Subscribe, Zorall, Ludditák egy színpadon

szerző: Bolváry Gábor | megjelent: 2009-07-30 16:08:00 | címkék: 2009, fesztivál, hírek, metál, programajánló, rock, zene | kommentek száma: 0 | tulajdonos: darkcorners

A budapesti Zöld Pardon színpadán július 30-tól augusztus 5-ig olyan neves és számtalan díjat magukénak tudó zenekar teszi tiszteletét, mint a Subscribe, a Zorall vagy éppenséggel a Ludditák.


hirdetés

JÚLIUS 30. CSÜTÖRTÖK 20 óra
Open Stage-Székelylend
Az Open Stage ötlete 2006-ban született Csíkszeredában, az egykori Mix Fm rádió stúdiójában, ahol másfél éven keresztül, Lung László Zsolt és Kozma Attila a szóban forgó rádiónak és sok másnak is, több mint 1000 reklámot gyártott.
A már akkor népszerűvé vált „székelyes” reklámok adták az ötletet egy komplexebb, jobban kidolgozott anyagra is, ami akkor még a Székely Antológia munkacímet viselte és csak prózai jeleneteket tartalmazott.
Ezek, és az ehhez hasonló reklámfelvételek igen nagy népszerűségre tettek szert az interneten és a telefonkészülékeken, így ez már valamiféle konkrét motiváció volt arra, hogy ezt a stílust nagyobb méretekben is megszólaltassák.
2006-ban a két színész/reklámgyártó felkérést kapott a Dancs Market Records SZÉKELYFÖLDI HANGOS ÚTITÁRS Udvarhelyszék és a SZÉKELYFÖLDI HANGOS ÚTITÁRS Csíkország válogatás lemezeinek elkészítésében való közreműködésre. Ezeken az albumokon több prózai jelenettel mutatkozott be a csapat, az anyag profibb hangzásvilágáért Mezey Zsolt volt a felelős. A jeleneteket nem csak a CD-n lehetett hallani, hanem akár a rádiókban is, hiszen több helyen tett szert népszerűségre.
2006 őszén nekiláttak a saját projektjük forgatókönyvének és hamarosan az első felvételeknek is. Bár eleinte viszonylag lassan haladt a munka, a demo anyagot sikerült már március végére befejezni, így aztán jöhetett rögtön a stúdiózás. Mivel a CD nem csak prózai jeleneteket tartalmaz, szükség volt egy hangmérnökre is. Az ezzel kapcsolatos döntést nem övezte hosszas dilemma, hiszen egy ilyen jellegű anyag zenei alapját és teljes hangszerelését az általuk ismert legigényesebb hangmérnökre szerették volna bízni. Így került a demo verzió Nagy Szabolcs kezébe.
A felvételek készítése májusban kezdődött a Ring Ring Music stúdióban, a teljes master pedig már a hónap végére hallgatható állapotban volt. Ez után már a Kiadás c. fejezet volt napirenden.
Ami a CD borítóját és grafikai részét illeti, Sándor Levente munkáját vették igénybe, aki már számtalan hasonló projektben vett részt.
2007 nyarán keresték fel a bukaresti Media Pro Music kiadót és bízták rájuk a kész anyag legyártását. Augusztus 13-án Csíkszeredában egy hivatalos lemezbemutató keretén belül hallhatták a nézők és a sajtó munkatársai először a CD-n szereplő dalok egy részét, illetve akkor ismerkedhettek meg röviden a Székelylend történetével.
Ebben a periódusban került a kereskedelmi rádiók játszási listájára az Aranka, Szeretlek című dal, és noha eleinte nem örvendett túl nagy népszerűségnek, ez hamar változni látszott, hiszen a közönség egyre gyakrabban akarta hallani. Pár héten belül már nem csak passzívan hallgatták, hanem dúdolták, énekelték, sőt, "megtoldották".
Több videoklip készült a dalokról, amik majd felkerültek a Youtube internetes videómegosztóra, és rövid időn belül már nem csak Székelyföldön, hanem határainkon túl is igen népszerű lett az Open Stage és a Székelyland.
Az Aranka, Szeretlek című slágert követte a Nyomjátok Emberek, majd 2007 decemberében a csíkszeredai Fun Fm rádióban bemutatták a CD-ről lemaradt újabb dalt, ami a Semmi pánik bejbe címet kapta. Nemsokára aztán ehhez a dalhoz is készült videóklip, amit ugyancsak a Youtube-on lehetett/lehet megtekinteni.
A határon túli rajongók tábora is egyre gyarapodott, olyannyira, hogy a fiúk munkájára felfigyelt az RTL Klub is, az egyik legnépszerűbb Magyarországi televíziós csatorna.
Így kaptak meghívást a Kész átverés show-ba, ahol Tihanyi Tóth Csabát verték át egy szokatlan helyzetben. A poénos akciót óriási sikerélmény követte és nemsokára már a Cool TV-ben készült velük interjú. Majd, mint egy láncreakció, sorra kapták a felkéréseket és egyre gyakrabban fordultak meg különböző televízióknál, hallattak magukról rádiókban és róluk cikkeztek a napi-, hetilapok, folyóiratok is.
A Székelylend színpadi produkciója idén (2008) tavaszra készült el, ami rengeteg átdolgozást és számtalan új jelenetet tartalmaz.
Hogy mit csinálnak a fiúk mostanában?
Rengeteg meghívásnak tesznek eleget, külföldön és hazánkban egyaránt fellépnek a Székelylend színpadi változatával.
A tervek szerint már májusban hozzálátnak az új lemez felvételeihez, ami, az ígéretekhez híven, rengeteg újdonságot fog tartalmazni, sőt mi több: “sztárvendégek” is szerepelnek majd az új projektben.
Belépő 300 forint.
 
