KRITIKA: Roman Polanski - Rosemary gyermeke
szerző: Zalán Márk | megjelent: 2009-11-29 15:54:10 | címkék: 2009, film, horror, klasszikus, kritika | kommentek száma: 0 | tulajdonos: darkcornersRoman Polanski első amerikai filmje valódi klasszikusnak számít a horrorfilm történetében, aminek egyedi, már-már bizarr stílusát, alkotói jegyeit csak nagyon kevesen tudták követni – ráadásul jóval az Ómen- és az Ördögűző-széria előtt vászonra vitte a műfaj egyik különösen kedvelt tematikáját, a sátánizmust. Sajnos a köztudatban nemcsak a film, hanem az azt követő események is híressé váltak.
| hirdetés |
Az 1968-as év egyaránt jelentősnek bizonyult a filmtörténet és Roman Polanski számára is. Ebben az évben mutattak be olyan remekműveket, mint a 2001: Űrodüsszeia, a Volt egyszer egy vadnyugat, a Fényes szelek, vagy az Élőhalottak éjszakája, és ugyanekkor került mozikba Polanski alkotása is. A lengyel rendező hazai (Kés a vízben) és angliai (Iszonyat, Vámpírok bálja) sikerei után érkezett a tengeren túlra, ahol már ünnepelt sztárként kezelték, és akinek a sajtó minden lépését figyelemmel kísérte.
Polanski ötödik nagyjátékfilmje egyben első adaptációja is Ira Leving azonos című regényének. A rendező egy éjszaka alatt elolvasta a művet, mely rögtön elnyerte tetszését, hiszen tökéletesen illeszkedett a lassan építkező, egyszemélyes, zárt terekben játszódó stílusához, melyet az Iszonyattal kezdett, A bérlővel kerekített ún. lakás-trilógiává, és amihez A zongoristában is visszatért. A film erőssége nemcsak abban a Polanski filmekre jellemző megoldásban rejlik, hogy egy teljesen hétköznapi szituációból kerekít váratlan, rémisztő végkifejletet, hanem azzal az aprólékos és következetes felépítéssel is, mellyel a főhősnőt az őrületbe nézőjét pedig az elviselhetetlen nyugtalanság állapotába viszi.
A kiinduló történet nagyon egyszerű. A felhőtlen boldogságban úszó főszereplő pár új lakásba költözik, vidámak, reményekkel gazdagok, ám idővel kizárólag a címszereplő Rosemary kerül a középpontba, aki a falakon átszűrődő apró zajokra lesz figyelmes. Szomszédjai bosszantóan rámenősek, megjegyzéseket tesznek a pápára, és különböző furcsa gyógyszereket adnak neki főleg azután, hogy egy rejtélyes álmot követően teherbe esik. Az izgatott várakozás helyett Rosemaryre csak szenvedés vár, mindenki ellene fordul, otthon akarják tartani, miközben ő maga egyre kiszolgáltatottabbá, gyengébbé és törékenyebbé válik lelkileg és külsőleg (haját rövidebbre vágatja, bőre falfehér lesz).
Polanski alkotását a mai gyors, főleg hatásvadász, szándékosan „ijesztgetős” horrorfilmekhez hozzászokott nézők talán túl lassúnak, eseménytelennek látnák, és nem értenék, hogy miért tartozik a műfaj kivételes darabjaihoz. Pedig a Rosemary gyermeke ízig-vérig horrorfilm, csak nem a tipikus fajtából. Polanski filmjének rémületkeltő értékét, nem az adja, hogy nézőjét minél jobban kiugrassza a székéből, hanem hogy olyan pszichológiai nyomást és lelki terrort gyakoroljon főhősnőjének szemszögén keresztül, mely egy idő elteltével szinte elviselhetetlenné válik. Jól tükrözi mindezt a film íve, amely nem úgy halad előre, mint egy hullámvasút, tehát az egyik pillanatban pattanásig viszi a feszültséget, majd lecsendesül, megpihen, aztán újra elindul, hanem végig halad egy mindennapi szituációból egyenesen a megbomlott, szétesett elme felé, miközben egyszer sem tart szünetet, hanem végig magas szinten tartja a félelmet. Nem szándékolt hatásokkal, hanem atmoszférateremtéssel kelt szorongást, mely méltán vetíti előre a hetvenes évek horrorjainak domináns struktúráját.
