A fészkelõdõ holtak (részlet)
szerző: Taibo II. és Marcos | megjelent: 2008-09-11 13:40:40 | címkék: irodalom, krimi, regény, részlet | kommentek száma: 0 | tulajdonos: darkcornersAz Agave Könyvek szeptember 4-én jelenteti meg Paco Ignacio Taibo II. és Subcommandante Marcos: A fészkelõdõ holtak címû regényét. Ebbõl az alkalomból és a kiadó jóvoltából olvashatjátok el most a regény elsõ fejezetét.
| hirdetés |
I. FEJEZET
„OLYKOR TÖBB MINT 500 ÉVIG TART”
„Ami hat hónapnál tovább húzódik, az vagy terhesség, vagy nem érdemes kivárni.”
Így szólt hozzám a Sup. Én meg csak néztem, mer nem tudtam, hogy csak ugrat, vagy komolyan beszél. Néha hetet-havat összehord. Szóval néha a városiakat ugratja a mi szájízünk szerint, máskor meg velünk élcelõdik amolyan városi módra. Csuda, hogy nem érti senki? Bár nem úgy tûnik, mintha érdekelné a dolog. Csak nevet.
De ezúttal nem így történt. A Sup nem viccelt. Elég vót csak látni komoly tekintetét, amint éppen meggyújtotta a pipáját öngyújtójával. Oszt úgy nézett a pipára, mintha helyettem attól várná a megerõsítést.
Korábban aszonta, hogy elküld a városba, mer néhány dógot el kell intéznem a harc érdekében, de elõtte egy kis idõt a városba kellesz töltenem, hogy hozzászokjak az ottani életmódhoz, és utána végzem majd el a dógokat. Akkor kérdeztem meg, hogy mennyi ideig kellesz figyelnem a városi életmódot, és azt felelte, hogy hat hónapig, én meg megkérdeztem, hogy mennyi ideig leszek ottan, hogy megértsem a városi életmódot, tudakolóztam, hogy elég lesz-e hat hónap, és akkor aszondta a Sup, amit mondott.
A Sup ezt akkor közölte, miután hosszasan tárgyalt valami la Realidad-i Pepe Carvalhóval, aki Don Manolo Vázquez Montalbántól hozott üzenetet, és tanálkozni akart a Suppal. Egyébként ezt Maxtól tudom, mer õ fogadta. De megismerkedtem ám én is Don Manolóval! Pár napja tanálkozóra érkezett a Suphoz. Hozott egy jó adag kolbászt, vagyis húst a táskájába. Én osztán nem tudom, mi a csuda az a kolbász, de amikor utolértem Don Manolót lóháton, láttam, hogy kutyák veszik körül. Megkérdeztem tõle, hogy valami húsfélét hoz-e a tarisznyájába, mire õ azt felelte, hogy „kolbászt hozok, de a Subcomandante Insurgente Marcosnak”, épp így aszonta. Hát ebbõl osztán egybõl rájöttem, hogy igencsak tiszteli a Supot, mer így csak a városiak híjják, akik nagyon tisztelik és szeretik. De ott tartottam, hogy mi is az a kolbász, mer hát én azt akartam tudni, hogy húst hozott-e, és õ erre azt válaszolta, hogy kolbászt, tehát a kolbász Don Manolóék felé a hús egyik elkészítési módja.
