Bret Easton Ellis - A vonzás szabályai

Bret Easton Ellis a Nullánál is kevesebb címû mûvében mutatta be elõször annak a ’80-as évekbeli generációnak a kiüresedett, céltalan életvitelét, melyben minden csak a drog, a pénz és a szex körül forog. Következõ mûvében, az A vonzás szabályaiban mindezt még részletesebben és kegyetlenebbül jelenítette meg.

Ellis nevét hallva már akaratlanul is egy bizonyos karakter, egy elmebeteg sorozatgyilkos személye jut az eszünkbe: Patrick Bateman. Míg Pat Bateman a maga aberrált és kéjgyilkosságokkal tarkított módján próbálta kielégíteni kiüresedett életének megannyi másodpercét, addig Ellis korábbi regényeinek fõhõseibõl még hiányzik ez a fajta testi-lelki szadizmus. A Nullánál is kevesebbel debütáló Ellis 1985-ben egy olyan regényt ír, mely még tanárait is megdöbbentette. Rámutatott a ’80-as évekbeli generáció életvitelére ‑ azokra, akiknek az élete a drogról, a pénzrõl és a végeláthatatlan szexuális kielégülésekrõl szólt: mindezt akárhol, akárkivel. A két évvel késõbb keletkezett A vonzás szabályaiban a minimalista szerzõ még az elõzõ könyvénél is részletgazdagabban, kegyetlenebbül és már-már a pornográfia határait súrolva jelenítette meg ezt az értelmét vesztett, zavarodott tudatú generációt.

„Mert… elfogyott a sör” - figyelmeztet minket a fülszöveg, hogy Ellis regényében már ennyiért is képes elmenni egy lány egy olyan fiúval, aki valójában nem is tetszik neki. A történet 1985 szeptemberében kezdõdik a camdeni egyetemen, ahol a diákok életét Dögös-dugós bulik, a Szittyós szerdák, Kokszos keddek, Világvégi bulik és Szombat esti party elõtti partyk teszik ki. Ezen az egyetemen tanul Paul Denton és Sean Bateman, a két nyíltan biszexuális fiatal és Lauren Hynden, akiknek az életük egy félév erejéig összekapcsolódik. Míg Paul szerelmes Seanba, addig Seant nem érdekli a srác, õ Laurenbe szerelmes, mint késõbb ráébred, azonban míg együtt jár Laurennel, addig Lauren folyton az Európában utazgató Victorra gondol. Minden egyes nap ugyanúgy telik el: a reggeli macskajajos ébredés után egy kis heroin, hogy tudjanak figyelni az órán, majd beszélgetések a lányokról és a fiúkról, az abortuszról, este pedig ismét buli, szex, csoportos szex, és ismét csak sör és sör és heroin. Többet nem is kell mondani a történetrõl.

A könyv érdekessége leginkább stílusában rejlik. Míg eddig olyan könyveket olvashattunk, ahol a szerzõ ítéletet mond és maga mondja el szereplõinek gondolatait, felidézve az eseményeket, addig Ellis egy szót sem szól és mindent jelen idõben jelenít meg. A szerzõ csöndben húzza meg magát a háttérben, s hagyja, hogy helyette minden gondolatot és történést szereplõinek szájából és szemszögébõl lássunk, minden egyes eseményt többször pörgessünk le a szemünk elõtt, ezáltal megismerve, hogy ki, mikor, mirõl, hogyan is vélekedik. Míg az egyik szereplõ szemében egy esemény döntõ fontosságú, addig egy másik szemében ugyanez csak egy keserves próbálkozás a kitörésre és a menekülésre ebbõl a kiüresedett, érzelemmentes világból. Ellis könyve hideg és érzéketlen, szereplõinek nincsenek valódi érzéseik ‑ még maga a szerzõ sem használ érzéseket megjelenítõ szavakat. Sorait olvasva jogos a felháborodásunk: itt mindenkit csak a testi vonzalom, a nyers, lecsupaszított állatias ösztön hajt a saját pusztulása felé, mely, mint a könyvbõl kiderül, elkerülhetetlen. Mégis õk azok, akik túlélik az életet, nem pedig az erényes, a tiszta és a jó. A halál nem megdöbbentõ, senkit sem ráz meg az egyetemen önmagával végzõ lány, aki felvágja az ereit a fürdõkádban - õ is csak egy darab hús ebben a végeláthatatlan ördögi játékban. Senki sem tudja, hogy ki is volt õ valójában, mit szeretett és mit nem szeretett - még azzal sincsenek tisztában, hogy is hívták a lányt.

KOMMENTEK