A Rosemary gyermeke esetében a hangulatkeltés különösen fontos. Ehhez
elsősorban a belső terek fullasztó légköre járul hozzá, mely cseppet sem számít újdonságnak a rendező életművében. Mindezt tetézik egyre zavarosabb képei, Rosemary ijesztő kinézete, melyek fokozódó őrületét hivatottak kifejezni. Másodsorban Polanski roppant ügyesen váltogat egy szimpla mesetörténet és a horror között. A film első jelenetében a helyszínhez közeledünk, melynek bölcsődalra hasonlító felvezető énekét a főszerepet játszó Mia Farrow dúdolja, előrevetítve ezzel gyermeke születését, és megalapozva a meseszerűséget. Végül az eleinte szokatlannak ható, ám egyáltalán nem meglepő befejezés után ugyanazzal a dallal távolodunk a helyszíntől, keretbe foglalva és lezárva ezzel Rosemary meséjét.
elsősorban a belső terek fullasztó légköre járul hozzá, mely cseppet sem számít újdonságnak a rendező életművében. Mindezt tetézik egyre zavarosabb képei, Rosemary ijesztő kinézete, melyek fokozódó őrületét hivatottak kifejezni. Másodsorban Polanski roppant ügyesen váltogat egy szimpla mesetörténet és a horror között. A film első jelenetében a helyszínhez közeledünk, melynek bölcsődalra hasonlító felvezető énekét a főszerepet játszó Mia Farrow dúdolja, előrevetítve ezzel gyermeke születését, és megalapozva a meseszerűséget. Végül az eleinte szokatlannak ható, ám egyáltalán nem meglepő befejezés után ugyanazzal a dallal távolodunk a helyszíntől, keretbe foglalva és lezárva ezzel Rosemary meséjét. A filmmel kapcsolatban azonban nem elég csak a kidolgozottságot kiemelni, hanem érdemes megemlíteni a házaspárt alakító Mia Farrow-t, akinek karaktere és tekintete szinte eggyé vált Rosemary-vel. A férj szerepében pedig John Cassavetest láthatjuk, aki nem mellesleg az amerikai független filmezés egyik úttörő alakja volt. Érdekességnek számítanak még olyan színészek apró jelenetei is, mint Tony Curtis (akivel Rosemary telefonon beszélget, így csak a hangját lehet hallani), vagy az orvos szerepében feltűnő Charles Grodin. Fontos szerepet tölt be a helyszín is, a Dakota-ház, mely egy létező épület New York belvárosában, és sokan elátkozottnak tartják, főleg 1980 óta, amikor is annak kapujában lelőtték John Lennont.
A Rosemary gyermekével Polanski karrierje csúcsára ért, bármennyire is fanyalogtak azok a kritikusok, akik előző filmjeit tartották többre. Boldog, harmonikus életet élt Los Angelesben, de a csapások őt sem kerülték el, hiszen alig egy évvel a bemutató után az őrült tömeggyilkos Charles Manson és bandája brutálisan lemészárolta várandós feleségét, Sharon Tate-et, valamint barátait. Polanski összeroppant, és filmjeit, valamint a nőkhöz való viszonyait legalább két évtizedre meghatározta a tragikus esemény. Nem véletlen, hogy következő, talán legvéresebb filmjében Shakespeare egyik legkegyetlenebb drámáját, a Macbeth-et vitte vászonra.
AKTÍV FÓRUMTÉMÁK
Kötetlen beszélgetés egy tea mel ... (1061)Mit olvasol jelenleg? (605)
Darren Shan (89)
A filmekrõl (292)
Tolkien (1)
Üzenet a moderátoroknak (79)
Clive Barker (145)
Stephen King (369)
Keresem ... (36)
Hibajelentés (27)
George P. Cosmatos: Kobra
Marion Cobretti, azaz Kobra nem más, mint Dirty Harry 'ahogy Stallone elképzeli'. Szinte látom magam elõtt, ahogy az ötletgazda (az elõbbi esetben minden bizonnyal Sylvester Stallone) beront a producer irodájába: 'Gonoszok a szép modell életére, de megvédi kemény zsaru!'. A producer hátradõl, elmélázik, rápillant a Bosszúvágy 3. (avagy az Országúti diszkó) plakátjára, és nagyot sóhajtva elõveszi a csekkfüzetét. | tovább...