Don Manolo ki nem állhatja, ha „Manolónak” híjják, jobb szereti a „Manuelt”. Ezt akkor mesélte, mikor a parancsnokság felé tartottunk. Meglehetõsen hosszadalmas vót, míg odaértünk. Egyfelõl, mer Don Manolo nem sokat konyít a lovakhoz, és jó darabig tartott, hogy felküzdje magát a nyeregbe. No meg osztán egy elég ijedõs ló jutott neki, és mondjuk úgy, nemigen fekszik neki a lovaglás, ilyenkor meg a ló a legelõ felé veszi az irányt, ahelyett, hogy az úton menne. Sok idõt vett igénybe a lovak irányítgatása, azalatt beszélgettünk Don Manolóval, asszem, cimborák is lettünk. Így tudtam meg, hogy nem szereti, ha „Manolónak” híjják, de nekem osztán elég, ha egyszer mondják valamire, hogy nem, szívósan kitartok az ellenkezõje mellett. Nem rosszból, egyszerûen csak ilyennek születtem, ilyen a természetem, egyszóval csökönyös vagyok. A Sup „Elías Contrerasnak” hív, nem mintha ez lenne a becsületes nevem. „Elías” a fedõnevem, Contrerasnak pedig a Sup keresztelt el, mer szerinte ragadványnév is kell, és mivel mindig mindennek ellentmondok, ezér jól illik rám a „Contreras” név. Mindez még jóval azelõtt történt, hogy Gudalajarába mentem vóna egy levélér a Mutualista nevû közfürdõbe, és megismertem vóna a kínai Fuang Chut. Igen, még jóval azelõtt, hogy tanálkoztam vóna a Belascoaránnal, a vizsgálóbiztossal a forradalmi emlékmûnél, bent Mexikóvárosba. Én vizsgálóbiztosnak hívom, Belascoarán meg „detektívnek” magát. Belascoarán azt állítja, hogy Mexikóvárosba nincsenek vizsgálóbiztosok, csak detektívek. Nálunk, a zapatista területen nincsenek „detektívek”, csak „vizsgálóbiztosok”. Én meg amondó vagyok, hogy ahány ház, annyi szokás. De említettem mán nektek, hogy mindez sokkal azut vót, hogy a Sup a hat hónappal kapcsolatos dolgot aszonta vóna. Jóval azut tanálkoztam a Magdalenával Mexikóvárosba. Ó, Magdaléna! De erre majd késõbb térek vissza… vagy nem is térek vissza, mer vannak sebek, amelyek nem gyógyulnak be, még ha az ember beszél is róluk. Épp ellenkezõleg! Felszakadnak, ha szavakba öntsük õket.
Jóval azelõtt, hogy a Sup a hat hónapot említette vóna, én mán nyomoztam néhány dologba, amik a lázadó zapatista városokba történnek. Esetnek mondják, nem keresetnek, aszonta Belascoarán, aki folyton gúnyolódni szokott velem, mer szerinte nagyon furcsán beszélek, és mindig, amikor csak kedve szottyant, kijavított. Persze én, ahelyett, hogy helyesbítettem vóna magam, adtam alá a lovat. Nem hiába Contreras, Csökönyös a nevem. Az egyik ilyen „kereset” adta ennek a fejezetnek a címét, és majd fogjátok látni, hogy mennyire különös.
De hadd beszéljek egy kicsit arról, hogy ki is vótam én. Igen, vótam. Mer mán meghóttam. Népfelkelõ vótam az 1994-es felkelés alkalmával, a Sup Pedro vezette Elsõ Zapatista Gyalogezredben, Las Margaritas bevételekor. Most lennék 61 éves, de nem vagyok, mer mán meghóttam. Szóval mán végem van. Subcomandante Marcost 1992-ben láttam elõször, amikor megszavazták a háborút. Utána 1994-ben tanálkoztam vele újra, és éppen diskuráltunk, amikor a kormány katonái ránk támadtak. Éppen vele és Mayor Moisésszel vótam, amikor ránk kûtték a tankokat, a helikoptereket meg a speciális alakulatokat. Nos, igen, kicsit kemény vót, de látjátok, hogy nem tanáltak ránk. Felszívódtunk, ahogy errefelé mondani szokás. Még napokig hallottuk a helikopterek zakatolását.
De elég mán a szóból! Csak be akartam mutatkozni. Elíasnak hívnak, Elías Contrerasnak, és vizsgálóbiztos vagyok. De ezelõtt nem vótam vizsgálóbiztos, hanem kisegítõ a Zapatista Nemzeti Felszabadító Hadseregbe, Chiapasba, itt a mi Mexikó nevû országunkba. Hogy hun a pokolba van? Hát nézzétek meg egy térképen. Ott van…
A magasban egy magányos tukán[2] fényesíti csõrét egy bayaltéfa törzsén. Lent Hilario hadnagy ellenõrzi, hogy a lovak nem pusztították-e el a kis kukoricást, zendülõ Martina befejezi az állambeli katonai névsor ellenõrzését. Az õrnõ egy bódé elõtt ül, és a fegyverét tisztítja. Az egyik oldalon egy vékony rúdra erõsített, öreg feketevásznú zászló lobog, közepén ötágú csillaggal és az EZLN rövidítéssel. A csillag és a betûk napszítta vörös színûek. Az ajtóban megjelenik a Sup. Az õrnõ haptákba vágja magát.
