Horror könyv a fenyõfa alatt...

Közelednek az év végi ünnepek, melyek pihenéssel, egy csöppnyi megnyugvással, és emellett a számadás lehetõségével is megajándékozzák az embert. Visszatekintésre, de egyben új tervek szövésére is megfelelõ ez az idõszak.

A Tinta-Klub tagsága túlesett elsõ egész esztendejének meglehetõsen aktív idõszakán. Tapasztalataikról, terveikrõl kérdeztük õket az ünnep küszöbén.

Sok minden történt veletek az évben. Milyen általános tapasztalattal zárul a Tinta-Klub írószövetség idei éve?

Michael Mansfield: ‑ Elõszóban annyit, hogy idei élményeink igen széles skálán mozogtak. A Pirkadatra várva tavaszi megjelenése óta, ami startkõ volt a csapat életében, részünk lehetett elismerésben, nagyszerû programokban – és itt elsõsorban Bonyhádra gondolok –, de természetesen kevésbé felemelõ élményekben is. Szerencsére, utóbbiakból kisebb számban. A lényeg, hogy tapasztalatainkat a maguk helyén értékeljük. A jó dolgoknak örülünk, a kritikákat mérlegeljük és okulunk belõlük. És ennek a receptnek a segítségével jövõre – ígérem! – még jobbak leszünk. Szõts László: – Részemrõl nagyon pozitív tapasztalatokat tudhatok magam mögött, úgy a személyes találkozók, mint a közönség elõtti szereplések kapcsán. A legfontosabb tanulságnak talán azt érzem, hogy a sikerhez szükség van az író és az olvasó személyes kontaktusára, messze nem elég, ha a könyv kapható a boltokban.

Karácsony felé az ember elszámolást tart a mögötte álló esztendõrõl. Mi a legjobb és a legrosszabb élményetek ebben az idõszakban?

Vass Sándor „Hematith”: – Azt mondják, a Szaturnusz évében járunk; a kihívások évében, az embert próbára tévõ nehéz idõszakban. Meg kell mondjam, amerre csak nézek, minden ezt igazolja – így a saját sorsom változása is. A munkahelyemen bekövetkezett változások, valamint az ezzel járó kisebb-nagyobb problémák mind-mind egy falat emeltek elém, s ez bizony elég kellemetlen tapasztalat így év vége felé. Az érem másik oldalán ott van az a folyamat, amelynek központjában az írás, a munkáim megismertetése, és remélem, az olvasók szórakoztatása áll. Megjelent a klub elsõ közös kötete, elkészült a honlapom, befejeztem a regényemet… Ebbõl a szempontból nem volt még eredményesebb esztendõm. Mondhatjuk úgy, hogy a dolgok egyensúlyba álltak. Francis W. Scott: – Számomra ez az esztendõ csupa izgalmat tartogatott, hiszen hosszú hónapokon keresztül dolgoztam azon, hogy megjelenjen az elsõ könyvem, és erre most, pár héttel karácsony elõtt sor is került. Szóval azt hiszem, én abszolút pozitívan élem meg a jelen idõszakot, semmi okom sincs a pesszimizmusra.

Milyen új ötlettel próbálkoztok? Van-e valami eddigiektõl eltérõ stratégia, amit be akartok vetni a jövõben azért, hogy megvalósíthassátok terveiteket?

John Cure: – Ötleteink mindig vannak. Igyekszünk feltérképezni, milyen egyéni megmozdulásokkal lehetne közelebb kerülni az olvasókhoz. Vannak új terveink és bizony az idei évrõl is van még mit átmenteni jövõre. Az év utolsó negyedében indult el a mûfaj propagálását szolgáló író-olvasó találkozó-sorozat, melynek elsõ állomása Bonyhád volt. Ezt 2008-ban folytatni kell, valamint a nyári idõszakra külön programmal és kampánytervvel szeretnénk készülni, kihasználva az évszak nyújtotta lehetõségeket. Jonathan Cross: – A következõ novelláskötetet szeretnénk egy koncepció köré felépíteni. Ezzel kapcsolatban már komoly ötletekkel bombáztuk egymást, kezd körvonalazódni a dolog. Nem lesz kis munka ennyi különbözõ stílusú és érdeklõdésû íróembert egy téma köré sorakoztatni, de én hiszem, hogy a Tinta-Klubnak ez is sikerülhet. Kovács Péter: – Az érdekes az, hogy a koncepció köré felépítendõ kötet gondolata majd’ mindegyikünkben régóta motoszkált már. Mindez persze csak akkor derült ki, mikor valamelyikünk bedobta a „közösbe” az ötletet. Hosszú „brainstorming”-okat tartottunk – persze elektronikusan –, mire valóban elmondhattuk, hogy közös mederbe tereltük a gondolatokat. Én is azt gondolom, hatalmas erõfeszítést fog igényelni mindannyiunktól, de minden bizonnyal izgalmas kötetet tehetünk majd ismét a Tisztelt Olvasók elé.

