Richard Morgan: Törött angyalok (részlet)
szerző: Richard Morgan | megjelent: 2008-09-03 11:40:07 | címkék: irodalom, részlet, sci-fi | kommentek száma: 0 | tulajdonos: darkcornersAz Agave Könyvek szeptember 4-én jelenteti meg Richard Morgan: Törött angyalok címû regényét. Ebbõl az alkalomból és a kiadó jóvoltából olvashatjátok el most a regény elsõ fejezetét.
| hirdetés |
Elsõ fejezet
Jan Schneiderrel egy protektorátusi kórházon találkoztam elõször, ami háromszáz kilométer magasan keringett a Sanction IV felhõi és tengernyi fájdalma fölött. Igazából a Protektorátusnak nem is kellett volna jelen lennie a Sanction rendszerben – a bolygó kormányzata, legalábbis ami megmaradt belõle, hangosan verte az asztalt a bunkerjeiben, hogy ez az egész csak belsõ ügy, a helyi céges érdekeltségek pedig csendben aláírták azt a bizonyos papírt közben.
Így a Protektorátus hajói, amik a rendszerben keringtek azóta, hogy Joshua Kemp elkezdte forradalmi mozgalmát Indigo Cityben, megváltoztatták az azonosító kódjaikat, gyakorlatilag hosszú lejáratú lízingügyletben átadásra kerültek a dologban érintett néhány cég számára, majd azok kikölcsönözték õket a bajban lévõ kormánynak, adóból leírható támogatásként a fejlesztési alaphoz. Azok az egységek, amiket nem töröltek le az égrõl Kemp kéz alól beszerzett martalócbombái, a lízing lejártával visszakerültek a Protektorátushoz, a veszteségeket meg szintén leírták az adóból. Tiszta kezek mindenütt. A Kemp elleni harcokban megsérült személyzetet azonnal kimenekítették, ez volt számomra a legfontosabb szempont, amikor kiválasztottam, kinek az oldalán is harcolok majd. Elég mocskos háborúnak ígérkezett.
A sikló a kórház hangárjában pakolt ki minket, egy olyan eszközzel, ami valami gigantikus töltényövhöz hasonlított, ahogy szalagjába zárta a kapszuláinkat. Hallottam a hajó hajtómûvének visítását, miközben áthurcoltak a szárnya fölött, majd leraktak a hangár padlójára, amikor pedig feltépték a kapszulám tetejét, a tüdõmbe mart a hangárból éppen csak kiûzött ûr hidege. Jégkristályok leptek el hirtelen mindenhol, még az arcomon is.
– Hé, maga! – csattant fel egy stressztõl rideg nõi hang. – Fájdalmai vannak?
Kipislogtam a jeget a szemembõl, és lenéztem vér borította harci ruhámra.
– Abból a szögbõl hogy látszik? – krákogtam.
– Szanitéc! Endorfininjekció és általános vírusellenes koktél! – Újra fölém hajolt, éreztem a kesztyûs kezét a fejemen, majd a hypospray hideg marását a nyakamon. A fájdalom hirtelen alábbhagyott. – Az evenfalli frontról van?
– Nem – intettem bizonytalanul. – Az északi peremi rohamból. Miért, mi történt Evenfallnál?
– Valami kockafejû karosszéktábornok taktikai nukleáris csapást rendelt el. – A doktornõ hangjából hideg düh sugárzott. Végigtapogatta a testemet, felmérve a sérüléseimet. – Nincs sugárterhelés. Vegyifegyverrel mi a helyzet?
Nehézkesen a hajtókám felé biccentettem a fejem.
– Ott a mérõ, az mit mond?
– Már nincs ott – vágta rá ingerülten. – Ahogy a válla nagy része sincs.
– Ó... – Hirtelen nem tudtam mit mondani. – Azt hiszem, tiszta vagyok. Nem tudnak sejtszkennelést csinálni?
– Nem, itt nem. A szkennerek fent vannak, az osztályokon. Majd ha sikerül magának is helyet csinálnunk odafent, akkor esetleg. Hol van a vonalkódja?