– Hívd ide José alezredest! – utasítja a Sup.
José megérkezik. A Sup átad neki néhány papírt, majd így szól hozzá:
– Ez az imént érkezett.
Az alezredes elolvassa a papírt, majd visszaadja neki egy kérdés kíséretében:
– És most mit fogsz tenni?
– Nem tudom – válaszolja a Sup, és gondolkozóba esnek… A tukán hangos szárnycsapásokkal tovarebben, mindketten utána révednek. Kis idõ elteltével egymásra pillantanak, és ugyanabban a másodpercben így szólnak:
– Elías.
Már sárgába fordul az este, amikor a domb tetején kirajzolódik a lovon érkezõ hadnagy alakja. A falu szélén halad, óvakodik a sártól és a furcsa tekintetektõl. Adolfo õrállásánál megáll.
– Hát a Mayor?
– A városiak gyûlésén van.
A hadnagy távozik.
A Mayor pedig a következõ üzenetet kapja: „Keresd meg Elíast és mondd meg neki, hogy térjen vissza oda, ahol tud beszélni az öreggel. Ha lehet, holnap, ha nem, akkor, amikor lehetõséget lát rá. Ennyi.”
A rádión keresztül a Mayor továbbítja:
„Gamma, gamma. Ha továbbítod, mondd meg a nagyszemûnek, hogy vegyen egy távcsövet holnap vagy amikor tud.”
Egy domb tetején a rádióstiszt fogadja az üzenetet, és õ is továbbadja a maga módján:
„Gerlice, gerlice, küldd tovább, van itt egy kis meló Elíasnak, Felhõ üzeni, hogy induljon holnap.”
A faluban a postamester átadja a képviselõnek: „Keresd meg Elíast és mondd meg neki, hogy holnap menjen La Realidadba”.
A nap kis ideje már a domb hullámos gyapjúkendõjébe bújt, amikor Elías megjelent viskója elõtt, egy szíjjal a fejére erõsített, tökkel teli puttonnyal a hátán. Egyik kezében a fegyvere, a másikban pedig…
A bozótkés
Igen, a Sup a világért se mutatta vóna meg a papírt, de elmesélte, mirõl van szó. Egy rejtélyes eltûnésrõl. Értesítették a Supot, hogy nyoma veszett egy bajtársnõnek, oszt kérték, hogy adjon ki egy közleményt, amiben a rossz kormányt vádolja. Valóba ez a Sup munkája, de a baj az, hogy a városlakók, vagyis a városiak mán hozzászoktak, hogy mi, zapatisták igazat mondunk, nem hazudozunk. Oszt akkor meg az a gond, hogy mi lesz, ha a Sup kiad egy feljelentõ közleményt, és kiderül, hogy a bajtársnõ mégse tûnt el, vagy hogy nem a rossz kormány károsította meg, és akkor mink hazugságba keveredünk, elveszítjük szavahihetõségünket, és nem fognak nekünk többé hinni. No, az én feladatom kideríteni, hogy a bajtársnõ tényleg eltûnt-e, meg értesítenem kellesz a Supot, hogy mi az ördög történt, õ pedig utána tudni fogja, mit tegyünk.
Megkérdeztem a Supot, hogy mennyi idõm van, mire õ aszonta, hogy legfeljebb három nap. Nem firtattam, hogy minek pont három nap, és nem egy, tíz vagy tizenöt. Õ tudja. Felnyergeltem az öszvért, és még aznap este útnak indultam Entre Cerros felé, mer így hívják a falut, ahun a María nevû, vagy néhai María bajtársnõ eltûnt, vajon lehet, hogy már halott a falu helyi zapatista képviselõ felesége vagy vót felesége?
