Ópium - Egy elmebeteg nõ naplója

A Moravcsik-klinika romos és nyugtalan falai közé kocsizik be Brenner József, mintha Jonathan Harkerrel tartanánk Drakula ódon kastélyába. A kocsi megáll, és a film kezdetét veszi. Morbid, szadomazo eszközök és szerelem. Ördög és szimbolika.

Szász János negyedik játékfilmje, az Egy elmebeteg nõ naplójának képi megvalósítása egyszerre sokkoló és mégis szemet gyönyörködtetõ. A Moravcsik-klinikává átvarázsolt komáromi Monostori-erõd kellõen biztosít hátborzongató és homogén teret ‑ melyet még az erdõben játszódó snittek sem szakítanak meg ‑ egy olyan történet adaptálásához, mely még könyv voltában sem hétköznapi, fõleg nem keletkezésének idején. Azt mindannyian leszögezhetjük már most, hogy a magyar horroríróként számon tartott Csáth Géza (született Brenner József) történetei sem egy könnyen emészthetõek egy edzetlen gyomorral és befogadóképességgel rendelkezõ egyén számára ‑ emlékezzünk csak vissza a szerzõ az irodalom óráinkon bemutatott A kis Emma címû történetére, melyben a fiatalok kíváncsiságuk kielégítéseképpen felakasztják egy barátjukat. Azonban az Egy elmebeteg nõ naplója nem egészében épít Csáthnak a film címét adó mûvére; a film inkább építkezik a szerzõ több írásából egyfajta összefoglaló jelleggel. Azonban ezt is túlzás állítani, lévén, hogy a film valójában fikció egy írástudást vesztett író és egy grafomániás elmebeteg nõ kapcsolatáról plágiumkritikával, elmaradott XIX. századi gyógyászati módszerekkel, kellõ mennyiségû erotikával meg szerelemmel és képi szimbolikával.

Egy agyonfirkált falat festenek újra a nyitó képsorokban, majd vágás, és visszarepülünk az idõben – tudjuk meg késõbb. Brenner József megérkezik a Moravcsik-klinikára, mint újdonsült kolléga és a legmodernebb freudi tanok híve, szemben az intézet alapítójával, a László Zsolt alakította Dr. Moravcsik visszamaradott, kísérletezõ, szadomazo hajlamával ‑ a film ezen, a morbiditás határát súroló kellékek megtervezéséért és kivitelezéséért nem más felelt, mint a Taxidermiában is kiváló munkát végzõ Szöllõsi Géza. Csak hogy tisztán lássunk és a miheztartás végett: a XIX. század végén a Charlot-féle franciaországi elmegyógyászat hasonlóképpen mûködött, mint Moravcsik doktor módszerei. Brenner egyik éjszaka egyedül sétál az épületben, elhaladva a nõi mellékhelység és mosdató mellett. Egy furcsa hangra lesz figyelmes. A kamera felülre kúszik, be abba a fülkébe, melyben a fiatal nõ, Klein Gizella éppen önkielégítést végez egy fallikus ceruzával. A lány még érintetlen. Brenner, akárcsak mi, beleles ebbe az aktusba. Mint kiderül, a lány grafomániában szenved, s az a téveszméje, hogy az Ördög közösülni akar vele. Brenner, a fiatal író azonban elveszítette írásképességét, papírlapjain üres sorok tátonganak, miközben irigyli a fiatal lány tehetségét, aki megállás nélkül csak ír és ír. Brenner táskájának mélyérõl lassacskán elõkerül az ópium is, mely segít neki átvészelni a mindennapok unott egyhangúságát és a Moravcsik-falak vészjósló sikoltozását.

Ha korábban azt mondtuk, hogy a Moravcsik-klinika egy zárt tér, melybõl még az orvosoknak sincsen valódi menekvésük, ahol zártak minden oldalról a falak és az ablakok (nem véletlenül érezzük magunkat bezárva a klinika falai közé), ajtókkal és rácsokkal, akkor a szabadabb terekben, az erdõben játszódó eseményeknek kellene valamiféle megnyugvást, teret és fellélegzést biztosítaniuk. Azonban a film képi világa még ezekbe a nyugodt, festõi tájakba is zárt magányt csempészik ‑ a magas és erõs Brenner, akire Gizella felnéz, és egy megmentõt lát benne, szintén eltörpül a háttérben levõ sziklatömb elõtt, melynek legtetejérõl Isten képében egy kereszt és egy templom figyel minket.

