Shaun Hutson - Áldozatok
szerző: Bolváry Gábor | megjelent: 2006-11-17 16:31:00 | címkék: kritika, irodalom, horror, regény | kommentek száma: 0 | tulajdonos: darkcorners
Gore-ral fûszerezett thriller egy olyan szerzõ tollából, akinek mûveit a börtönrácsok mögött igazi kincsként õrzik. Tömény kegyetlenség, belek, vértenger. Mindez a hutsoni mûvekre jellemzõ világ.

„És ahogy az a fej hátul nyitva volt… A haj leszaggatva, hadd látszódjék a kimeneti nyílás, és azon át a sok mi minden.” Shaun Hutson mûve igencsak bõvelkedik a hasonló, gyomorforgató sokk elemben, szinte úszunk a szerzõ vértengerében sorról sorra haladva, miközben minden alárendelõdik egy izgalmas thrillernek. Egy olyan thrillernek, mely nem hazudtolja meg a Hutson-mûvekre oly jellemzõ gore-t sem.
Frank Miller trükkmesterként dolgozik filmforgatásokon. Trükkjeivel és effektjeivel nagy tiszteletet vívott ki magának a szakmájában, és ebben senkitõl sem tûr el semmilyen becsmérelést (eme elképzelését a mûben többféleképpen is megmutatja). Trükkjeinek realisztikusságát nemcsak rendkívüli kézügyességének és szorgalmának köszönheti, hanem bûnügyi fotós múltjának is. Az egyik nap, amikor egy új filmhez készít effektet, a forgatás közben megsérül az egyik szeme egy balul sikerült robbantás következtében, és kórházba kerül. Az orvos közli vele, hogy a bal szemét csak egy szemátültetéssel tudják helyreállítani – egy ismeretlen szemét kapja meg. Frank elfogadja az ajánlatot. Eközben a városban egy sorozatgyilkos szedi áldozatait egyre kegyetlenebb módon, a rendõrség tehetetlen.
Frank a mûtét után új képességet fedez fel magán. A bal szemével a halottak körül egy aurát vél látni, minden áldozat fényképén. Elõször csak a véletlen mûvének gondolja, hogy újonnan szerzett szemével elõre látja a sorozatgyilkos áldozatit. Aztán, mikor az események összefonódnak, felkeresi a rendõrséget – természetesen nem hisznek neki. Így Frank nem tehet mást, felkeresi az ügyben nyomozó törtetõ riporternõt, és együtt próbálják felderíteni a gyilkosságokat.
Nehéz mû, több szempontból is. Kérdés egyrészrõl: mennyire is eredeti a történet? Másrészrõl: Van többletértéke, mintsem hogy megmaradjon egyszerû ponyvának? Hosszas kutatómunkára lenne szükség, hogy megállapítsuk, a mû története mennyire is számított eredetinek keletkezése idején; viszont annak, aki most, jelenkorunkban áll neki e nem mindennapi írásmûnek, biztosan azt fogja mondani egyes részeknél, hogy ezt már látta, illetve olvasta valahol. Nemcsak a történettel van ez így. A szereplõk mindegyike ismerõs lehet más mûvekbõl (pl.: Sam Loomis), vagy a valóságból (pl.: Frank Miller). Bár ezek a karakterek ismerõsek, viszont a karaktereknek az égvilágon semmi közük sincsen az eredeti jellemekhez. Maguk az Áldozatok velejéig romlottak, mindenkit valamilyen hátsó szándék vezérel, céljuk elérése érdekében pedig nem röstellnek bevetni még a legkegyetlenebb eszközöket sem. Pozitív szereplõ talán nem is található a mûben, mely felveti azt a kérdést, hogy ilyen lenne a valóság?
Hutsont nem véletlenül tartják a gore keresztapjának. Mûveiben folyik a patakvér, hullnak a f
ejek, az orrunkban érezzük a vér szagát, miközben megpróbálunk átgázolni a földön elterülõ, vértõl tocsogó beleken. Az Áldozatok sokkhatását mégsem ezeknek a gore jeleneteknek a tobzódása adja, jelen esetben ezek csak adalékok, hanem itt elevenedik meg a XX. század második felének egyik legnagyobb felismerése: a horror többé nem messzi tájakon, világokban játszódik, nem ódon kastélyokban, vámpírokkal, misztikus alakokkal, hanem beköltözött a szomszédunkba. Ahogy Bloch és King is felismerte már, Hutson is az Áldozatokban egy olyan világba kalauzol minket, melyben az áldozatok emberek, mi magunk, és ami a legszörnyûbb, az elkövetõk szintén emberek, szintén mi magunk. Nem távoli világok megidézett szökevényei, polipkarú mutánsok, ûrbeli szörnyszülöttek ezek, hanem hús-vér emberek. Keserû felismerés ez, melyet a szerzõ igyekszik burkoltan, és még annál is burkoltabban közvetíteni. Az utcákon és a tévében zajlik manapság az igazi horror. Innen eredeztethetõ az, hogy a mûben nincsenek pozitív individuumok. Azonban az Áldozatok mégsem válik társadalomkritikává, mint például Ellis Amerikai Psychoja. Az Áldozatok valójában nem is akar több lenni, mint egy egyszerû, jól megírt izgalmas thriller. És ezt fordítja elõnyére!
Hutsont lehet elítélni amiatt, hogy mûveiben nincsenek követendõ példák és örök igazságok, de a mû nem is akar több lenni, mint ami. Egyszerûen szólva: az Áldozatok, mint már említettem egy jól megírt, izgalmas, olvasmányos, lebilincselõ thriller. Ehhez pedig nem kell világmegváltó elhivatottság és szónoklat. Csak egy jó könyv az estére, „perverzeknek” elalváshoz.
KOMMENTEK
Új hozzászólás küldéséhez elôbb be kell jelentkezned!