Amint beértem a faluba, beszéltem a képviselõ társunkkal, Genaróval, aki néhai María férje vagy egykori férje. Jó van no, nem néhai… még. Genaro szerint tûzifáért ment, oszt azut mán nem tért vissza. Kereste pedig. Nem tanálta, mer ha megtanálta vóna, nem fordult vóna a Parancsnoksághoz. Mindez vagy három hete történt. De minek nem jelezte azonnal? Mer azt gondolta, majdcsak elõkerül. Mer nem tudta, hogy merre csatangolt el. Mer csak. Mer keressem meg én. Lehet, hogy elrabolta a hadsereg vagy a félkatonai alakulat vagy meghótt. Ki fogja megcsinálni neki a kukoricalevest és a kukoricalepényét? Ki fog vigyázni a gyerekekre?
Elbúcsúztam. Ahogy láttam, inkább afelõl aggódott, hogy ki készíti el neki az ételt, nem pedig az elhunyt sorsa felõl. Nem azér hiányolta, mer annyira szereti, hanem mer nem vót, aki elvégezze a munkát. Azut elmentem a patakhoz, ahol az asszonyok szoktak mosni, és ott tanáltam Eulogia komámasszonyt.
A keresztfiammal, Heribertóval vót, valamit mosott éppen. Beszédbe elegyedtem Eulogia komámasszonnyal, mer õ amolyan mindentudó. Azt mesélte, hogy mielõtt eltûnt, néhai María, aki akkor még nem vót megboldogult, már nem járt a Nõk a Méltóságért Egyesület gyûléseire, éppen akkor, amikor kinevezték, és Eulogia elment hozzá, hogy kitudakolja, mér nem jár a gyûlésekre, mire María azt felelte, hogy „csak nem hivatnak”, és mást nem is mondott, mer ekkor éppen megérkezett Genaro, és María elhallgatott, csak õrölte a kukoricát. Megkérdeztem tõle, hogy szerinte a hegyekben tûnt-e el María, mire így felelt:
– Hogy a csudába tûnt vóna el, ha úgy ismeri az ösvényeket és a csapásokat, mint a tenyerét?
– Szóval nem tévedt el – válaszolom.
– Nem – feleli.
– Hát akkor? – kérdem.
– Szerintem a Nagykalapos vitte el – mondja.
– Ne bomoljon, komámasszony! – feleltem. – Maga mán nagyocska, és még mindig hisz az efféle mesékben?
– Hát látja maga is, komám, hogy történnek furcsa dolgok, mint például Ruperto feleségével – erõsködik Eulogia.
– Jaj, komámasszony! De hát azt nem a Nagykalapos vitte el, hanem Miguel. Tán nem emlékszik, hogy a sparhelt alatt tanálták meg õket együtt, úgy, ahogy az anyjuk a világra hozta õket? – felelem.
– Jól van – mondta Eulogia –, de aztán vannak ám egyéb történtek is a Nagykalaposról. Olyanok, amik szerintem igazak.
Nekem nem vót több vesztegetnivaló idõm, hogy elmagyarázzam Eulogia komámasszonynak, hogy a Nagykalaposról szóló történetek csupán csacska mesék, úgyhogy a rekettyéshez vezetõ ösvény felé vettem az utamat. Mán csaknem kiértem a faluból, amikor valaki megszólított:
– Nicsak, Elías Contreras! – megfordultam, hogy lássam, ki szólt, és Tacho koma vót az, aki a faluba tartott, hogy tereferéljen.
– Mi járatba, Tacho? – köszöntöttem.
Ottmaradtam vele beszélgetni kicsit a neoliberizmusról, a globalizációról meg effélékrõl, de eszembe ötlött, hogy csak három napom van a megboldogult María ügyére, ezért sietõsen elbúcsúztam Tachotól.
–Na, megyek – mondtam.
– Á, szóval megbízásod van? – kérdezte.
– Igen – feleltem.
– Isten veled, Don Elías – mondta.
– Veled is Don Tacho – feleltem, és útnak indultam.