JÚLIUS 31. PÉNTEK 20 óra
Mystery Gang
A Mystery Gang egyike azon ritka magyar zenekaroknak, melyek neve határainkon túl is ismert rendszeres fellépők nemzetközi rockabilly fesztiválokon, ráadásul ezek az ötvenes éveket idéző lenyalt hajú fazonok abban is példa nélkül állnak, hogy eddig mind a négy kiadványuk más-más nemzetiségű külföldi cégnél jelent meg. A Fly To The Moon című négyszámos bakelit-EP a japán Revell Yell kiadónál, a Hot N’ Wild Rockabilly Cuts a brit Nervous Recordsnál, a Dig That Rock! az amerikai Hipstersoundnál, míg a vadonatúj Jungle Fever a német alapítású Rhythm Bombnál.
A Jungle fever a feketék és fehérek közti heves vonzalom szlengje, ami vonatkozhat magára a rockbillyre, mint a fekete rhythm&blues és a fehér country&western stílusok szerelemgyerekeként fogant virgonc rock’n’roll-elsőszülöttre, de arra is, hogy a Mystery Gang ezúttal beveti magát a susnyásba. „Az autentikus rockabilly szigorúan vett hagyományaiba beszivárgott egy jó adag garázs és dzsungel spirit. Hmmm... tetszik az íze...” - írják a zenekar tagjai honlapukon, és a lemezborítón is ott az új garage jungle rockabilly szlogen, amiből az első tag a hangzás mellett az egyszerűsödésre is utal. Ezúttal nincsenek olyan hosszú dalcímek, mint korábban a Sometimes I Feel Like A Rockabilly Star, az I’m So Lonely Everybody’s Got A Date But Me, a She's Got More Rhythm Than A 10-Piece Honky-Tonk Band vagy a My Baby Wants To Look Like Betty Page. A korábbi 14-15 számmal szemben ezen az albumon csak 10 dal van 28 percben, olyan címekkel, mint a Bang-Bang Boogie vagy a Mooove, kettőben közülük (Strip Poker, Whistle Stroll) egy-egy sornyi szöveg van csupán - és már nincsenek feldolgozások sem, mindegyik tétel vagány Egri-szerzemény. A szokásos űrrakétás rajzon kívül most egy kis MG-halálfej logóval is díszített lemez dalaiban a szokásos rockabilly témák mellett dzsungelkirálynők és vudubabák is szóba kerülnek, mániákusabb az ének, izmosabb a megszólalás és több a torzítás (mindez akár a - szintén rockabilly és garage rock gyökerű - psychobilly felé való is kacsintásnak.
Belépő 300 forint.
 