– Bal halánték.
Valaki letörölte a vért a jelzett területrõl, majd szemem sarkából láttam felvillanni a leolvasó lézerfényét. A készülék felcsipogott, aztán otthagytak. Végeztek is velem.
Egy darabig csak feküdtem ott, hagyva, hogy az endorfin kellemes lassúsággal megszabadítson a fájdalomtól és az eszméletemtõl is. Valahol a tudatom mélyén azon töprengtem, hogy vajon ez a test, amit épp viselek, összefoltozható-e még, vagy újra kell burkolniuk. Tudtam, hogy a Carrera Ék raktáron tart pár klónt az úgynevezett "pótolhatatlan személyzet" számára, és mivel csak öt ex-Küldött szolgált Carreránál, nyilvánvaló, hogy ott a helyem az elitben. Persze ez a pótolhatatlanság kétélû fegyver. Egyrészt megkapod miatta a legkiválóbb orvosi ellátást, beleértve a testcserét is. Másrészt mindezt azért csinálják veled, hogy a lehetõ leghamarabb visszadobhassanak a levesbe. Egy normál bakának, ha annyira megsérül, hogy nem tudják összefoltozni, egyszerûen kimetszik a tudattokját a gerince végérõl, és elrakják valahova, amíg véget nem ér a háború. Nem a legelegánsabb kiszállás a dolgokból, ráadásul annak ellenére, hogy az Ék híres arról, hogy odafigyel az embereire, semmi sem garantálja, hogy valaha is újra lesz burkolva. Az elmúlt hónapok idegõrlõ káosza után azonban még ez a lehetõség is kezdett kívánatosnak tûnni a számomra.
– Ezredes! Hé, ezredes!
Nem tudom, hogy Küldött kondicionálásom vagy a mellettem kiáltozó hang rántott-e vissza az ébrenlétbe. Nagy nehezen kinyitottam a szemem, hogy megnézzem, ki ordítozik.
Úgy tûnt, még mindig a hangárban vagyunk. A szomszédos hordágyon egy fiatal, izmos férfi feküdt, drótszerû haja az égnek meredt, tekintetébõl még az endorfin okozta bambaságon át is valamiféle intelligencia sugárzott. Ék harci ruhát viselt, akárcsak én, de nem igazán az õ mérete volt, és a ruhán lévõ lukak sem egyeztek meg a sérüléseinek helyével. Bal halántékán, ahol a vonalkódjának kellett volna lennie, égett szélû seb éktelenkedett.
– Hozzám beszél?
– Igen, uram! – Felerõlködte magát az egyik könyökére. Nyilván nem kapott akkora dózist, mint én. – Úgy tûnik, jól szétrúgtuk a lent rohangáló kempisták seggét, nem?
– Ez is egy érdekes nézõpont – hagytam rá. A 391-es szakasz képei villantak fel elõttem, ahogy darabokra szaggatták õket körülöttem. – Maga szerint mégis hova rohannának? Végül is ez az õ bolygójuk, ha jól tudom.
– Úgy értettem...
– Ne értsen semmit, katona. Nem olvasta el a belépési nyilatkozatát? Most fogja be és takarékoskodjon a levegõjével. Szüksége lesz rá.
– Ö... igen, uram.
Egy kis ideig tûnõdött, hogy mit csináljon, sõt, a környezõ hordágyak felõl érkezõ hangok alapján nem csak õ lepõdött meg azon, hogy a Carrera Ék egyik tisztje így beszélt. A Sanction IV, mint a legtöbb háború, sokakban felkorbácsolta a hazafiúi érzelmeket.
– És még valami!
– Igen, ezredes?
– Ez egy fõhadnagyi egyenruha. Az Ék beosztásában nincsen ezredesi rang. Próbálja ezt észben tartani!
Testem valamelyik megcsonkított részébõl újabb fájdalomhullám tört rám, átszakítva az endorfin okozta kábaságot is, hogy az agyamba ordítsa sérüléseim mértékét. A mosoly úgy olvadt le az arcomról, ahogy Evenfall városa olvadhatott le a térképrõl, és hirtelen semmi más nem érdekelt az üvöltésen kívül.