Meghirdettétek az elsõ novellapályázatotokat, Város és Függõség szlogennel. Mi a célja ennek és mit vártok tõle?

Szlobodnik Gábor: – Azt hiszem, törvényszerû volt ez a lépés, hiszen a Tinta-Klub egyik fõprofilja kezdettõl fogva a tehetségkutatás volt. Eddig is próbálkoztunk hasonlóval, s ennek a pályázatnak is az a célja; csak egy kicsit komolyabb formában. Természetesen azt szeretnénk, ha megmozdulnának az ország lelkes „amatõr” (vagy akár kevésbé amatõr) írói, mi pedig minél több jó tollú mûvésznek adhatnánk lehetõséget, most és késõbb is. Olyan embereknek, akik amellett, hogy birtokában vannak a szükséges tehetségnek, még kellõen elkötelezettek is a misztikus irodalom irányában. Hisszük, hogy sikeres lesz ezen próbálkozásunk, hiszen a Tinta-Klub léte és az amatõr írói oldalak is mind azt bizonyítják, hogy hazánkban is akadnak szép számmal tehetséges alkotók az általunk képviselt stíluson belül. Paul Lewis: – Elsõsorban rengeteg pályázót, sok értékes novellát várunk tõle! Mivel a díjazottak közül az elsõ helyezett lehetõséget kap, hogy publikálhasson a következõ antológiánkban, illetve csatlakozhat a szövetségünkhöz, reméljük, ez elég ösztönzõ erõ, és a téma is megmozgatja kicsit az írók, írni vágyók fantáziáját.

Új tagokkal bõvült a csapat az elsõ esztendõben. Hadd kérdezzelek meg Titeket is: hogyan látjátok, nagyobb erõt képvisel-e munkátokban az, hogy egy alkotóközösséghez tartoztok? Miként látjátok a közös jövõt?

Francis W. Scott: – Abszolút megerõsít már maga a tudat is, hogy a Tinta-Klub tagja lehetek. Inspirálnak az engem körülvevõ alkotó tagok, akiket tisztelek munkásságukért, és az önkritikámra is jelentõsen hatnak, hiszen úgy érzem, most már többfelé kell bizonyítanom nekem is. Külön a külvilágnak, és külön a Tinta-Klubnak. Jonathan Cross: – Nem akarok a magyar könyvpiac helyzetén siránkozni, illetve azon, hogy milyen nehéz elindulni ezen a pályán. Ezt megteszik helyettem sokan mások. A megoldáskeresésen van a hangsúly. A Tinta-Klub – véleményem szerint – egyfajta megoldása lehet ennek a problémának. A kapcsolatok kiépítése, közös marketing, de legfõképpen egymás segítése az a profit, amit ez a klub a tagjainak adhat. Nemere István: – Közös jövõnk mindenképpen lesz, remélem, a bonyhádihoz hasonló rendezvényekre még sor kerül. És ha a klubtagok az idén is kiadnak egy közös könyvet, már azt is sikerként lehet elkönyvelni, mert tényleg az lesz. Türelem és akarat kell csupán, és a „csapat” feljebb jut.

Az idén Nemere István neve is megjelent a Tinta-Klub honlapjának tagsági oldalán, ami igazán megtisztelõ a csapat számára. Fáradhatatlan és színes egyéniségnek ismerjük, akit igazán nem kell bemutatni a honi olvasóknak. Akik jelen voltak a bonyhádi Tinta-Klub rendezvényen, ahol Ön vitte a „prímet”, nagyon jó élményekrõl számoltak be. Hogyan érzi magát a csapatban, Író Úr? Milyen évet zár saját írói munkásságában?