Ahogy a vetéshez értem, eleredt az esõ. Rajtam meg nem vót kabát, úgyhogy elkáromkodtam magam, igaz, nem védene az esõtõl, de legalább melegítene. Kitartóan követtem a rõzsegyûjtõk ösvényét. A csapás sokszor elágazik, mint egy fa ágai. Mindent tûvé tettem, de nem tanáltam semmit, amibõl kiderült vóna, hogy mi lett a valószínûleg megboldogult Máriával. Lementem a folyóhoz, leültem egy kõre, oszt megettem a kukoricalepényemet. Ott ért az este. Telihold vót, mégis használnom kellett a zseblámpámat, hogy visszatanáljak az országútra. Egy régi csapást követtem. „És most” – gondolkodóba estem, és csak néztem a bozótkéssel levágott ágakat, mint egy tökfilkó. Bozótkés. Bozótkés! Ez az! Nem tanáltam sehul az állítólagosan elhunyt bozótkését, amivel tûzifát ment vágni. Akkor jutott eszembe, hogy ott, ahun a Genaróval találkoztam, a viskó oldalánál sorakozó tûzifa-kupac tetején láttam egy bozótkést. Jó adag tûzifa vót ott, akkor meg vajon minek ment el megint tûzifáért a már nem is annyira megboldogult María, ha egyszer még jó idõre való elég vót? Akkor ötlött az eszembe, hogy Máriát nem eltüntették, hanem õ maga tûnt el. Vagyis elszökött.
Miután számot vetettem, elindultam Entre Cerros felé az országúton, és egy kávé után kényelembe helyeztem magam Eulogia néném csûrjében. Alig aludtam valamit. A chasquisték[3] és az aggodalom miatt alig gyütt álom a szememre. Ha nem tudok elaludni, sokat gondolkozom. Sara mindig megdorgál, hogy túl sokat gondolkozom. Erre én azt szoktam mondani neki, hogy ilyen fából faragtak. Szóval sokat töprengtem ezúttal is. Hogy lehet, hogy María nem halt meg, nem rabolták el, hanem magától tûnt el, és hogy vajon merre csatangol, és hogy azér tûnt-e el, mer nem akarta, hogy rátaláljanak, és talán olyan helyre ment, ahol senki sem találhat rá.
Hajnalba eleredt az esõ, úgyhogy kölcsönkértem egy kabátot Humberto komámtól. Otthagytam felmálházva az öszvért, oszt elindultam Caracol de la Realidadba. Amint megérkeztem, felkerestem a Jó Kormány Tanácsot. Elõször a Felügyelõ Tanács elé vezettek. Ott vót a Mister és Bruce Lee. Aszontam nekik, hogy nyomozói megbízásom van, és a Jó Kormány Tanáccsal szeretnék beszélni. Bevezettek. A Tanácsba megkérdeztem, hogy van-e információjuk a falusi nõi közösségekrõl. Adtak egy listát. Semmit nem tudtam meg belõle. Visszaadtam nekik.
– Mit keresel egyáltalán? – kérdezték.
– Nem tudom – feleltem, mer szín tiszta igaz vót, hogy magam se tudtam, mit keresek, de biztosan tudtam, hogy rájövök, amint megtanálom.
– Meglehetõsen zavarosak a gondolataid – mondták a tanács emberei.
– Biza – válaszoltam.
– Szóval nem tanáltad meg, amit keresel? – kérdezték.
– Hát nem – feleltem.
– De ezen a listán rajta van minden nõi közösség – mondta egyikük.
– Igen, mindegyik… kivéve egy, amelyik éppen most alakul – tette hozzá egy másik.
– Ó, igen, de az egy új terület, csak most formálódik, még nincs önálló tanácsuk, de a nõk már szervezõdnek – felelte az elõzõ.
– Nos, igen, a nõk szervezõdnek elõször, ha késlekedünk a harccal, az csak a férfiak miatt van, mer olyan csekély az agyuk – mondta a tanács egyetlen nõi tagja. Mi, férfiak pedig csöndbe maradtunk.
Éreztem, hogy ezúttal megtanálom, amit keresek, úgyhogy rákérdeztem:
– Aztán hun is van az a most alakuló közösség?
– Ceiba régióban, Tres Cruces falujában, amarra, a Comitán felé vezetõ országúton – mondta a bajtársnõ.
