Neil Gaiman - Csillagpor

A mesék voltaképp az életrõl szólnak. Az élet útjáról és az azon leselkedõ veszélyekrõl. No meg arról, hogy ha erõsek vagyunk, és nem térünk le az útról, akkor megvalósíthatjuk legbensõbb vágyainkat. Neil Gaiman is ezt a sablont követi, bár nem éppen abban a stílusban és formában, mint ahogyan azt mindannyian megszoktuk már.

Az újságíróból lett Neil Gaiman sokoldalú mûvész. Már az 1999-ben megjelent alkotása, a Csillagpor elõtt több képregény (Sandman), forgatókönyv (Neverwhere), vers- és dalszöveg szerzõjeként kivívta mind a szakma, mind pedig a közönség elismerését. Azonban a nálunk most megjelent Csillagpor címû fantasy kalandregénye nem minden tekintetben hasonlítható egy átlagos tündérmeséhez. A stílusok több válfaja csoportosul benne: a romantikától kezdve a kalandon át egészen a horrorig. Ezen stílusok bár különbözõek, mégis elengedhetetlenek a történet vezetése szempontjából.

Falva falva egy kis fallal körbezárt település Angliában. A hatalmas falblokádon kívül a varázslatok és tündérek mesebirodalma foglal helyet. Falva falva kapuját folyamatosan és gondosan õrzik a kinti világgal szemben, megakadályozva ezzel a kis faluból való céltalan kijutás lehetõségét is. Mindennek feloldására a kilencévente megrendezendõ vásár nyújt alkalmat, de az is csak egy napra. A férfivá érett Dunstan Thorn ekkor bonyolódik szerelmi kalandba egy tündelánnyal, akit rabszolgaként tart az egyik kereskedõ boszorkány. Ebbõl a kapcsolatból születik meg gyermeke, Tristran Thorn. Miután a fiú felcseperedik, megkéri szíve választottjának kezét. Ám a lány vonakodik hozzámenni, de Tristran addig erõsködik, míg a lány fel nem ajánl neki egy alkut. Ha elhozza az egyik hullócsillagot, amire rámutat, akkor hozzámegy. Tristrannak több sem kell, elindul hát a falon túlra, hogy elhozza szíve választottjának a csillagot. Ám azzal nem számol, hogy a csillagra sötét erõk vadásznak odakint…

Neil Gaiman posztmodern meséje módfelett szórakoztató és kellemes olvasmány még azoknak is, akik nincsenek annyira otthon a fantasy világában. A mû tele van már-már zavarba ejtõ fordulattal, századfordulót idézõ romantikával, miközben gazdagon bõvelkedik horrorisztikus elemekben is. A történetvezetés eleinte úgy tûnik, csupán a fõhõsök kalandos sodródásain alapszik, mégis egyre jobban érezhetõ, hogy minden egy adott célhoz halad, s nincs sok hátra, hogy összeálljon a kép. Gaiman szókincse rendkívül gazdag, mely a Csillagporban is tettenérhetõ. A jól megfogalmazott és igencsak kidolgozott mondatok persze a fordító érdeme is ‑ minden sor költõi és gyönyörködtetõ. A mese humorára a fekete humor a jellemzõ, például a Tristran útját segítõ manóból csak úgy árad a mulattató keserûség. A regénybõl Matthew Vaughn készített mozifilmet, amit idén be is mutattak. A filmben olyan világsztárok kaptak helyet, mint Robert De Niro, Rupert Everett, Peter O’Toole, Claire Danes és Michelle Pfeiffer.

Falva falva, mint építmény szimbolikusan az álmok kiindulópontját is jelentheti. A falak õrzése és az átjutási tilalom akár azon õsi pesszimista felfogás szimbóluma is lehet, mely szerint az utad lehetetlen és biztosra veheted, hogy elbuksz, ha szembe mersz szállni a félelmeiddel. Az álmok útja a falon túl vár az emberre, ahol – bár gyönyörû világ vár – meg kell küzdeni a révbe érésért. Ahol a sötétség vadászik az álmok után futkosó fiatalok után, hogy megkaparintsa õket álmostul-bõröstül. A Csillagpor azonban nem csak az utat és annak veszélyeit mutatja be a maga szimbolikus formájában, hanem bátorságra is ösztönöz, megmutatva annak a módját, hogyan kell veszíteni, a végén pedig hogyan kell gyõzni.

Neil Gaiman fantasy regénye megunhatatlan. A stílusok „egymásba kapaszkodása” bár okozhat némi „galibát” és meglepetést az olvasóban, azonban pontosan ez a fajta posztmodern lepel az, ami a mondanivalót takarja, és ez a lepel az, mely közelebb hozza az olvasót Gaiman világához és más történeteihez. A Csillagpor olvasásának élménye örökre beleivódik az ember lelkébe. „Ha nem hiszed, hát járj utána!”

KOMMENTEK