Lawrence Block - Bérgyilkos mindörökké

J. P. Keller több mint másfél évtizede bukkant fel elõször Mr. Block életében. A debütálást egy 1989-es, a Playboyban leközölt novella jelentette, melyben az akkori olvasók megismerhették a keveset beszélõ, de annál többet gondolkodó bérgyilkost.

A mindössze egyetlen önálló történettel számoló szerzõben ekkor még fel sem merült, hogy egyik legnépszerûbb és legfontosabb karakterét indította útjára. Ma, 2006-ban a figura mögött három könyv áll, mely mennyiségben ugyan nem közelíti meg az író más sorozatait, minõségben viszont egy lépéssel sem marad le tõlük.

Az 1998-ban megjelent Bérgyilkos újdonsága abban állt, hogy egy, a közfelfogásban teljesen jogosan elítélt foglalkozást, pontosabban az a mögött álló embert úgy mutatta be, hogy hullák ide vagy oda, az olvasó hamar szemet hunyt a címszereplõ hivatása fölött. A bekategorizálhatatlan könyv (mely leginkább talán bûnregénynek nevezhetõ, bár ez a meghatározás sem fedi le egészen) epizodikus, végig kihagyásokra építõ szerkezetével a tartalom mellett kimondottan egyéni formát is használt. A hagyományosabb regényekre emlékeztetõ folytatás, a Bérgyilkos a célkeresztben azonban kevésbé volt radikális: a történetnek gerince lett, a szerkezet már nem volt olyan töredezett. A Bérgyilkos mindörökké egyértelmûen az elsõ részhez való visszatérést jelent: ismét tíz, egymáshoz csak Keller, Dot, és egy-egy apró utalás által kapcsolódó történetet kapunk a megszokott, ironikus humorral és abszurdba hajló helyzetekkel, valamint azzal a (trilógia középsõ darabjából némiképp hiányzó) fogással, mellyel Block minden küldetést megcsavar, hogy azért ne legyen olyan egyszerû a bérgyilkos dolga. Fõhõsünk tehát az eredeti Bérgyilkoshoz hasonlóan ezúttal is változatos szituációkba kerül, igazolva, hogy munkája minden, csak nem unalmas.

Keller feltûnõen sokszor a sportok világában találja magát (legyen szó a baseballról, a kosárlabdáról, a golfról vagy épp a loviról), továbbá hangsúlyos lesz a kutya szerepe is (az elsõ kötet Nelsonja már rég nincs velünk, de úgy tûnik, idõrõl idõre azért összehozza az élet egy-egy négylábúval a modern hóhért); ugyanakkor Block lereagáltatja hõsével a 9/11-es eseményeket is, egy abszurdba hajló, de azért nem elviccelt epizódban.

Az egyes novellák különbözõségébõl jól látszik, hogy a szerzõ elemében van: nincs két egyforma történet, trükkös megoldások követik egymást, hogy a bérgyilkos élete ne legyen túl egyszerû, de az olvasó legalább jól szórakozzon - Block tehát ismét rámutat arra, hogy elegendõ kreativitással a legegyhangúbbnak tûnõ munka is el(õ)adható. Mindemellett a trilógia eddigi darabjait olvasva a már megszokott életképek-jelleg kibõvül egy eddig még nem ismert dimenzióval is: rövid idõre bár, de betekintést nyerünk Keller múltjába, így lesz még jobban árnyalt az amúgy sem épp hétköznapi karakter.

Az elõzõ regényhez képest kevesebb a Dottal folytatott párbeszéd, viszont több az ötletes, jól megcsavart helyzet; azonban gyakorlatilag minden más - a humor, a szerkezet, a hangvétel - a régi. Így aki már olvasott Keller-sztorikat, az nagyon is jól tudja, hogy mire számíthat; aki pedig nem, annak se késõ belevágni, különösen, hogy ezt a trilógiát el lehet kezdeni a harmadik kötettel is anélkül, hogy sok mindenrõl lemaradnánk.

A közmegegyezés szerint Block legviccesebb sorozata a nálunk jelenleg harmadik köteténél tartó Bernie Rhodenbarr-széria. Való igaz, az antikvárius betörõ történetei az elbeszélõ hangvételébõl következõen végig könnyedek és szellemesek, ugyanakkor a szerzõ sajátos, de ellenállhatatlan humorérzékére nyújtanak egyértelmû bizonyítékot a Keller-regények is. Az író ráadásul ebben is alaposan rácáfol az esetleges prekoncepciókra: a Bérgyilkos ismeretének hiányában nem biztos, hogy olyan hivatásnak tartanánk más emberek likvidálását, melyet - életképszerûen elõadva - lebilincselõen lehet elõvezetni, arra meg végképp kevés az esély, hogy mindezen még vigyorogni is lehessen. Márpedig ez lenne a helyzet a trilógiában, lévén az alapkoncepcióban (a bérgyilkos magánélete) rejlõ humorforrást a szerzõ maximálisan kiaknázza: gyakorlatilag minden novella tartogat olyan helyzetet, epizódot, mely már az abszurd határán jár (hiba lenne lelõni bármelyiket is elõre), így egészen sajátos ízt kapnak ezek a történetek - és a legfurcsább az egészben talán az, hogy igazából teljesen hétköznapi minden, ami nem Keller hivatásához kapcsolódik, a végeredmény mégis végtelenül szórakoztató.

A Bérgyilkos mindörökké tehát Block egyetlen trilógiájának záródarabja: igazi bravúr, hiszen egyszerre képes tartani az elsõ könyv által igen magasra tett színvonalat, és bizonyos elemeiben talán meg is tudja haladni azt.

A cikk elõször az ekultura.hu-n jelent meg!

KOMMENTEK