AUGUSZTUS 01. SZOMBAT 20 óra
Ludditák feat. Mc Buppa
A Ludditák zenekart 2000 januárjában alapította Fiáth Marianna (MC Móki), Fiáth Titanilla (MC Tita) és Homoki Péter (DJ Sztyepp).
A pusztán saját szórakoztatásukra elkészített első számukat játszani kezdte a Tilos Rádió, a lányok hamar ismert és aktív szereplőivé váltak a pesti underground életnek. A dalok témái meglehetősen széles skálán mozognak (a biciklisfutár szubkultúra szekálásától a falusi élet örömeinek ecsetelésén át a Britney Spears-szé válás kínjaiig). Míg az első lemezen főként idegen hangmintákat használtak, addig a 2005 júniusában megjelent második, új DJ-kkel készített cédén - Porcogó - több eredeti dal hallható. A szaporodó koncertekhez pedig igazán ütős zenészcsapatot - valóságos all-stars zenekart - kanyarítottak maguk mögé: Gerdesics Ferenc (Quimby) dobos, Balanyi Szilárd (szintén Quimby) billentyűs, Mezei András (Üllői Úti Fuck) basszusgitáros és Vastag Gábor (szintén üllői) gitáros munkája gyakorlatilag hárommal magasabb energiaszintre ültette a lányok amúgy is pörgő rapjét. Legutóbbi anyaguk, a Tizenegyes című, rengeteg nyelvi, szellemi és zenei poént tartogató dupla albumuk igazán különleges zenei csemege, gyakorlatilag több hét után is talál rajta az ember újabb, rejtett kincseket - a csapat az elmúlt évek egyik legkellemesebb és legváratlanabb meglepetése.
Belépő 300 forint.
 
AUGUSZTUS 02. VASÁRNAP 20 óra
Subscribe
2007-ben a Subscribe zenekar modern rock kategóriában megkapta a Fonogram díjat.
A csapat 1999-es THC néven való megalakulását követően a mai napig érvényes felállás megszilárdulásával 2000-ben keresztelődött át. A kezdeti demókat követően 2003 őszén kezdték meg első nagylemezük felvételét, amely már a Hammer (Edge) Records gondozásában került boltokba 2004 december elején. A lemezből azóta világszerte több mint 5000 példány fogyott. 2005-ben az itthoni fesztivál- és klubkoncertek mellett egy Európa-turnén is jártak az amerikai Pro-Pain társaságában. Ezzel egy időben a Benelux államokban és Németországban is kiadták első nagylemezüket. A nemzetközi sajtóban megjelent kritikákban rendre kiemelik a csapat fő vonzerejének tekinthető intenzív színpadi előadásmódjukat, valamint azt, hogy kiváló érzékkel vegyítik a különböző stílusokat alapvetően modern metal zenéjükkel. Az újságírók lelkesen fogadják, hogy többek között jazz, magyar népzenei, funky, raggea elemek keverednek a keményebb metal/hc témákkal. 2006-ban ünnepelték a Subscribe hetedik születésnapját Budapest akkoriban legnépszerűbb alternatív klubjában, a Kultiplexben. Nagy meglepetésre több mint 700 ember volt rájuk kíváncsi, ki is kellett tenni a „megtelt” táblát. Innentől fogva akárhová is mentek, mindenhol teltház fogadta őket. Tavasszal és nyáron Romániában volt két stadionban megrendezett koncertjük, olyan bandák társaságában mint az amerikai Deftones vagy a svéd Clawfinger. Ezek sikerén felbuzdulva már egyedül indulhattak országos klub- és fesztiválturnéra keleti szomszédunknál, ahol szintén sikerült minden helyet megtölteniük. Az utolsó állomáson adott koncertjüket a román nemzeti TV már élőben közvetítette! Októberben a budapesti helyek ranglistáján következő lépcsőfoknak számító A38 állóhajón sikerült teltházat produkálniuk, majd ezt követően az évet egy holland és egy magyar klubturnéval zárták. 2007 nyarán már főműsoridőben játszottak az összes jelentős hazai fesztivál nagyszínpadain: Sziget, Sportsziget, mezőtúri Wanted, soproni Volt, Félsziget, Vekeri-tavi, Tokaj-Hegyalja, Balatone és EFOTT, így aztán elmondható, hogy a zenekar addigi legsikeresebb évét zárta. Az igényes és változatos, a megjelenés óta megunhatatlan Sanity Has Left The Building után pedig ősszel már érkezett is a második nagylemez, mely a Stuck Progress To Moon címet viseli. Az anyag mind külső, mind belső tekintetében különlegesre sikeredett, valamint szintén különlegesség, hogy dualdisc (CD+DVD) formátumban látott napvilágot. A korongon tíz dal hallható, melyek közül kettő a nagy érdeklődésre való tekintettel még hivatalos megjelenése előtt szerepelt a Budapestrockandroll különböző válogatáslemezein is. Az album DVD oldalán pedig a csapat egyik A38-as koncertjének felvétele látható-hallható, egy Paul Anka dal Subscribe-osított változatával megspékelve. Mindenkinek, aki szereti a csapatot, mindenkinek, aki eddig nem ismerte őket és egy minden szempontból igazán minőségi anyagra vágyik, mely világszinten is megállja a helyét: kötelező a lemez. A Subscribe-ot 2008 elején végre a szakma is elismerte azzal, hogy modern rock kategóriában Fonogram díjjal jutalmazta őket második lemezükért. Szintén ezért az albumért a hazai internetes rock/metal sajtó a legjobb hangzás díjával is kitüntette őket. A csapatot mára már vidéken is mindenhol teltház fogadja, rendkívüli népszerűségnek örvendenek a 16-25 éves korosztály köreiben.
Belépő 300 forint.
 