A film egésze alatt, ha éppen nem a tér homogenizáltsága nyomaszt minket, Szász akkor sem rest sokkolni. A klinika berendezési tárgyai és Moravcsik doktor módszerei kellõen megidézik a Taxidermia világát. Gizellát már a film elején kampókra akasztva mártogatják hideg- és melegvízben, majd késõbb horizontálisan és vertikálisan pörgetik egy kerékben (mindezt az õ szemével is élvezhetjük), majd etetõszékbe ültetik és még megannyi szodomisztikus eszköz van a doktorok tarsolyában. A XIX. században például gyakran alkalmazták a filmben is látható keltsük mi a hisztériát-elvet, hogy aztán fényképekre rögzíthessék az õrületet és ezeket vissza-visszanézhessék – ezt az eseményt szintén megtekinthetjük a filmben, miközben Gizella ide-odavonaglásáról nemcsak William Friedkin Ördögûzõje jut az eszünkben, hanem Gizella és az Ördög láthatatlan szexuális kapcsolata is. És ez a fajta szexus a film egésze alatt tetten érhetõ. Gondoljunk csak a már említett mosdató béli maszturbálásra, melybõl több is akad a film játékideje alatt, vagy ott van Brenner József, aki egy apácával közösül egy asztalon, s melyre Gizella közli a nõvérrel, hogy „Megbaszattad magad az új orvossal. Meg fogsz dögleni!”, és a fürdõben pedig több meztelen nõ látható egy képen, mint egy pornófilmben.

„Vágd ki az agyamat!” - hangzik Gizella kérése Brenner felé. Mindez hûen és pontosan megmagyarázza a film egész lényegét. A Stobø-Thomsen páros tökéletes választásnak bizonyul a filmben. A két szereplõ olyannyira egyszerre lélegzik minden egyes filmkockán, hogy a filmet el sem tudnánk képzelni késõbb nélkülük. És ha ez még nem volna elég, Szász képi szimbólumai kellõ idõben és helyen jelennek meg szemkápráztató kompozícióban: a lány lelke magányos faként tengõdik a tájban, s Gizella történetéhez híven a Nap birtokolja Õt. Ez a fa motívum egyébként a film egészén végig fontos szerepet játszik, mivel Gizella nem mindig ad pontos értelmezést és meghatározást lelkiállapotáról, így a fa és az õt birtokló Nap kapcsolata biztosítja ezt számunkra.

Mint ahogy azt már említettem, a Stobø-Thomsen páros végig kiváló, érzelmektõl fûtött játéka meghatározza a filmhez való egész viszonyunkat. Kettejük orvos és páciens, támogató és elesett kapcsolata, majd férj és feleség kapcsolata olyan mély és lírai, melyet talán jobb is, hogy nem magyar szereplõkkel játszattak el. Belegondolni sem merek, mely magyar színészek tudták volna ennyire hitelesen és egymásra utalt összhangban megjeleníteni Gizella és Brenner elsõ és egyben utolsó szexuális kapcsolatát, mely magyar színésznõ lett volna képes arra, hogy kampókra akasztva vízzel teli kádakba mártogassák, majd keresztre feszített, megvert Krisztusként lebegjen egy sötét szoba közepén, miközben barkeri láncok csörömpölése hallatszik a háttérben, vagy éppen a torkán nyomjanak le egy csövet etetés céljával.

Az Egy elmebeteg nõ naplója vizuális megvalósításával és történetével egyetemben egyedülálló a magyar filmtörténetben. Szász János olyan mûvet rendezett, mely a magyar rendezõk számára példaként kell szolgálnia, hogy igenis, lehet jó magyar filmet készíteni. Gondoljunk csak a nem is olyan régen bemutatott Taxidermiára, vagy a közönségsiker Kontrollra, melyek pontosan azt hívatottak bemutatni, hogy a magyarok is képesek mûvészi értékeket felmutatni a filmmûvészet terén.

A film címe: Ópium – Egy elmebeteg nõ naplója   Készült: 2007   Rendezõ: Szász János Forgatókönyv: Csáth Géza novelláiból írta Szász János és Szekér András   Producer: Sándor Pál, Hámori András   Operatõr: Máthé Tibor   Vágó: Kornis Anna   Fõszeplõk: Ulrich Thomsen, Kristi Stubø, László Zsolt, Börcsök Enikõ, Bognár Gyöngyvér

KOMMENTEK