Kölcsönkértem Bruce Lee kancáját, oszt elindultam Tres Cruces felé. Útközben beesteledett, a kanca meg minden árnyéktól megrettent, úgyhogy kikötöttem egy tanyán, és gyalog folytattam utamat. Mán a második nap is a végéhez közeledett, így hát futásnak eredtem. Akkor értem a faluba, mikor a hold mán a pályája felénél járt. Megkerestem a helyi képviselõt, osztán bemutatkoztam. Egy pillanatra eltûnt. Gondolom azér, hogy ellenõrizze rádión keresztül, hogy valóba az vagyok-e, akinek kiadom magam, mer kisvártatva igen elégedetten tért vissza, és még vacsorával is megkínált. Ittunk egy kávét és ettünk egy banánt. Ahogy végeztünk, a munkáról kérdeztem, mire azt felelte, hogy nagyjából rendbe van, a közösség néha kedvét veszti, de a politikai beszédek után rendszerint újabb lendületet vesz.
– Az asszonyok közösségében viszont valamivel jobb a helyzet, mert Abril lelket önt bele – mondta a képviselõ.
– Ki fia borja ez az Abril? – kérdeztem.
– Nem fia, hanem lánya – felelte.
Kortyoltam egyet a kávémból, és vártam. Õ folytatta:
– Abril egy bajtársnõ, aki három hete érkezett, azt mondta, hogy nõi küldött. Lucha asszonyság házában szállásoltuk el, mert õ egyedül van, mióta Aram meghalt. Ott él ez az Abril és azt hiszem, jól forog az esze, mert igencsak szeretik a faluban az asszonyok. Minden héten összegyûlnek, a politikáról meg a tennivalókról beszélgetnek. Azt hiszem, még azt is kérvényezték, hogy jegyezzék be õket a Jó Kormány Tanácsába.
Elbúcsúztam a képviselõtõl, és aszontam neki, hogy a templomba éjszakázom. Félvállról megkérdtem, hogy hol lakik Lucha asszonyság. Azt válaszolta, hogy a falu szélén, a domb mellett, úgyhogy megtudtam, melyik Lucha asszonyság háza. Egy cseppet vártam. Nem sokat. Az ajtó kinyílt, elõször egy árnyékot láttam meg, amely a hold fényében egy nõ alakját öltötte.
– Jó estét, María – köszöntöttem a kút mögül. Egy pillanat múlva lehajolt egy kõért, szembe fordult velem, és így szólt:
– Nem María vagyok, a nevem Abril. – Csak csendben néztem, és arra gondoltam, hogy más nõ megijedt vóna, sikított vóna vagy elfutott vóna, vagy mindkettõ. De õ kész vót szembenézni egy idegennel. Egy ilyen nõ nem állja meg csendben, ha valami nem tetszik neki. És nem él olyannal, aki rosszul bánik vele. Anélkül, hogy levettem vóna a szemem a kezérõl, amiben a követ szorongatta, nyugodtan így szóltam hozzá:
– Elíasnak hívnak, és vizsgálóbiztos vagyok. Azért jöttem, hogy kiderítsem, mi történt egy María nevû asszonnyal, aki Entre Cerros falujából tûnt el. A férje aggódik érte.
Õ, még mindig a kõvel a kezében így válaszolt:
– Nem ismerem Entre Cerros faluját, és ezt a Máriát sem, sem Genarót, a férjét.
Ezen a ponton felbátorodtam.
– Én nem mondtam, hogy a férjét Genarónak híjják.
Erre gondolom, elsápadt, láttam ugyan az arcát, de nem tudtam kivenni, hogy elsápadt-e. Egy hosszadalmas csönd után, miközben megragadott egy bunkósbotot a szabad kezével, elszántan így szólt:
– Nem hagyom, hogy elhurcoljanak.
– Nem azér jöttem, hogy bárkit is elhurcoljak, bajtársnõ. Csak nyomozok – mondtam neki, és sarkon fordultam, hogy távozzak.