Amikor magamhoz tértem, csöpögõ víz hangját hallottam valahonnan lentrõl, arcomat és karomat lágy napfény melegítette. Valaki lehúzta rólam harci ruhám repeszektõl szabdalt maradékát, és csak ujjatlan Ék pólómat hagyta rajtam. Megmozdítottam az egyik karomat, ujjaimmal sima, meleg fafelületet tapintottam. A napfény táncoló kis mintákat vetített csukott szemhéjaim belsejébe.
Semmi fájdalom.
Felültem, hónapok óta nem éreztem ilyen jól magam. Egy bõ tíz méter hosszú, egyszerû kialakítású kõmólón feküdtem, ami valami öbölbe vagy fjordba nyúlt bele. A vizet gömbölyded hegyek vették körbe, felettük bárányfelhõk gomolyogtak. Kicsit odébb egy fókacsalád emelte ki a fejét a vízbõl, komoly képpel méregetve engem.
Testem ugyanaz az afro-karib harci burok volt, amit az északi perem megrohamozásánál viseltem, akkor még sértetlen állapotban.
Akkor.
Lépteket hallottam a hátam mögül. Oldalra kaptam a fejem, kezeimmel ösztönösen védtem magam. A reflexszerû mozdulattal együtt érkezett a gondolat is, hogy a való világban senki nem lett volna képes ennyire közel kerülni hozzám észrevétlenül.
– Takeshi Kovacs – szólított meg az egyenruhás nõ, amikor odaért, helyesen ejtve nevem utolsó, „cs” hangját. – Üdvözlöm a gyengélkedõ tárolóban.
– Nagyon kedves – mondtam, majd felálltam, nem fogadva el a felém nyújtott kezét. – Még mindig a kórház fedélzetén vagyok?
A nõ nemet intett a fejével, rézszínû haját hátralökte szögletes arca elõl.
– A burka még mindig az intenzív osztályon fekszik, de jelenlegi tudatát áttöltöttük az Ék Egyes Tárba, amíg teste készen nem áll arra, hogy visszatérjen.
Körülnéztem, majd újra a nap felé fordítottam az arcom. Az Északi Peremnél sokat esik.
– És hol van ez az Ék Egyes Tár? Vagy ez minõsített információ?
– Attól tartok, igen.
– Hogy találtam el?
– A Protektorátusbeli tapasztalatai kétségkívül alkalmassá teszik arra, hogy...
– Ugorjunk. Szónoki kérdésnek szántam.
Igazából volt elképzelésem arról, hol tárolják a virtuális tudatokat. Az általános gyakorlat bolygókkal szembeni hadviselés esetén az volt, hogy pár alacsony fényvisszaverõ képességû álcázott állomást õrült elliptikus pályára állítanak, és reménykednek benne, hogy a hadihajók közül egy sem ütközik beléjük. Elég nagy az esély arra, hogy soha senki nem fog rájuk bukkanni. Az ûr, ahogy azt a tankönyvekbõl is megtudhatjuk, elég nagy.
– Milyen sebességgel futtatják ezt az egészet?
– Valós idejû – felelte a nõ azonnal. – De fel tudom gyorsítani, ha akarja.
Csábító ajánlat volt, hogy akár háromszor rövidebbre is foghatom a lábadozásomat, de ha valós idõben olyan hamar visszadobnak a háborúba, amint csak lehetséges, bölcsebbnek tûnt inkább kihasználni minden idõt, ha nem akarom teljesen elveszíteni az ép eszemet. Bár annyira nem voltam abban biztos, hogy az Ék parancsnoksága túlságosan sok idõt hagyna nekem a láblógatásra. Elképzelhetõ, hogy õk is tudják, mennyire használ az ember harci kedvének az, ha eltölt pár hónapot egy ilyen gyönyörû természeti környezetben.
