Stephen King: Rémautó

Stephen King Rémautó címû regényét olvasván sokaknak a Christine újraértelmezése jut azonnal az eszébe. Ez azonban tévedés! Bár a két történet mutat némi hasonlóságot, a tényleges mondanivaló és a két történetben megjelenõ szimbólumok mérföldekre eltérnek egymástól. Míg a Christine a felnõtté válás nehézségeit, s a szerelmi háromszögek kínos helyzeteit tárgyalja amolyan Kinges szemszögbõl, addig a Rémautó az élet egyetemes kérdéseivel foglalkozik: a miértekkel és a hogyanokkal.

Stephen King regénye javarészt az 1999-ben történt súlyos balesetén alapul. A történet szinopszisát elolvasva nem is lehet kétségünk efelől. Ám King saját bevallása szerint egy Floridából Maine-be tartó útja szolgált a mű megírásának alapjául. Útja során megállt egy benzinkútnál, tankolt, a mellékhelyiség felé tartva megszemlélte a tájat, majd pechjére megcsúszott a hóban és körülbelül három métert csúszott le egy lejtőn. A hazafelé vezető úton gondolkodott el azon, hogy mi lett volna, ha meghal, holttestét pedig soha nem találják meg. A kocsija pedig egy garázsba került volna, mint eme megoldatlan enigma jelképe.

Az ifjú Ned Wilcox apjának halála olyan hirtelen következett be, hogy a fiú e szörnyűséget még egy évvel később sem tudja feldolgozni. Hogy apja emlékének közelében lehessen, nyári munkákat vállal a helyi rendőrségnél, ahol az apja dolgozott. Az elhunyt Curtis Wilcox egykori társa és jó barátja, Sandy Dearborn rendőrfőnök és a megmaradt veteránok vonakodva bár, de elmesélik a fiúnak apja különös történetét, melynek meghatározó pontja a B garázsban pihen. Egy autó, melyet egy benzinkútnál hagyott egy titokzatos férfi, ki csak annyit mondott, mielőtt örökre nyoma veszett volna, hogy: „Olaj rendben!”. Ned előtt pedig lassacskán kibontakozni látszik apja már-már beteges megszállottsága a Buick Roadmaster és annak különös világa iránt.

A könyvet elkezdve az ember elég hamar tisztán látja, hogy egy horrorregénnyel áll szemben. De amint a feléhez ér, már érzi, hogy inkább egy titokzatos, horrorisztikus drámába fogott bele. És egy rejtélybe, melynek megoldását a figyelmesebb olvasók már a regény elején vagy közepén tudhatják.

A történetet a veteránok és főképp a rendőrfõnök, Sandy Dearborn szemszögéből látjuk. King itt sem fogja vissza magát, a már megszokott kellemes körülményesség a Rémautóban is a tetőfokára hág. A mű néhol olyan szürreális, abszurd látvánnyal képes megajándékozni az olvasót, mint a Setét Torony-ciklus. Vegyük csak például a Buick Roadmaster csomagtartójából előmászó lényeket, amelyek hoznak pár émelyítő percet a tisztelt olvasónak. A rémítés ennek ellenére mégiscsak visszafogott, King a hangsúlyt inkább a mondanivalójára helyezi. Ezzel teremt mindinkább drámai, mint horrorisztikus hangulatot. Az elbeszélések élvezetesek, s néhol már-már felettébb humorosak (különösen a kissé együgyű, erős tájszólással beszélő gondnok visszaemlékezései), miközben az egész megmarad leginkább szomorúnak és nyomasztónak. Vagyis, ahogy Kingtől már megszokhattuk: életszagú az egész, nem kimondottan életszagú eseményekkel.

Ha minden igaz, már a filmváltozat is tervbe van véve, melynek társ-forgatókönyvírója maga Stephen King lesz. Nemrégiben még nagyon úgy látszott, hogy a legendás George A. Romero fogja rendezni az adaptációt, de mára már biztosra vehető, hogy Romero helyét a szintén legendás Tobe Hooper veszi át, aki a Poltergeist – A kopogó szellem és a Borzalmak városa direktora is volt. A film megjelenése 2009-re várható az imdb.com szerint.

A Rémautót semmiképp sem szabad a Christine újrájának tekinteni. A két műnek nem sok köze van egymáshoz. Míg a Christine a felnőtté válás nehézségeit, s a szerelmi háromszögek kínos helyzeteit tárgyalja amolyan Kinges szemszögből, addig a Rémautó az élet egyetemes kérdéseivel foglalkozik: a miértekkel és a hogyanokkal. Bölcseletekkel, melyek a műben olykor amolyan „nesze semmi, fogd meg jól” típusúakra sikerednek, mégis igazak. Keresheti az olvasó az isteni jelenlétet, de nem biztos, hogy megtalálja. Csak ha nagyon akarja. Akárcsak az életben.

KOMMENTEK