tisztulni a kép.     ...bummcsikávávááá..megmutatomhogyhogykelléllni...
[Profil]
Spirit	[#1] | Elküldve: 2007-03-19 23:47:12
Tag Regisztráció ideje: 2006-11-16 13:57:22 Hozzászólások száma: 122	Pedig az ötlet az elején igazán jónak indult, hisz én is szoktam ezen sokat mélázni, csak nem ugyanoda jutunk a végén. Ezt a történetet nem nagyon ellenõrizted át, illetve több hibát találtam benne, mint az elõzõben. "az születés" = a születés "Pedig emberek, mindennap születnek és mindennap meghalnak." nem kell vesszõ "s szemük elé tárult az ördögi vigyort tükrözõdõ jármûveket." = ez így nem értelmes: s szemük elé tárultak az ördögi vigyort tükrözõdõ jármûvek. Bár én magával a hasonlattal sem vagyok teljesen megelégedve, de ez a Te dolgod. "Csillogtak a kevés nap alatt," = nem a legszerencsésebb megfogalmazás, talán csillogtak a halovány napfényben. "motorizzás" = szerintem a motorbõgés illetve búgás talán jobban illene ide. Meg motorizzást még nem nagyon hallottam. "de bõven belakják." = bõven lakják "embere" = emberek "utóban" = autóban "Széles vigyort formáztak" = inkább szélesen vigyorogtak, vagy széles vigyorra húzták a szájukat "szomjazó virágokat a vérüket szívják be" = virágok "Mégsem a mészárolás volt a lényeg, nem is öltek meg igazán senkit." = furcsa, miután több száz rothadó hulla fekszik a földön, s a tetemeket férgek zabálják... "Visszaültek kocsijukba, beindították a motorokat, és eltûntek a semmibe." = felsorolás, azt hiszem az utolsó vesszõ az nem kell. "Az alkonyodás" = nem sûrûn használt kifejezés, inkább alkony Nem teljesen tiszta a történet értelme, az elején úgy kezded, hogy mindennek van ünnepe, és hogy a halálnak miért nincs? Azt hittem a végén majd valami tanulságos ünnep kicsattan, de nem így lett. Sok helyen zavaróan fogalmazol, és sok a szóismétlés: A 3. fejezetben 4 "van"-t találtam. Másik hibád, amire az elõzõ történetedben elfelejtettem fölhívni a figyelmedet, hogy fölcseréled az idõket. Erre is vigyázz, mert zavaró! baráti üdvözlettel, Spirit     "Ha elfelejtjük az álmainkat, akkor elfelejtjük, hogy miért élünk." www.bramhook.com
[Profil]