Az álom tudománya
A világban minden lélek sebezhetõ. A szituációk akár örökérvényû nyomot hagyhatnak bennünk, amit fel kell dolgoznunk a magunk kis világában. Néha sikerül túltennünk magunkat, vagy olykor csak nyelni tudunk egyet és beletörõdni. De bármi is történjék, van egy világ, ahol mi uralkodunk idõ és tér felett: ez az elménk világa. Michel Gondry egy ilyen világot akar szemléltetni a nézõvel. | tovább...
James Mallahan Cain (1892-1977)
Amerikai újságíró, forgatókönyvíró és regényíró volt, akit Dashiell Hammett-hez és Raymond Chandler-hez hasonlítottak ‑ mások õt tekintették a legdurvább bûnügyi irányzat központi alakjának. 3 regényébõl (The Postman Always Rings Twice, Double Indemnity, Mildred Pierce) film is készült. Könyvei a második világháború után is megjelentek, azonban egyikkel sem ért el olyan sikereket, mint korábbi munkáival. | tovább...Nemere Istvánnal beszélgettünk
Az írás szeretetérõl és az irodalomról Micheal Mansfield beszélgetett Nemere Istvánnal. | tovább...
Ektomorf - Outcast
A magyar Ektomorf zenekar a tavalyi év végén új albummal jelentkezett. Míg elõzõ albumok, az Instinct sokak szerint kissé elhamarkodott volt, addig a 2006-os Outcast mindenért kárpótol. Az album az elejétõl a végéig egy kõkemény thrash-tribal metál album. | tovább...
Lawrence Block (1938- )
Lawrence Block jelenleg a kortárs amerikai krimi legnagyobb alakja. Hírnevét fõleg az egyedülálló Matt Scudder-regényeknek köszönheti, amelyekért minden létezõ elismerést elnyert már. 1993-ban a Mystery Writers of America neki ítélte oda a Mystery Grand Master kitüntetést. | tovább...CÍMKEFELHŐ
2006 (2) 2008 (3) 2009 (288) 2010 (6) a38 (21) adaptáció (14) akció (17) album (34) alexandra (39) animáció (0) ázsia (5) beszámoló (9) beszélgetés (0) blues (1) cannes (3) cikk (34) díj (3) dráma (5) életrajz (9) előzetes (52) esszé (7) fantasy (17) fesztivál (53) film (172) filmmegjelenés (3) franchise (4) francia (1) galéria (9) giallo (1) gondolat (2) gondolatok (5) gore (7) gótika (2) gyerekkönyv (1) hard-boiled (5) hírek (364) horror (160) humor (2) interjú (6) irodalom (160) japán (2) jazz (1) jelenet (16) kaland (5) képregény (2) kiállítás (1) klasszikus (32) komolyzene (1) koncert (27) könyv (60) könyvhét (12) könyvmegjelenés (52) korea (1) krimi (55) kritika (47) mese (11) metál (51) noir (5) novella (7) oscar (2) pályázat (4) plakát (9) poszter (10) programajánló (139) regény (84) remake (19) rémirodalom (4) részlet (44) rock (28) romantika (7) sci-fi (30) slasher (12) sorozat (23) sorozatgyilkos (13) sundance (1) szatíra (2) szépirodalom (3) sziget (5) szinopszis (6) televízió (4) thriller (30) titanic (5) trash (4) tudósítás (9) vámpír (15) videóklip (2) vígjáték (10) zene (134) zombi (9)Copyright © 2006. - 2010. - horror.film.hu. Minden oldal szerzői jogvédelem alatt áll!
kontakt: info@horror.film.hu
kontakt: info@horror.film.hu
KOMMENTEK
Új hozzászólás küldéséhez elôbb be kell jelentkezned!