Nemere István: – Megelõlegezem ezt a szót, hogy a Tinta-Klub tagjai a barátaim, bár a legtöbbjükkel még nem találkoztam. Így aztán még csak halvány fogalmaim vannak-lehetnek arról, hogyan is érzem magamat a csapatban. Nos, és az én elmúlt évem? Elég jó volt, nem panaszkodhatom. Persze lehetett volna jobb is. Az év a filmek jegyében indult, a tervek szerint 2007-ben egyszerre három film is készül a mûveimbõl. Ehhez képest a nyáron egy ifjúsági regényembõl készült ugyan egy 50 perces játékfilm. A tél folyamán zajlanak a vágási munkálatok, így én sem láttam belõle még egy percet sem. A másik, „meghosszabbított” és megfilmesített novellám még nem készült el. A harmadikat, a „Vérvonalat”, amibõl regény is készült és külön filmforgatókönyvet is írtam, állítólag a jövõ héten kezdik forgatni. Viszont a huszonegy évvel ezelõtt, a Magyar Televízióban neves (de mára már jobbára elhunyt) színészekkel készített ifjúsági filmet, „A fantasztikus nagynénit” kiadták DVD-n is. Hát igen, a modern technika nagy léptekkel rohan utánunk, sõt már elõttünk.

Köztudott, hogy a Tinta-Klub virtuális tömörülésnek indult. Ehhez képest az évben több alkalom is adódott a személyes találkozásokra. Megismerkedtetek már egymással?

Szõts László: – A klubon belül még nem találkozott mindenki mindenkivel, de nagyobbrészt azért sikerült megismerkednünk egymással. Részemrõl ezek a találkozók nagyon pozitív tapasztalatokkal zárultak, örömmel láttam, hogy klubtársaim nyitott, jó kedélyû és segítõkész emberek, akik szívükön viselik nemcsak az irodalom, de írótársaik sorsát is. Az idei évben sikerült nem csak egy érdekszövetséget, de egy nagyon jó baráti kört is kialakítani. Paul Lewis: – Szerencsére valóban egyre gyakrabban találkozunk egymással, így azt gondolom, sikerült kissé alaposabban és más oldalról is megismernünk egymást. Remek alkalmaink voltak erre az idén, ha csak Bonyhádra, vagy a Darkfestre gondolunk, amely események után – és elõtt – lehetõségünk nyílt egy kis lazításra is, nem ritkán egy-egy üveg finom bort kortyolgatva. Az ilyen alkalmak kiválóak arra, hogy azt a kollégádat, akinek olvasod a könyveit vagy éppen a leveleit nap mint nap, a „lazábbik” oldaláról ismerd meg. Sidi Schwimmer: – Rengeteg konferencialevelezés után végre személyesen is egymásra találhattunk. Nem volt egyszerû a dolog, mivel szétszórva élünk, határon innen és túl. Aligha nevezném véletlennek, hogy több alkalommal is Mansfield lakása volt találkozásaink helyszíne; aki ismeri a „Tiszteletest” tudja, mire gondolok. A Tintás összejöveteleken újra és újra rég nem látott írótársaim testet, formát öltenek, ezek a találkozások számomra legalábbis igazi misztikus szeánsznak számítanak, és nemcsak a parti-hangulatnak köszönhetõen. Kovács Péter: – Számomra izgalmas volt az elsõ találkozó, hiszen olyan emberek kezét szoríthattam meg, akikkel már hosszú ideje leveleztem. Vannak azonban még Tinta-Klubos tagok, akiknek csak az írását ismerem, de legnagyobb sajnálatomra még nem sikerült személyesen is találkoznunk. Minden bizonnyal tartogatunk még egymás számára kellemes meglepetéseket.

Hogyan érzitek, sikerült-e az elmúlt évben elõremozdítani az általatok mûvelt irodalmi mûfaj honi érdeklõdését? Sikerült-e vállalt küldetésetekbõl megvalósítani valamit?