– Arrafelé van a szállása – mutatta a nõ. – Ha bármi változtatást szeretne, jelezze bátran.
Egy csupa üveg, csupa fa, tornácos, kétszintes ház állt a kavicsos tengerparton.
– Jónak tûnik. – Valamiféle szexuális bizsergést éreztem magam köré fonódni. – Maga lenne az én személyes ideálom?
A nõ ismét megrázta a fejét.
– Én egy belsõ szolgáltatás vagyok az Ék Egy Rendszerfelügyeletnél. Lucia Mataran alezredesrõl mintáztak, aki a Protektorátus Fõparancsnokságán szolgál.
– Ezzel a hajjal? Maga szórakozik velem!
– Természetesen számíthat a diszkréciómra. Szeretné, hogy generáljak egy ideális személyt magának?
Akárcsak az idõ gyorsítása, ez is csábító ajánlat volt. De az Ék harsány, csináld-vagy-dögölj meg kommandójánál eltöltött hat hét után semmi másra nem vágytam jobban, mint az egyedüllétre.
– Átgondolom. Van még valami?
– Van egy rögzített üzenete Isaac Carrerától. Szeretné, ha átküldeném a házba?
– Nem, játssza le itt. Majd hívom, ha kell valami.
– Ahogy óhajtja.
Meghajolt és eltûnt. Helyén egy férfi sötét Ék egyenruhás alakja tûnt elõ. Rövidre nyírt hajába õsz szálak vegyültek, nemes metszésû arcában sötét szemek ültek, tekintete egyszerre volt kemény és megértõ, az egyenruha alatt egy csatamezõkrõl kiöregedett tiszt teste feszült. Isaac Carrera, a Vákuum Parancsnokság egykori, kitüntetett kapitánya, majd a Protektorátus legrettegettebb zsoldosseregének alapítója. Példás katona, parancsnok és taktikus. Néha, ha nem maradt más választása, talpraesett politikus.
– Üdvözlöm, Kovacs fõhadnagy. Elnézést, hogy csak felvételrõl szólók, de az evenfalli helyzet elég rosszra fordult, és nem maradt idõnk közvetlen kapcsolatot létrehozni. Az orvosi jelentések szerint a burkát tíz napon belül rendbe tudják hozni, ezért nem vesszük igénybe a klónbank lehetõségeit. Szeretném magát az Északi Peremnél látni amilyen gyorsan csak lehetséges, de az az igazság, hogy sikerült elég jól megvetni a lábunkat ott, és pár hétig tudják magát nélkülözni. Mellékelek egy frissítést a státuszokról, ebben megtalálja a legutóbbi támadás során elszenvedett veszteségeket is. Szeretném, ha átnézné, amíg a virtuális térben van, és hagyja mûködni a híres Küldött megérzéseit. Isten tudja, szükségünk van új ötletekre idelent. Ami azt illeti, a Perem megszerzése a kilenc teljesítendõ cél egyike ahhoz, hogy ezt a konfliktust...
Ekkor már odébbálltam, végigsétáltam a mólón majd a tengerparton a legközelebbi dombok felé. Az ég befelhõsödött, de nem tûnt úgy, hogy vihar készülõdne. Úgy gondoltam, szép kilátás nyílhat az öbölre, ha elég magasra mászom.
Carrera hangja lassan elhalt mögöttem a szélben, ahogy elhagytam a mólót, az üres levegõnek, vagy talán a fókáknak beszélt tovább, azoknak sem akadt biztos jobb dolga, mint hogy meghallgassák.
AKTÍV FÓRUMTÉMÁK
Kötetlen beszélgetés egy tea mel ... (1055)Darren Shan (89)
Mit olvasol jelenleg? (604)
A filmekrõl (292)
Tolkien (1)
Üzenet a moderátoroknak (79)
Clive Barker (145)
Stephen King (369)
Keresem ... (36)
Hibajelentés (27)
Christopher Moore: Vérszívó démonok (részlet)
Az Agave Könyvek augusztus 14-én jelenteti meg Christopher Moore: Vérszívó démonok címû regényét. Ebbõl az alkalomból és a kiadó jóvoltából olvashatjátok el most a regéyn elsõ három fejezetét. | tovább...