Alig tettem néhány lépést, amikor meghallottam a hangját:
Abril-María elmesélte történetét, Lucha asszony kezében pedig várt rám…
Egy kávé
– A Sup már vár – mondta egy zendülõ bajtársam a parancsnokság bejáratánál, aki a postán szolgált. A megkötött lovak mellett állt a Sup, éppen pipázott. Megölelt, kávéval kínált, és leültünk egy farönkre. José alezredes is ott vót. Mindenrõl beszámoltam nekik. Mer Máriával, vagyis Abrillal nagyon rosszul bánt a férje, nem hagyta, hogy közénk járjon, meg igencsak féltékenykedett. Amikor a férj, Genaro megtudta, hogy kinevezik a nõi közösségbe, még meg is ütötte. Az asszony jelentette a problémát a falugyûlésnek, de nem tudtak megegyezni, oszt a dolgok ugyanúgy folytatódtak. A gyermekeik nagyok, mán nincs rá szükségük. A Nõk Forradalmi Törvénye szerint pedig neki joga van a fejlõdéshez. Miközben a María mesélt, Lucha asszony egyetértõen bólogatott, és ökölbe szorította a kezét, mint aki nagyon elszánt. És hát Abril, aki María, beleunt, hogy úgy bánnak vele, mint egy kutyával. Mielõtt elment, egy jó adag tûzifát hagyott Genarónak, csak hogy lássa, hogy nem azér megy el, mer lusta asszony. Azér ment el, mer már nem bírta tovább. És az Nõk Forradalmi Törvénye kimondja, hogy joga van kiválasztania párját, vagy azt, hogy akar-e párt vagy nem. Elment Tres Fuentesbe, mer a nõk egyik gyûlésén korábba megismerkedett Lucha asszonysággal, és tudta, hogy rá számíthat. Tudja, hogy hibát követett el, amikor azt hazudta, hogy a Nõi Küldöttség tagja, de ez jutott eszébe, hogy bejuthasson a faluba. Nevet változtatott, és Abrilnak hívatta magát, mer április a harcoló nõk hónapja. Nem világosítottam fel, hogy a harcoló nõk hónapja a március, mer mindketten nagyon bátraknak tûntek. Majd másvalaki felvilágosítja õket akkor, ha kicsit megnyugodtak. Abril elfogadja a büntetést azér, mer azt hazudta, hogy a Nõi Küldöttség tagja, de nem megy vissza, mer nem akarja, hogy rosszul bánjanak vele. Mer õ zapatista, és úgy is akar viselkedni, mint egy zapatista.
A Sup és az alezredes szótlanul hallgatták a mondandómat, a Sup végig csak tömködte és gyújtogatta a pipáját. Mikor befejeztem, így szólt:
– Kész meglepetés! Genaro társunkat a képviselõk gyûlésén ismertem meg, jól beszélt, és elszánt zapatistának tûnt.
Én erre eszontam:
– Nézze, Sup, ismer valakit, aki nem lehetne zapatista ideig-óráig?
Elfordította a fejét, mint aki gondolkozik.
– Hát mennyi idõre van szükség, hogy valaki zapatista legyen? – kérdezte, miközben segített felnyergelni az öszvért.
– Olykor több mint 500 évre – mondtam neki, és igyekeztem útnak indulni, mer a falum a világ elég félreesõ részén található.
Fent a nap úgy járt az égen, mintha emésztené a…
Szükség
Az ég fokozatosan beburkolózik a fák tetején gubbasztó sötétségbe. A Sup egy felhõ útját fürkészi, közben kialudt pipáját rágcsálja.
– A nõk ügyében még sok a tennivaló – mondja az alezredes.
– Sok – válaszolja a Sup, és az eset dokumentumait egy „Elías: Vizsgálati Megbízások” feliratú, vaskos mappába helyezi.
Közben valaki, távol innen egy lezárt borítékot kap. A feladónál ez áll:
Mexikó délkeleti hegyeibõl
Subcomandante Insurgente Marcos
Mexikó, 2004 novembere
[2] A harkályalakúak rendjébe tartozó madár. A tukánok avagy borsevõfélék könnyen felismerhetõk hatalmas, különös alakú, nagy csõrükrõl.