Kovács Péter: – A Tinta-Klub mindenképpen hozzájárult ahhoz, hogy az idén többen olvassanak mûfajunkban, mint egy évvel ezelõtt. Saját berkein, ismeretségi körein belül – lehetõségeihez képest – mindegyikünk tett azért, hogy ismertebbé tegyük egyrészt szövetségünket, másrészt az általunk képviselt irodalmat. Azt gondolom, ezen a téren joggal könyvelhetünk el sikereket. Hozzátenném azonban azt is, hogy ezek az eredmények csak az elsõ lépéseink voltak, hiszen az elmúlt évben a Tinta-Klub maga is szervezõdés alatt állt. Hazudnánk, ha azt állítanánk, minden problémamentesen és simán ment. Szembesültünk buktatókkal, bizonyos dolgokat át kellett értékelnünk, meg kellett változtatnunk. Mára új tagokkal bõvültünk, elkészült a honlapunk, támogatóink is akadnak. A Pirkadatra várva címû kötet elég jó kritikákat, véleményeket kapott, volt már író-olvasó találkozónk, és minden nagyobb – a Tinta-Klubot is érintõ – rendezvényen képviselve vagyunk. Mindent összevetve azt gondolom, sikeres évet tudhatunk magunk mögött. John Cure: – Egyetértek Petivel, azonban a megalakulást követõ elsõ évben érezhetõ statisztikai változást nem lehetett elérni és a mûfaj iránti érdeklõdést sem lehetett olyan mértékben növelni, ahogy szerettük volna. Talán nem is volt ilyen célunk az elsõ évre. Tudtuk, hogy egy hosszú és nehéz misszióba kezdünk, aminek most az elején járunk. Ebben a szakaszban a figyelmet kell minél inkább magunkra irányítani. Az biztos, hogy ahol alkotóink felbukkannak, ott szíveket nyernek a mûfajnak és e küldetésnek egyaránt.

És végül: hogyan telik a Karácsony a Tinta-Klub tagjai körében? Biztosan a fenyõfa alatt is horror könyv pihen…

Francis W. Scott: – Annyi bizonyos, hogy könyv lesz, és nem is kevés. Azt vallom, hogy minden írónak elsõsorban szenvedélyes olvasónak kell lennie, és ezt a szeretteim is tudják rólam. Szóval könyvekben idén sem fogok hiányt szenvedni. Meg persze õk sem, hiszen én is könyvesboltba megyek elõször, ha ajándékozni szeretnék. Az meg, hogy milyen mûfajú könyvekrõl van szó, majd kiderül a fa alatt… Szõts László: – Személy szerint biztos vagyok benne, hogy nálunk nem horror könyv lesz az ajándék. Az utóbbi években sokkal inkább a misztika és a fantasy felé fordult az érdeklõdésem, de nem vetem meg a szépirodalmat sem, szóval nagyobb az esélye, hogy az ajándék ezen témakörök valamelyikébõl kerül ki. Nemere István: – Azt hiszem, senkit sem fogok meglepni azzal a „szenzációs” bejelentéssel, hogy Karácsonykor is dolgozni fogok, meg december 31-én, meg január 1-jén is… De nem kell követni a példámat, elvégre nem mindenki munkamániás. Ami pedig a fenyõfát illeti: feleségemmel már hosszú évek óta nem vásárolunk kivágott fát azért, hogy aztán a meleg szobában haldokoljon heteken át. Éppen ellenkezõleg, Karácsonykor, amikor mások fákat gyilkol(tat)nak, mi vásárolunk egy gyökeres, földlabdás fát és elültetjük az udvaron vagy a kertben. Szeretnénk elérni, hogy ahány karácsonyunk volt, késõbb annyi növekvõ szép fenyõ legyen a házunk közvetlen közelében is. Ezek egész évben emlékeztetnek bennünket a karácsonyra, és az életpártiságra. Sidi Schwimmer: ‑ A hagyományos klisék helyett lehet másképp is ünnepelni. Kinek mi a fontos. Ami a horrort illeti, nekem nincs okom panaszra, írótársaim frissen megjelent írásai a Tinta-Klub virtuális fenyõfája alatt gondoskodnak az ünnepnapi adagról. Szlobodnik Gábor: – Én személy szerint szûk családi körben töltöm majd az ünnepet, úgy ahogy eddig is, tehát nem tervezünk túl nagy felhajtást. Igen, lesz horror könyv is a fa alatt, de nálam a Karácsony nem errõl fog szólni, hiszen vélhetõleg akkor is az ünnep hangulatához sokkal jobban illõ, aranyos téli mesémet írom majd. Azt, amit nemrég kezdtem el, és melyet jövõre szándékozom kiadni, csakúgy, mint a már említett önálló novelláskötetemet. Michael Mansfield: – A legjobb motorra is ráfér egy kis pihenõ. Ez történik most. De csak azért, hogy jövõre újult erõvel vessük bele magunkat a munkába, hiszen még sok minden vár a Tinta-Klubra. Most azonban egyetlen feladatunk van: megállni egy pillanatra a legszebb ünnepen. És békés Karácsony, sikeres Újévet kívánni mind egymásnak, mind pedig minden kedves Olvasónknak, aki velünk tartott, és megszeretett bennünket.

KOMMENTEK