AUGUSZTUS 03. HÉTFŐ 20 óra
Pannonia Allstars Ska Orchestra
A Pannonia Allstars Ska Orchestra 2003. kora tavaszán alakult azzal a kimondott szándékkal, hogy a Jamaikáról származó ska stílus, itthon még nem nagyon ismert, tradicionálisabb vonalát megismertesse a hazai közönséggel. Az orchestra az ország különböző tájairól származó ismert underground zenekarokból toborozta tagjait (CsizmáSKAndúr, MeSKAlin, Kevés, the deadbeats, Böiler, Kabinet Rt., Csalez Lopez, stb.), s megalakulása után szinte azonnal folyamatos koncertezésbe, koncertszervezésbe kezdett.
Ma már a budapesti klubélet egyik legsikeresebb és legelismertebb zenekaraként sorra adják teltházas bulijaikat, miközben egymás után hívják meg Magyarországra a nemzetközi ska-élet legjobb előadóit (Rotterdam Ska-Jazz Foundation, Dr. Ring Ding, The Slackers, New York Ska Jazz Ensemble, The Toasters, Mr.T-Bone, Victor Rice, King Django, Bad Manners, stb.), feltéve ezzel hazánkat a "nemzetközi ska-térképre".
A PASO zenéje érdekes keveréke a tradicionális ska-nak, a reggae-nek és a 2tone-nak, de természetesen egyéb zenei hatások is felfedezhetők benne a jazztől kezdve a dubig. Szövegviláguk is vegyes, hiszen a viccesebb, könnyedebb témájúak mellett megtalálhatóak társadalomkritikus, az agressziót és a mindenfajta gyűlöletet elítélő darabok is.
Belépő 300 forint.
 