AKTÍV FÓRUMTÉMÁK
Kötetlen beszélgetés egy tea mel ... (1055)Darren Shan (89)
Mit olvasol jelenleg? (604)
A filmekrõl (292)
Tolkien (1)
Üzenet a moderátoroknak (79)
Clive Barker (145)
Stephen King (369)
Keresem ... (36)
Hibajelentés (27)
EFOTT 3. nap
Kezdetét vette az Egyetemisták és Fõiskolások Országos Turisztikai Találkozója, az EFOTT, immár 32. alkalommal, idén Debrecenben, akik már harmadik alkalommal rendezik meg a fesztivált. | tovább...Campus Fesztivál 2008. 0. és 1. nap. Szerintünk.
Az bizton kijelenthetõ - már most az elején -, hogy a Vekeri-tó az egyik legjobb hazai fesztivál helyszín. 2002-ben, amikor elõször rendezték meg a Vekeri-tó Fesztivált, még alig volt pár színpad, s a helyszín is leginkább a tó mellett fekvõ zöldesben terült el - ha jól emlékszem összesen talán 3 színpad lehetett. Így utólag visszatekintve olyan régi, már-már nosztalgikus érzések kerítik hatalmába az embert, melyet megfogalmazni - és ezt most higgye el mindenki - nem is olyan egyszerû. | tovább...
Hans Christian Andersen (1805-1875)
Andersen „közel 800 verset, 40 színdarabot, 6 regényt és 5 úti beszámolót hagyott hátra, de a legfõbb érdeme az a 175 mese és történet megírása, amelyek folytatják a gyerekek és felnõttek egyesítését, amíg világ a világ.” (OM) | tovább...
Philip K. Dick: Galaktikus cserépgyógyász (részlet)
Az Agave Könyvek július 17-én jelenteti meg Philip K. Dick Galaktikus cserépgyógyász címû könyvét. Ebbõl az alkalomból és a kiadó jóvoltából olvashattok most a könyvbõl egy részletet. | tovább...
Naomi Novik: Puskapor és sárkányvér (részlet)
A Könyvhét napján jelenteti meg az Agave Könyvek Naomi Novik Puskapor és sárkányvér című könyvét. A kiadó jóvoltából olvashatjátok el most a regény első fejezetét. | tovább...
EFOTT 1. nap
Kezdetét vette az Egyetemisták és Fõiskolások Országos Turisztikai Találkozója, az EFOTT, immár 32. alkalommal, idén Debrecenben, akik már harmadik alkalommal rendezik meg a fesztivált. | tovább...CÍMKEFELHŐ
2006 (2) 2008 (3) 2009 (288) 2010 (6) a38 (21) adaptáció (14) akció (17) album (34) alexandra (39) animáció (0) ázsia (5) beszámoló (9) beszélgetés (0) blues (1) cannes (3) cikk (34) díj (3) dráma (5) életrajz (9) előzetes (52) esszé (7) fantasy (17) fesztivál (53) film (172) filmmegjelenés (3) franchise (4) francia (1) galéria (9) giallo (1) gondolat (2) gondolatok (5) gore (7) gótika (2) gyerekkönyv (1) hard-boiled (5) hírek (364) horror (160) humor (2) interjú (6) irodalom (160) japán (2) jazz (1) jelenet (16) kaland (5) képregény (2) kiállítás (1) klasszikus (32) komolyzene (1) koncert (27) könyv (60) könyvhét (12) könyvmegjelenés (52) korea (1) krimi (55) kritika (47) mese (11) metál (51) noir (5) novella (7) oscar (2) pályázat (4) plakát (9) poszter (10) programajánló (139) regény (84) remake (19) rémirodalom (4) részlet (44) rock (28) romantika (7) sci-fi (30) slasher (12) sorozat (23) sorozatgyilkos (13) sundance (1) szatíra (2) szépirodalom (3) sziget (5) szinopszis (6) televízió (4) thriller (30) titanic (5) trash (4) tudósítás (9) vámpír (15) videóklip (2) vígjáték (10) zene (134) zombi (9)Copyright © 2006. - 2010. - horror.film.hu. Minden oldal szerzői jogvédelem alatt áll!
kontakt: info@horror.film.hu
kontakt: info@horror.film.hu
KOMMENTEK
Új hozzászólás küldéséhez elôbb be kell jelentkezned!