Agatha Christie - Gyilkosság a Csendes házban
Agatha Christie ebben a mûvében is olyan gyilkosságok felderítését bízza Poirot-ra és vele együtt az olvasóra, mely bûntények megoldásához az intelligencia hányados középes értéke igencsak csekélynek bizonyulhat. | tovább...
Brick
Hogy a film noir nem halott, arra számos, jobbnál jobb példát találhatunk a stílus uralkodását jelentõ ’40-es, ’50-es évek óta eltelt évtizedekben. Hollywood emblematikus fekete mozija nem egy igazi klasszikust szült, és voltaképp meg is változtatta a bûnügyi történetekrõl alkotott filmes felfogást – olyannyira, hogy hatása mind a mai napig érzõdik. | tovább...
A Zodiákus
Fincher mostani munkájában mellõzi korábbi alkotásainak vizuális megoldásait (sehol sem láttunk a pohár füle közt átkúszó képeket) - szembe menve a mai trenddel - : A zodiákussal a rendezõ egy klasszicizáltabb, vizualitásban egy visszafogottabb filmet készített. | tovább...
Az Óceán és a Kert különös esete
Az ember számtalan koncerttel a háta mögött már kellően kényessé válik a megrendezés helyszínének színvonalára és a minőségre. Igaz, nem elhanyagolható szempont egy szórakozóhely esetében, hogy milyen árban is mérik a sört, azonban ahogy egyre idősebb az ember, kénytelen lesz ráébredni, már az fontos, hogy mit hallgatunk, pláne, hogy az élőben milyen minőségben is szólal meg. Összegezve az ifjabb korosztály számára: nem csak az a fontos, hogy elmenjünk egy helyre és leigyuk magunkat. | tovább...
Ópium - Egy elmebeteg nõ naplója
A Moravcsik-klinika romos és nyugtalan falai közé kocsizik be Brenner József, mintha Jonathan Harkerrel tartanánk Drakula ódon kastélyába. A kocsi megáll, és a film kezdetét veszi. Morbid, szadomazo eszközök és szerelem. Ördög és szimbolika. | tovább...CÍMKEFELHŐ
2006 (2) 2008 (3) 2009 (288) 2010 (6) a38 (21) adaptáció (14) akció (17) album (34) alexandra (39) animáció (0) ázsia (5) beszámoló (9) beszélgetés (0) blues (1) cannes (3) cikk (34) díj (3) dráma (5) életrajz (9) előzetes (52) esszé (7) fantasy (17) fesztivál (53) film (172) filmmegjelenés (3) franchise (4) francia (1) galéria (9) giallo (1) gondolat (2) gondolatok (5) gore (7) gótika (2) gyerekkönyv (1) hard-boiled (5) hírek (364) horror (160) humor (2) interjú (6) irodalom (160) japán (2) jazz (1) jelenet (16) kaland (5) képregény (2) kiállítás (1) klasszikus (32) komolyzene (1) koncert (27) könyv (60) könyvhét (12) könyvmegjelenés (52) korea (1) krimi (55) kritika (47) mese (11) metál (51) noir (5) novella (7) oscar (2) pályázat (4) plakát (9) poszter (10) programajánló (139) regény (84) remake (19) rémirodalom (4) részlet (44) rock (28) romantika (7) sci-fi (30) slasher (12) sorozat (23) sorozatgyilkos (13) sundance (1) szatíra (2) szépirodalom (3) sziget (5) szinopszis (6) televízió (4) thriller (30) titanic (5) trash (4) tudósítás (9) vámpír (15) videóklip (2) vígjáték (10) zene (134) zombi (9)Copyright © 2006. - 2010. - horror.film.hu. Minden oldal szerzői jogvédelem alatt áll!
kontakt: info@horror.film.hu
kontakt: info@horror.film.hu
KOMMENTEK
Új hozzászólás küldéséhez elôbb be kell jelentkezned!