AUGUSZTUS 04. KEDD 20 óra
Zorall
A 2002 02.02.délután 2 órakor alakult rock’n roll ötös egy feldolgozás zenekar, ám elég egyedi módját választotta a hazai örökzöldek átformálására: az ismert magyar slágereket punk illetve rock dalok riffjeivel gyúrták egybe. Pl. a Szűcs Judit Táncolj című dalát keverték az AC/DC Thunderstuck című dalával, Bergendy Sohasem utaztam a szellemvasúton szerzeményét a Mötley Crüe Kickstart my heart-jával valamint a Hernádi Judit Sohase mond című dalát a Pantera Walk-jával. Az albumon 18 dal hallható. A csapat lendületének csak a lemezre maximálisan írható idő szabott határt. Az első Nem csak a húszéveseké a világ című albumuk megjelenése után egy évvel már a boltok polcain volt a második Randalíra lemez, amivel a 2005-ös Viva Comet díjátadón két kategóriában is jelöltek lettek. Az év klipje és az év zenekara címért vetélkedhettek. A 2005-ös év egyébként különösen eredményes volt, mert a zenekarok versengésében több kategóriában nyertek a Wigwam Arany nyíl gálán.
A 2006-os év elején az előző évben a Siroki motoros találkozón rögzített koncertet adták ki Zorall Live néven. Az album érdekessége, hogy utólag nem lett stúdióban javítgatva, mint azt más zenekaroknál már természetes.
Az első igazi szakmai elismerést akkor kapták, amikor átvehették a Fonogram díjat az év rocklemezének titulált Randalíra album után.
Belépő 300 forint.
 
AUGUSZTUS 05. SZERDA 20 óra
Supernem
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy öreg király és az öreg királynak volt három fia...
Mindegyik fiú zenész volt! A legidősebb, IMI még Ulászló idejében dobolt a Mester és tanítványaiban aztán a király halála után, a középső fiúval SZABI-val - aki a négyhúros, mélyhangú gitár mestere - együtt zenéltek az UP nevű zenekarban. A hatalmi villongások idején csatlakozott hozzájuk a legkisebb fiú TIBI, aki villanyárammal működő gitáron játszik. De sajnos a közös muzsikálás nem tartott sokáig, mert az új régens miatt az akkori zenekar pár hónap alatt széthullott. A fiúk viszont úgy gondolták, hogy szerencsét próbálkoznak maguk, hármasban. Hosszas töprengés után kiválasztották maguknak a SUPERNEM zenekar nevet, ami hazájukban használatos ősi szó. A zenéket, szövegeket maguk írják, stílusuknak az akrobatikus rock and roll nevezték meg. A következő akadályt is sikeresen vették, hiszen a jövőjüket sikeresen előmozdítani tudó varázslóval találkoztak a Gold Record-dal, aki megígérte, hogy segít nekik.
A rege itt most megszakad, de annyit elárulhatok, hogy a következő rész is jó hangulatban, vidáman fog eltelni!
A gépezet tovább dübörgött. A Hangosabban című nagylemez megjelenése után egy kis idő elteltével jött a következő maxi lemez, természetesen videóklippel együtt. Ez volt a Rendőrsztori. Majd felkérték a zenekart egy művészfilm főcímdalának megírásához. Így született a Nincs mese című daluk, mely egyébként a film címe is lett. ez a második lemezen hallható. Érdekesség, hogy ezt a klipet nem Indián készítette, mint az eddigieket. Majd nem volt más dolga a zenekarnak, mint a közönség szórakoztatása. Közben Szabi hétről hétre különböző különleges, extrém helyzetekben méri össze tudását, erejét, eszét Majkával a Cool Tv-n a Kontra című műsorban. És el is érkeztünk 2004 végéhez, amikor is a fiúk stúdióba vonultak, hogy elkészítsék második nagylemezüket. Az első részből már kiderült, hogy a fiúk saját maguk írják a szöveget és a dalokat is ők szerzik. Ez most sem történt másképp. Egy kis lemezzel (Számolj rám) rukkolt elő a zenekar, hogy ezzel adjon egy kis ízelítőt, hogy milyen is lesz a második korong. a hozzá készült klipben most nincs sztori, hanem a zenekar van előtérbe helyezve. Majd április 11-én kijött a Tejfog.
 
 
Belépő 300 forint.




KOMMENTEK

Még nem érkezett hozzászólás. Légy Te az elsõ kommentelõ!
Új hozzászólás küldéséhez elôbb be kell jelentkezned!
BEJELENTKEZÉS
Felhasználó neved

Jelszavad

Elfelejtett jelszó
Regisztráció

FEED CSATORNÁINK

Tartalom RSS | Alkotás RSS

Shaun Hutson - Áldozatok

Gore-ral fûszerezett thriller egy olyan szerzõ tollából, akinek mûveit a börtönrácsok mögött igazi kincsként õrzik. Tömény kegyetlenség, belek, vértenger. Mindez a hutsoni mûvekre jellemzõ világ. | tovább...

Stephen King - A holtsáv

Köztudott, hogy az ember szereti a másikat lealacsonyítani. Ezt teszi akár a mûveltség, akár foglalkozás terén. Pedig bárkibõl lehet valaki, nem az életben elért poszton ál, vagy bukik minden. A hõsök köztünk élnek, s az élet rejtelmeinek bölcsessége nyomán, nem mind tudja ezt magáról. Stephen King erre a gondolatra mutat rá a Holtsáv címû elgondolkodtató regényében. | tovább...

Nyárbúcsúztató interjú a Tinta-Klubbal

A Tinta-Klubos mûvészek elsõ közös munkája, a Pirkadatra várva címû novelláskötet, mely 2007. áprilisában jelent meg. Azóta eltelt öt hosszú hónap, elmúlt egy nyár. Joggal lehettünk kíváncsiak, vajon mi történt velük azóta, hogy legutóbb beszélgettünk velük. | tovább...

EFOTT2008. Szombat. Szerintünk.

Az ember azt várná egy már 33. alkalommal megrendezett fesztiváltól, hogy mindenegyes pont, legyen az koncert, étel vagy ital, vagy netán egészségügyi szükséglet, minden zökkenõmentesen menjen. Azonban az EFOTT-ot eddig minden évben új gárda, vagyis új emberek vitték végig – rosszabb esetben – egy számukra eleddig ismeretlen közegen és szituációknak egy végtelen halmazán. | tovább...

C. J. Sansom: Sötét tűz (részlet)

Az Agave Könyvek március 12-én jelentette meg C. J. Sansom Sötét tűz című regényét. Ebből az alkalomból és a kiadó jóvoltából olvashatjátok most a regény elsõ fejezetét. | tovább...

Falconer - Falconer

A kevésbé rádióbarát rockzenét szeretõk körében igen nagy népszerûségnek örvend a viking metál stílus. Az almûfaj sokféle elnevezést tudhat magáénak, mint például északi, folkos, epikus, pogány, stb. metál, de összességében, mivel a skandináv népek „találták fel”, talán a leghelyesebb viking metálként aposztrofálni, habár nem feltétlenül szól minden szöveg ezen északi országok lakóinak õseirõl. | tovább...

CÍMKEFELHŐ

2006 (2) 2008 (3) 2009 (288) 2010 (6) a38 (21) adaptáció (14) akció (17) album (34) alexandra (39) animáció (0) ázsia (5) beszámoló (9) beszélgetés (0) blues (1) cannes (3) cikk (34) díj (3) dráma (5) életrajz (9) előzetes (52) esszé (7) fantasy (17) fesztivál (53) film (172) filmmegjelenés (3) franchise (4) francia (1) galéria (9) giallo (1) gondolat (2) gondolatok (5) gore (7) gótika (2) gyerekkönyv (1) hard-boiled (5) hírek (364) horror (160) humor (2) interjú (6) irodalom (160) japán (2) jazz (1) jelenet (16) kaland (5) képregény (2) kiállítás (1) klasszikus (32) komolyzene (1) koncert (27) könyv (60) könyvhét (12) könyvmegjelenés (52) korea (1) krimi (55) kritika (47) mese (11) metál (51) noir (5) novella (7) oscar (2) pályázat (4) plakát (9) poszter (10) programajánló (139) regény (84) remake (19) rémirodalom (4) részlet (44) rock (28) romantika (7) sci-fi (30) slasher (12) sorozat (23) sorozatgyilkos (13) sundance (1) szatíra (2) szépirodalom (3) sziget (5) szinopszis (6) televízió (4) thriller (30) titanic (5) trash (4) tudósítás (9) vámpír (15) videóklip (2) vígjáték (10) zene (134) zombi (9)
Copyright © 2006. - 2010. - horror.film.hu. Minden oldal szerzői jogvédelem alatt áll!
kontakt: info@horror.film.hu